Pesti Srácok

A Hamász és az EU között nem nehéz megtalálni a pénz útját, például az Erasmus-programban

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 október 20.
Egy, a Le Figarónak adott interjúban Florence Bergeaud-Blackler francia antropológus-kutató és szociológus arról beszélt, hogy az Európai Unió gyanús módon támogatásokat juttathatott el a Hamász terrorszervezetnek olyan civil szervezeteken keresztül, amelyeket az Erasmus-program keretében finanszíroztak. Az EU azonban nyíltan is támogatja a Palesztin Hatóságot, amely a helyi élet szervezője, így az is lehet, hogy a Hamásznak ebből a pénzből is jutott. Mindeközben az Európai Bizottság elnöke kijelentette, hogy megháromszorozzák a Palesztinának nyújtott támogatások összegét.

Rétvári Bence: a nagyobb illegális migráció nagyobb terrorfenyegetettséget jelent

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 október 19.
Magyarország és több közép-európai ország egyértelműen ki meri azt mondani, amit egyes nyugat-európai országok még nem: a nagyobb illegális migráció nagyobb terrorfenyegetettséget jelent Európa számára – jelentette ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Luxembourgban, magyar újságíróknak nyilatkozva, csütörtökön.

Gulyás Gergely: három évtizeddel a forradalom után érték el a magyarok a céljaikat

PPestiSrácok.hu Forró drót 2023 október 19.
Három évtizeddel a forradalom után a magyarok elérték végre azokat a célokat, amelyek 1956-ban vezették a felkelőket: szabadon, békében élni, és biztonságban gyarapodni egy független államon belül – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, Bécsben, a magyar nagykövetségen, az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére tartott eseményen. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: 1956 mérföldkövet jelentett a magyar nemzet fejlődésében, és erősen meghatározta a magyarok felfogását a fontos értékekről.
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.