Így aggódtunk Fekete-Győr Andrással a sajtószabadságért - Visszanézhető videó a pénteki Index-tüntetésről
Pénteken este hattól az Origo szerkesztőségébe berontó, újságírókat zaklató Fekete-Győr András vezette Momentummal és a Jobbikkal közösen sirattuk el a sajtószabadságot és annak, mint megtudtuk egyetlen élő képviselőjét, az Indexet, majd a zarándokhellyé avanzsált szerkesztőségtől egészen a Karmelitáig vonultunk a gyászmenettel, ahonnan élőben követhették nézőink a függetlenobjektív médiáért, de valahogy mégis a kormány ellen szerveződő tüntetést. És milyen tanulságos út volt! Fegyőrről megtudtuk, hogy már "megváltozott" és nem rontana be az Origo szerkesztőségébe, hiszen már a független médiáért tüntet. A függetlenség egyébként fontos témája volt a produkciónak, csak a Momentum, DK, és a Jobbik telepedett rá a rendezvényre. Leginkább a Momentum és a DK idős aktivistáinak együttműködése volt meglepő, tekintve Kádár Barnabás nyugdíjasokat gyalázó kijelentésére, miszerint az ő szavazati jogukat el kellene vennie a kormánynak. Igaz, Kádárt nem láttuk a tömegben settenkedni. Videónkból pedig megtudhatják, miért nem visel Fegyőr maszkot a tüntetésen, miért kell demokratikus szerkesztőségekre rátörni és hogy mi lett volna, ha ismét megbukik Orbán a világrengető tüntetéstől. A részletek mélyebb megértésében Fekete-Győr András (3:00-tól) és Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője (19:30-tól) sietett segítségünkre. A Momentum és a Jobbik együtt siratja az Indexet és a sajtószabadságot - Élő videóközvetítés a PS-en!
Este hattól az Origo szerkesztőségébe berontó, újságírókat zaklató Fekete-Győr András vezette Momentummal és a Jobbikkal közösen siratjuk el a sajtószabadságot, majd a spontán zarándokhellyé avanzsált Index-szerkesztőségtől egészen a Karmelitáig követjük a gyászmenetet, ahonnan élőben közvetítjük a függetlenobjektív médiáért, de valahogy mégis a kormány ellen szerveződő tüntetést. A menetet a kellő megrökönyödéssel, a sajtószabadság miatti szűnni nem akaró aggodalommal és felháborodással fogja 18 órától kommentálni Varga Ádám, a The Fair Right vloggere, a PestiSrácok.hu új munkatársa, valamint Szalai Szilárd, ügyeletes ellenforradalmár. Kövesse velünk a tüntetést, aggódjunk együtt a függetlenségtől független médiáért! Lelőtték az Epstein-ügyben érintett pedofil milliárdosok átvilágítását vizsgáló bírónő férjét és fiát
Megölték a fiát és súlyosan megsebesítették a férjét annak a new jersey-i szövetségi bírónak, aki a múlt héten kapott utasítást az Epstein-ügyben érintett pedofil milliárdosok átvilágításának törvényességét vitató per tárgyalására. Az esetről tudósító abcnews.com szerint Ester Salas több fenyegetést is kapott a közelmúltban, az FBI még vizsgálódik, hogy ezek összefüggésben állnak-e a támadással. Több forrás, köztük a StarTribune is felhívta a figyelmet, hogy a Salas családja elleni támadás éppen egy héttel azután történt, hogy a bírónőhöz rendelték az ügyet, amelyben befektetők indítottak pert a Deutsche Bank ellen, mert szerintük a német pénzintézet hamis, illetve félrevezető tájékoztatást adott a pénzmosás kivédését célzó gyakorlatáról, és nem ellenőrizte rendesen a magas kockázatú ügyfeleit, köztük az emberkereskedelem és pedofília vádjával tavaly bíróság elé állított Jeffrey Epsteint, és esetleges körét.
