Orosz ENSZ-képviselő: Ukrajna vereséghez közelít, át kell alakítani az európai biztonsági rendszert
Ukrajna "belátható időn belül" vereséget fog szenvedni, és a Nyugat nagy hibát követ el, ha nem kezd neki az európai biztonsági rendszer mélyreható átalakításának – foglalt állást Dmitrij Poljanszkij, Oroszország állandó ENSZ-képviselőjének helyettese az X közösségi oldalon vasárnap.Makronóm Intézet: A családok védelme és a gazdaságfejlesztés miatt lett nagyobb a hiány
A Makronóm Intézet vezető elemzője szerint annak ellenére, hogy a pénzügyminiszter álláspontja alapján a tavalyi év egy köztes és már jobb időszak volt, mint az azt megelőző, nem lehet kijelenteni, hogy jobb évet zártunk, mint 2022-ben.Kim Jodzsong: az észak-koreai hadsereg harcra kész állapotban van
Egyre feszültebb a helyzet Észak- és Dél-Korea között. A két ország határán vasárnap tüzérségi gyakorlatot tartottak, amit követően kölcsönösen óva intették egymást a további eszkalációtól. Ezt követően Kim Dzsong Un észak-koreai vezető húga Kim Jo-dzsong felszólalásában kijelentette, hogy készek fegyveresen válaszolni a legkisebb provokációra is.Bulgária is szigorított az uniós külső határ védelmén
Fokozta év eleje óta a bolgár vámhatóság az Ausztriába, illetve onnan áramló áruk ellenőrzését, összhangban az Ausztriával kötött politikai megállapodással, amely az uniós külső határ védelmének megerősítéséről rendelkezik – közölte vasárnap a BTA bolgár hírügynökség a vámhatóságra hivatkozva.Az Iszlám Állam merényletet hajtott végre Kabul síiták lakta negyedében
Autóbuszban robbantottak pokolgépet Kabulban, a rendőrség friss közlése szerint öt ember meghalt, 15-en megsebesültek, a merényletet vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára.Észak- és Dél-Korea kölcsönösen óva intette egymást a katonai provokációktól a közös határ mentén
Észak- és Dél-Korea tüzérségi lőgyakorlatokat követően kölcsönösen óva intette egymást vasárnap a katonai provokációktól.Két repülőgép lelövéséről számolt be az orosz védelmi tárca
Lelőtte az orosz légvédelem az ukrán légierő egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépét Dnyepropetrovszk megye légterében, valamint megsemmisítette HIMARS és Uragan sorozatvetők 14 rakétáját, továbbá hat Neptun hajóelhárító rakétát és 38 drónt az elmúlt nap folyamán – közölte az orosz védelmi tárca vasárnapi hadijelentésében.Potápi Árpád János: a madéfalvi áldozatok véréből erős, ellenálló közösség sarjadt
A madéfalvi áldozatok véréből erős, ellenálló közösség sarjadt: azok is megerősödtek, akik a Székelyföldön maradtak, és a bukovinai székelyek is mindvégig megőrizték a szívós kitartást, a magyarsághoz és a hithez való ragaszkodást a száműzetésben, és továbbadták nemzedékről nemzedékre – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára vasárnap Madéfalván.Lábbal tiporja a vallásszabadságot Zelenszkij
Ukrajna elnöke, Volodimir Zelenszkij az Európai Unióba való belépés közepette nagy kockázatot vállalt, amikor bejelentette, hogy betiltja az ukrán ortodox egyházat (UOC) azzal az indokkal, hogy kapcsolatban áll az orosz ortodox egyházzal.Uszonyfejű kiborg Berlinben, LMBTQ-zászló a lengyel közmédiában – Ezt jelenti az európai progresszió
Amikor olyan hírekkel találkozunk, hogy valaki háziállatnak vagy éppen kíborgnak képzeli magát, lassan már fel sem kapjuk a fejünket. Hajlamosak vagyunk azonban úgy gondolni, hogy ezek az esetek kizárólag a nálunk szerencsésebb történelmű országok kissé elkényeztetett lakóinak hóbortjai, és minket soha nem fog elérni ez a fajta őrület. Azonban a lengyel kormányváltás tökéletes példája annak, hogy egy baloldali győzelem esetén még a talpraesettebb nemzetek sem tudják megvédeni magukat a "progresszív" lobbitól.Menczer Tamás reagált a nagykovácsi kereszttel kapcsolatban történt fejleményekre
Péntek este újra felhúzták a korábban felgyújtott nagykovácsi keresztet. Az ügyben korábban kialakult vitát követően, és a sajtóban megjelent vádak nyomán az esetre Menczer Tamás is reagált közösségi oldalán.Tovább emelkedett több családtámogatás összege
A kormány 2010 óta azért dolgozik, hogy a magyar gazdaság stabil lábakon álljon, a családok folyamatosan erősödjenek, a családalapítás és a gyermekvállalás ne ütközzön akadályba, valamint nehéz időkben is képes legyen megvédeni az elért eredményeket – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap.Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán – közölte a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap.Arab vezetőkkel tárgyalt Jordániában Antony Blinken
Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Jordániában folytatta intenzív közel-keleti tárgyalásait, és ismét felszólított minden felet, hogy mindenáron kerüljék el a palesztin Gázai övezetben zajló konfliktus tovaterjedését, akadályozzák meg "az erőszak végtelen körforgását".Japánban életben találtak egy embert a romok alatt a földrengés sújtotta területen
Élve húztak ki egy embert a Japán középső részén történt, legalább 126 halálos áldozatot követelő földrengés romjai közül, de a mentési munkálatokat vasárnap havazás nehezítette.Valójában nekünk van szükségünk a külhoni magyarokra – Bagi Barna a Grundban
A Grund első 2024-es adásában Hoppál Hunor vendége Bagi Barna, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért elnöke volt. „A nemzet veled kezdődik” – szól az egyesület mottója, de milyen indíttatásból jött létre maga a Határtalanul, és hogyan alakulnak a határon túli és anyaországi fiatalok közötti együttműködési lehetőségek? Melyek voltak a főbb események a szervezet életében 2023-ban, és miképpen artikulálódnak az idei évre előirányzott programtervek és az azokon túlmutató célkitűzések a Határtalanul számára? Vajon sikerül a magyar ifjúság határokon átívelő összekapcsolásával is gyógyítani azokat a sebeket, amelyeket Trianon okozott, és a 2004-es állampolgársági népszavazás körüli gyurcsányista uszítás feltépett? Ezeket a kérdéseket jártuk körül a legfrissebb Grundban.Migránsáradat zúdulhat Európára a nigeri káosz miatt
Nigert tavaly nyáron egy erőszakos puccs rázta meg, aminek következtében Tiani tábornok vette át a hatalmat. A kaotikus politikai viszonyok pedig ránk is kihathatnak, újabb migránsáradattal fenyegetve Európát.Ajánljuk még

























