Életbe lépett az új MÁV–VOLÁN menetrend, de a sztrájkot is elkezdték a buszsofőrök
Kezdetét vette a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet két naposra tervezett sztrájkja. A Volánbusz dolgozóinak munkabeszüntetése több járatot is érint, azonban a vállalatnál működő majdnem húsz érdekképviseletből eddig egyik sem jelezte csatlakozási szándékát a sztrájkhoz. A társaság időközben közzétette a MÁV–VOLÁN-csoport új, 2023/2024-es menetrendjét, amely számos vonalon érinti a vasúti és a helyközi autóbuszos közlekedést, továbbá a héveket is.Lemondatták a Pennsylvaniai Egyetem elnökét, aki szerint "a zsidók kiirtása nem antiszemitizmus"
Furcsa dolog ez az amerikai szólásszabadság: aki azt meri állítani, hogy a fehér életek is számítanak, az rasszista, kirekesztő és gyűlölködő, miközben a szélsőbalos egyetemi elit szerint a zsidók kiirtásáról értekezni nem minősül antiszemitizmusnak. Vannak azonban még olyanok, akik a józan ész pártján állnak, és nem tűrik a népirtásra való felhívást, ezért sikeresen le is mondathatták a Pennsylvaniai Egyetem elnökét.További terrorista célpontokat lőtt az izraeli hadsereg
További több mint kétszázötven terrorista célpontot lőtt az izraeli hadsereg az utóbbi 24 órában – jelentették az izraeli katonai szóvivők vasárnap, a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elleni háború hatvanötödik napján.Rétvári Bence: Dobrev Klára, Donáth Anna és Cseh Katalin egész évben a magyar pedagógusok béremelése ellen dolgozott Brüsszelben
Lassan itt az év vége, de Brüsszel továbbra se fizette ki a magyar pedagógusoknak járó béremelésrészt – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára vasárnapi közleményében rámutatott: ez azért nem történt meg, mert Ara-Kovács Attila, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Gyöngyösi Márton, Molnár Csaba, Rónai Sándor és Ujhelyi István baloldali EP-képviselők egész évben azon dolgoztak, hogy megakadályozzák a Magyarországnak jogosan járó források kifizetését.Videón, ahogyan Pankotai Lili házhoz megy a pofonért
Sokat javítana az oktatás helyzetéért aggódók világszemléletén, ha életükben legalább egy könyvet elolvastak volna, ugyanis Pankotai Lili és társai minden kritikájukkal csupán annyit tudtak eddig bizonyítani, hogy igaz a mondás: ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hibás. Ezt igazolja az alábbi videó is, amelyen az ifjú aktivista Maruzsa Zoltánt próbálta "megszorongatni", de ehelyett ismét saját hiányosságairól állított ki bizonyítványt.Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program
Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.Áder János: az az ambíciónk, hogy minden második évben egy fenntarthatósági expót rendezzünk
Az az ambíciónk, hogy minden második évben egy fenntarthatósági expót rendezzünk – mondta Áder János volt köztársasági elnök a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol a politikában korábban betöltött szerepeiről is beszélt.Harmadfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat
A legmagasabb, harmadfokú, piros riasztást adta ki ónos eső miatt Baranya, Bács-Kiskun és Tolna vármegye hét járására az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap hajnalban.A határvitáról egyeztet a héten Venezuela és Guyana elnöke
Venezuela és Guyana elnöke, Nicolás Maduro és Irfaan Ali csütörtökön csúcstalálkozót tart a határvitájukról. A találkozóra a Szent Vincent és a Grenadine-szigetek szigetállamban kerül sor – jelentette be szombaton az ottani kormányfő, Ralph Gonsalves.Dömötör Csaba: hetvenenezer milliárdos kérdés Ukrajna EU-csatlakozása
Ukrajna európai uniós csatlakozása egy "hetvenezer milliárd forintos kérdés", amelyről példátlan gyorsasággal és kellő tájékoztatás nélkül döntenének Brüsszelben – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Ferenc pápa szerint az idei betlehem a Szentföldön szenvedő gyerekekre emlékeztet
A Szent Péter téren felállított betlehem a Szentföldön élő testvéreinkre emlékeztet, elsősorban a gyerekekre, akik a legsúlyosabb árat fizetik a háborúért - mondta Ferenc pápa a vatikáni fenyőfát és betlehemet bemutató delegációnak tartott beszédében szombaton. Kijelentette: miközben a jászolban az apró, szegény és védtelen gyermek Jézust csodáljuk, nem szabad megfeledkezni a Szentföldön élők tragédiájáról.Mielőbbi tűzszünetet sürget Gázában az orosz és az egyiptomi elnök
Tűzszünetért szállt síkra a Gázai övezeti fegyveres konfliktusban Vlagyimir Putyin orosz és Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetésében hivatalaik közlése szerint.A jemeni húszi lázadók megfenyegették a Vörös-tengeren izraeli kikötők felé tartó hajókat (Videó)
A jemeni húszi lázadók szóvivője arra figyelmeztette a hajózási vállalatokat szombaton, hogy az izraeli kikötők felé tartó hajóikat célpontnak fogják tekinteni a Vörös-tengeren, ha az izraeli ostrom alatt álló, palesztin lakosságú Gázai övezetbe nem tud bejutni elegendő humanitárius segítség.Menczer Tamás: Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték el elvenni a magyar közösség jogait
Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték el elvenni a magyar közösség jogait, azóta folyamatos a jogfosztás - jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán.A DK éppen jótékonykodik - Vajon miből finanszírozzák az adakozást a "kivéreztetett" önkormányzatok? (Videó)
A Demokratikus Koalíció (DK) polgármesterei is segítenek a rászorulókon a karácsonyi időszakban; a kerületvezetők szombaton közös sajtótájékoztatón számoltak be intézkedéseikről. (Még szerencse, hogy önzetlenül segítenek, nem pedig némi médiafigyelemért.) Közben sikerült ismét a kormányra mutogatva fröcsögni arról, hogy milyen "sokaknak okoz szorongást a kormány az ünnepi időszakban".Jair Bolsonaróval tárgyalt Orbán Viktor
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Buenos Airesben megbeszélést folytatott Jair Bolsonaro korábbi brazil államfővel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.Közúti fuvarozók: az ukrán áruszállítók miatt több száz magyar vállalkozás került veszélybe
Az ukrán áruszállítók uniós piacon való megjelenése miatt több száz magyar vállalkozás került a "tönk szélére" - mondta a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára szombaton az MTI-nek. Árvay Tivadar telefonon elmondta: az Európai Unió a háborús helyzetre való tekintettel engedélyezte az ukrán áruszállítóknak, hogy - alapvetően humanitárius szállítások miatt - megjelenjenek a közös piacon.Ajánljuk még

