Havi 1 millióért titkolózik Újbudán az önkormányzati szerződésekről a DK és László Imre átláthatósági biztosa
Befejezték a nyomozást az autóban megfojtott újpesti vállalkozó ügyében
A rendőrség vádemelést javasol három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban megöltek egy 48 éves újpesti vállalkozót, akinek pénzzel tartoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője pénteken, sajtótájékoztatón. Az elkövetők utáni nyomozás során a rendőrség egy vélhetően másik ügyhöz köthető sírgödröt, illetve egy drogtanyát is felfedezett; utóbbi ügyben eljárást is indítottak. "A rád bízott drága kincset őrizd mindig" – Az oklándi Őrhegyen szórták szét Kelemen Levente hamvait (videó)
Levente mindenki Leventéje volt. A falu Leventéje, a barátok Leventéje, a tiszteletbeli székelyek Leventéje, tiszteletes úr, nekem pedig édesapa – így emlékezett lánya Kelemen Levente oklándi tiszteletesre, a magyarság nemzetgyógyítójára. A "kovászembert", aki hosszas küzdelem után, 55 évesen távozott, fájó űrt hagyva a magyarság szívében maga után, barátai és szerettei búcsúztatták egy második, huszárhagyomány szerinti szertartás keretei közt. Kérésének megfelelően hamvai egy részét a Homoródmente legmagasabb csúcsán, az Őrhegyen szórták szét gyermekei, hogy onnan figyelje és őrizze nyáját. Tanítása, intelmei és munkássága példaként megmarad mindannyiunknak! Nézze meg a búcsúztatáson készült videónkat! Titkos szerződésekkel javítja az átláthatóságot Újbuda DK-s polgármestere
Az újbudaiak egy szörnyen abszurd rémálomba csöppentek 9 hónapnyi DK-s kormányzást követően. Polgármesterük Hitlert élteti, majd úgy áll ki a fekete jogok mellett, hogy Mengelével mossa össze Mandelát, most pedig szakpolitikai kérdésben sikerült hasonlóan elképesztő ellentmondásba keverednie: titkosított szerződéssel bízta meg Soros jogászait a Transparencynél a XI. kerület átlátható gazdálkodásának felügyeletével. Legalábbis Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint, aki hétfőn délelőtt beszélt erről a kerületi városháza előtt. Hogy a biztos kinevezése csak László Imre önmagával szembeni bizonytalanságának következménye, vagy csak egyszerűen egy újabb kifizetőhelyről van szó, nem tudni. Mindenesetre portálunk megkereste a kerület vezetését és a DK központját is, hogy az általuk hirdetett átláthatóság jegyében öntsenek tiszta vizet a pohárba, ez azonban lapzártáig nem sikerült. Ebből pedig csak arra tudunk következtetni, hogy a havi egymilliós fizetés ellenére sem végez kifogástalan munkát az átláthatóságért felelős biztos. Hogy segítsük munkáját, megkeresésünket a cikk végén változtatás nélkül közöljük.
