Az MSZP-s vezetésű Szegeden csak a Hit Gyülekezetének jár egyházi támogatás
Közpénzből újíttatta fel a saját háza és a Hit Gyülekezete közösségi háza közti utat Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere. A közösségi ház négy éve még a város egyházügyi alapjából kapott támogatás segítségével épült fel, később viszont Botka zárolta, majd megszüntette az alapot.Obama az oroszokkal riogat Trump kapcsán
Földi László: Háborús helyzet van, új stratégia kell
Erősödött a Fidesz, majdnem ugyanúgy állnak a pártok, mint a 2014-es választáskor
Komoly feszültség a Demokrata Párt hívei között
Nem a bevándorlás lassítása, hanem megállítása a feladat
„Az iszlamista terror megérkezett Németországba”
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat
Bombariadó egy dortmundi bevásárlóközpontban
Magyarázza a bizonyítványát a szcientológus székház avatásán felszólaló MSZP-s
Egy szegedi szocialista politikus is részt vett a szcientológusok budapesti székházának avatásán szombaton. Hekáné Szondi Ildikó beszédet is mondott a rendezvényen. Az Index megkeresésére Hekáné azt közölte, egyetemi docensként sok rendezvényen részt vett már, most oktatási témakörben szólalt fel.Csütörtökön indulnak az első magyar olimpikonok Rio de Janeiró-ba
Videóra vették a terroristák a francia pap megölését
Szijjártó: a terroristák fel akarják számolni a kultúránkat, vallásunkat, civilizációnkat
Egy berlini nyugdíjas lőtte le orvosát
Orbán: a magyar-szerb határ megvédésével lehet a legjobban védeni az osztrák határt
Kínai buszgyár épülhet Komáromban
Lelőttek egy berlini orvost
Ajánljuk még
























