Pesti Srácok

Gyurcsány azt hiszi, hogy ő az egyetlen őszinte ember az országban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 8.
Gyurcsány Ferenccel beszélgetett az ATV az évértékelő beszédében elmondottak és a háta mögött szövetkező MSZP kapcsán: a DK elnöke arról beszélt szombaton, hogy több baloldali párt egy önjelölt királycsinálóval karöltve szervezkedik a háta mögött. Kiderült, hogy félelmei beigazolódni látszanak, mert Lengyel László a DK belülről való bomlasztásának tervével kereste meg Niedermüller Pétert. Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy az ügyben felkereste az MSZP elnökét, Molnár Gyulát, aki megerősítette a történteket.

Benkő Tibor: Téves elképzelés, hogy ha kevesebb a bevándorló, akkor csökkenteni lehet a katonák létszámát is

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 8.
Ha kevesebb katona járőrözne a határon, azonnal megnövekedne az illegális határátlépők száma - fejtette ki Benkő Tibor vezérezredes az Origónak. Elmondta azt is, hogy tavaly sok év után először billent el pozitív irányba a toborzási mérleg, melynek oka a létrehozott életpályamodell, mely biztos jövőképet kínál a fiataloknak.

"Olyan életszerű helyzetet teremtünk a célszemélynek, hogy el kell döntenie, korrupt lesz, vagy becsületes marad"

PPestiSrácok.hu Forró drót 2017 február 8.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) egyik legerősebb fegyvere a titkos felderítés: ezzel, és más módszerekkel harcolnak a korrupció ellen, és védik meg a felügyeletük alá tartozó közszolgálati dolgozókat - derül ki a Magyar Idők Bolcsik Zoltán rendőr vezérőrnaggyal, a szervezet főigazgatójával készült interjújából. Az NVSZ munkájának nagy része nem nyilvános, a főigazgató azonban elmesélte, 555 munkatársa mivel tölti a munkaidejét.
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?