Sok dzsihadista van börtönben, de egyre többen szabadulnak
Egy tanulmány szerint kevesebb ugyan a belga börtönökben fogvatartott terroristák száma, de még így is nagyon sokan vannak: a rabok számának 1,7 százalékát teszik ki. Ráadásul a csökkenés legfőbb oka az, hogy sokan kiszabadulnak – számolt be a V4NA hírügynökség. A kommunizmus óta nem látott jogkört szavazott meg magának Siófok "független" polgármestere
Miközben az ellenzék a veszélyhelyzet miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt rendszeresen még a nemzetközi médiában is szörnyű diktatúráról sivalkodott – bár a parlament továbbra is ülésezett –, arról valamiért elfelejtettek szólni, hogy éppen az ő frontembereik voltak azok, akik az általuk vezetett településeken te(l)jhatalommal rendelkeztek. Érdekes módon az ellenzéki polgármesterek voltak azok, akik a közgyűlés jóváhagyása, véleményezése nélkül hoztak meg egyszemélyben fontos döntéseket, rendeleteket, miközben az általuk diktátorként aposztrofált Orbán Viktor és a kormánytagok az állítólagosan bedeszkázott parlamentben az ellenzéki képviselőkkel voltak kénytelenek vitázni. Budapest főpolgármestere vagy éppen a DK-s László Imre mellett más baloldali városvezetők is igyekeztek minél jobban kihasználni a különleges jogrendből adódó lehetőségeiket, így a magát függetlennek nevező, valójában Jakab Péterrel parolázó siófoki polgármester, Lengyel Róbert is. A "független" városvezetőnek a rendkívüli felhatalmazás utolsó napján sikerült meghoznia még egy olyan döntést is, amivel gyakorlatilag bebiztosította magát arról, hogy ő maga egyszemélyben dönthessen a különböző beszerzésekről a járványhelyzet után is. Persze felmerülhet kérdésként: vajon milyen összefüggés lehet a védekezés és a beszerzések szabályozása között a veszélyhelyzet után? A válasz viszonylag egyszerű: valószínűleg semmi. Megtalálta az ellenzék a Tarlós által hátrahagyott 180 milliárdot, majd megmagyarázták, hogy mégsem
Orbán Viktornak kellene karban tartania Budapestet az ellenzék szerint. Nagyjából ez derült ki az MSZP-s Horváth Csaba zuglói polgármester és a szintén szocialista, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes ma délelőtti sajtótájékoztatóján, amit a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartottak. A két ellenzéki politikus ismét plusz forrásokért igyekezett kalapolni a Lánchíd felújításához, mindezt a tőlük megszokott módon teljesen összefüggéstelen panasz-áradattal körítve adták elő. Bár azt egyikük sem tudta megmondani, pontosan mennyibe kerülne a teljes projekt, ennek ellenére legalább 10 milliárd forint támogatást követeltek a kormánytól. Arról a 180 milliárd forintról pedig, amit az előző városvezetés a kasszában hagyott, Tüttő elismerte, hogy valóban létezik, de igazából nem is. A Fidesz szerint Karácsonyék szerencsétlenkedését már nem lehet sokáig folytatni. Orbán az Országgyűlésben: van még odaát valaki?
A napirend előtti felszólalások után két órában hangozhatnak el az azonnali kérdések, az interpellációkra egy, a kérdésekre pedig fél óra áll rendelkezésre. Az azonnali kérdéseket a Ballik főprovokátora, Jakab Péter nyitotta, aki ma is elérte, hogy elvegyék tőle a szót minősíthetetlen stílusa miatt. Nem vonta meg az Országgyűlés Bangóné mentelmi jogát (Cikkünk folyamatosan frissül)
Az Országgyűlés hétfőn szavazott a kormány jövő évi költségvetési javaslatához benyújtott módosító indítványokról. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés délben, a közelmúltban a százegyedik életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra történő emlékezéssel kezdődik. A 2021-es büdzsé mellett a Ház ezen a héten dönthet az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokról.Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak. A szocialista képviselőnő mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte, rágalmazás miatt. Szabó Tímea ismételten nem tudta türtőztetni magát, az erről készült videófelvételben a "Párbeszéd" politikusa, mit jelent neki a pártjának nevében foglalt üzenet. Terézvárosban is hozta a formáját a baloldal
Gazdaságvédelmi operatív törzs: Elkezdődött a gazdasági kilábalás
