Pesti Srácok

Beintések!

Stefka István Az Öreg Blog 2016 szeptember 19.
A Demokratikus Koalíció, a Modern Magyarország Mozgalom és az Együtt-Külön-PM közös plakáton üzen a kvótaellenes népszavazásnak, az emberek szabad vélemény nyilvánításának, a többségnek: egy feltartott középső ujjal. Ahogyan az ideges autósok szoktak üzenni egymásnak vezetés közben. A kislétszámú, ballibsi szatellitpártoknak a múlt hét végén, a népszavazási kampányuk hivatalos nyitányán ezt a kifinomult közös álláspontot sikerült megfogalmazniuk, mint közösen követetett politikai programot. És mint közös szellemi terméket. Magyarán: „Tojok rád, sz..k rád, Magyarország!”.

Tudathasadás?

Stefka István Az Öreg Blog 2016 augusztus 29.
Európára és Magyarországra egyre erősebben nehezedő migrációs nyomás ellenére a balliberálisok továbbra is el akarják takarni a valódi okokat. Idegenellenességgel, rasszizmussal vádolják a befogadás ellenes országokat. Azt hiszik, ezt a maszlagot is beveszik az emberek, ahogyan annyi mást korábban. De az egyre inkább érzékelhető, hogy ez a fajta megbélyegzés hatástalan a Közép-Kelet Európai országokban, sőt, lassan Ausztriában is.

Véráldozatok

Stefka István Az Öreg Blog 2016 augusztus 1.
A mostani politizálás – demokratikus keretekben - kísértetiesen hasonlít a kommunista diktatúrák politizálásához, amikor nem számított az ember. Amikor nem számított a lakosság akarata, amikor nem kellett elszámolni az emberrel, amikor csak a téveszme (a kommunizmus eljövetele) és a hatalom birtoklása számított. Ez több mint százmillió életébe került a kommunista diktatúrák országlásakor. Magyarországon a kommunizmus áldozatainak száma 1919-től 1945-ön át 1956 utáni esztendőkig több tízezerre tehető.
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.