Szerdán délután tartotta élőben első sajtótájékoztatóját a járvány utáni gazdasági helyreállítást koordináló gazdaságvédelmi operatív törzs (GOT). A szakemberekből álló stáb feladata a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása; ennek eredményeit és a közeljövőben várható intézkedéseket ismertette a tájékoztatón Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint a siker egyik kulcsa a gazdaság hosszú évek óta tartó szárnyalása lehetett, a kilábalásban pedig segítséget nyújt, hogy felkészülten érte a válság Magyarországot. Arató szerint a kormány kifosztotta az önkormányzatokat, akkor is, ha nem
Dörgedelmes közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció arról, hogy a kormány "kivérezteti" az önkormányzatokat, mindebben pedig partnere is akad, méghozzá a "fideszes" Alkotmánybíróság személyében. Az "önkormányzatok kivéreztetése-szlogen" azonban nem kicsit sántít, a jövő évi költségvetés ugyanis több pénzt juttat a településeknek, mint az idei, az ellenzék szerint azonban a stabilitás és a növekedés csak egy burzsoá trükk. Hadházy megrendelésre hajtja végre "légi felderítéseit"
Hadházy Ákos, az ellenzék "vörös bárója" az elmúlt években látványos akciókkal próbálta magára irányítani a figyelmet, miközben politikai értelemben teljesen súlytalanná vált. A közéleti süllyesztő meredek lejtőjén megállíthatatlanul száguldó képviselő annak ellenére sem tudott látványos kormánybuktatást generálni, hogy Szél Bernadettel párban megostromolták az MTVA-t, vagy éppen ordenáré feliratú táblákkal feltűnősködött a parlamentben. Hadházy pályafutásának emlékezetes pillanataként értékelhető az is, hogy bebizonyította, igenis "lehet más a politika", bár ennek egykori párttársa, Sallai R. Benedek nyilván nem örült annyira. Mindezek mellett kampányolt a nagyon jogállami, nagyon független Európai Ügyészségért is, a korrupcióellenesség önkéntes Rambója azonban úgy tűnik, végleg felhagyott a klasszikus értelemben vett politizálással és valami egészen újba vágott bele. A független országgyűlési képviselő ugyanis légi felderítéseket végez. XXI. Század Intézet: a NER zárta le Magyarország posztkommunista múltját
A 2010 óta tartó Nemzeti Együttműködés Rendszere szervesen illeszkedik a rendszerváltoztatással megkezdődött modern, demokratikus Magyarország történetébe. Egyfelől azért, mert húsz éves késlekedés után befejezi a rendszerváltoztatás folyamatát, amikor véghez viszi annak a nemzeti szuverenitás kibontakoztatásával kapcsolatos misszióját. Másfelől pedig - és ezzel szoros összefüggésben - azért, mert megszakítja az 1989/90-es fundamentális változások ellenére tovább élő kommunista örökséget, amely ettől kezdve még húsz éven keresztül posztkommunista változatban folytatódott - olvasható a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében. A politikai kutatóintézet szerint a NER már előre jelezte azokat a világpolitikai változásokat, amelyek a múlt évtizedben végbe mentek, amelyek a neoliberális világrend fokozatos széthullását ígérik. Egyúttal pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozása a posztkommunizmusra rá következő konzervatív korszak kezdőpontját is jelentheti, de minden bizonnyal már elárul valamit a világnak a poszt-bipoláris rendszert követő rendjéből is. Legyőzte az Újpestet, ősi riválisa ellen ünnepelt a Ferencváros
A koronavírus-járvány utáni enyhítések értelmében immáron nézők előtt rendezhették meg a fővárosi derbit, a Ferencváros–Újpest mérkőzést a labdarúgó NB1 31. fordulójában, a Groupama Arénában. Annak ellenére, hogy a derbi volt a Ferencváros első hazai mérkőzése a bajnoki címvédés óta, a telt ház ezennel elmaradt – aminek egyik oka, hogy az Újpest szurkolóinak egy része még mindig bojkottálja a csapat meccseit –, de így is több, mint 15 ezren követték a helyszínen a rangadót. Az újpestiek csapata pedig egy régi hagyományt "bojkottált": szembe menve a szokással, a lilák játékosai nem álltak sorfalat a már bajnokként pályára lépő Fradi játékosainak. De nemcsak ebből a szempontból volt rendhagyó a mérkőzés. A kezdősíp előtt ugyanis nem egy, hanem két elhunyt vízilabdázóra, a Ferencváros legendájára, a 85 évesen elhunyt Kárpáti Györgyre, valamint Benedek Tiborra emlékeztek a csapatok és a szurkolók.