Befejezték a nyomozást az autóban megfojtott újpesti vállalkozó ügyében
A rendőrség vádemelést javasol három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban megöltek egy 48 éves újpesti vállalkozót, akinek pénzzel tartoztak – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője pénteken, sajtótájékoztatón. Az elkövetők utáni nyomozás során a rendőrség egy vélhetően másik ügyhöz köthető sírgödröt, illetve egy drogtanyát is felfedezett; utóbbi ügyben eljárást is indítottak."A rád bízott drága kincset őrizd mindig" – Az oklándi Őrhegyen szórták szét Kelemen Levente hamvait (videó)
Levente mindenki Leventéje volt. A falu Leventéje, a barátok Leventéje, a tiszteletbeli székelyek Leventéje, tiszteletes úr, nekem pedig édesapa – így emlékezett lánya Kelemen Levente oklándi tiszteletesre, a magyarság nemzetgyógyítójára. A "kovászembert", aki hosszas küzdelem után, 55 évesen távozott, fájó űrt hagyva a magyarság szívében maga után, barátai és szerettei búcsúztatták egy második, huszárhagyomány szerinti szertartás keretei közt. Kérésének megfelelően hamvai egy részét a Homoródmente legmagasabb csúcsán, az Őrhegyen szórták szét gyermekei, hogy onnan figyelje és őrizze nyáját. Tanítása, intelmei és munkássága példaként megmarad mindannyiunknak! Nézze meg a búcsúztatáson készült videónkat!Titkos szerződésekkel javítja az átláthatóságot Újbuda DK-s polgármestere
Az újbudaiak egy szörnyen abszurd rémálomba csöppentek 9 hónapnyi DK-s kormányzást követően. Polgármesterük Hitlert élteti, majd úgy áll ki a fekete jogok mellett, hogy Mengelével mossa össze Mandelát, most pedig szakpolitikai kérdésben sikerült hasonlóan elképesztő ellentmondásba keverednie: titkosított szerződéssel bízta meg Soros jogászait a Transparencynél a XI. kerület átlátható gazdálkodásának felügyeletével. Legalábbis Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint, aki hétfőn délelőtt beszélt erről a kerületi városháza előtt. Hogy a biztos kinevezése csak László Imre önmagával szembeni bizonytalanságának következménye, vagy csak egyszerűen egy újabb kifizetőhelyről van szó, nem tudni. Mindenesetre portálunk megkereste a kerület vezetését és a DK központját is, hogy az általuk hirdetett átláthatóság jegyében öntsenek tiszta vizet a pohárba, ez azonban lapzártáig nem sikerült. Ebből pedig csak arra tudunk következtetni, hogy a havi egymilliós fizetés ellenére sem végez kifogástalan munkát az átláthatóságért felelős biztos. Hogy segítsük munkáját, megkeresésünket a cikk végén változtatás nélkül közöljük.Sok dzsihadista van börtönben, de egyre többen szabadulnak
Egy tanulmány szerint kevesebb ugyan a belga börtönökben fogvatartott terroristák száma, de még így is nagyon sokan vannak: a rabok számának 1,7 százalékát teszik ki. Ráadásul a csökkenés legfőbb oka az, hogy sokan kiszabadulnak – számolt be a V4NA hírügynökség.A kommunizmus óta nem látott jogkört szavazott meg magának Siófok "független" polgármestere
Miközben az ellenzék a veszélyhelyzet miatt bevezetett különleges jogrend ideje alatt rendszeresen még a nemzetközi médiában is szörnyű diktatúráról sivalkodott – bár a parlament továbbra is ülésezett –, arról valamiért elfelejtettek szólni, hogy éppen az ő frontembereik voltak azok, akik az általuk vezetett településeken te(l)jhatalommal rendelkeztek. Érdekes módon az ellenzéki polgármesterek voltak azok, akik a közgyűlés jóváhagyása, véleményezése nélkül hoztak meg egyszemélyben fontos döntéseket, rendeleteket, miközben az általuk diktátorként aposztrofált Orbán Viktor és a kormánytagok az állítólagosan bedeszkázott parlamentben az ellenzéki képviselőkkel voltak kénytelenek vitázni. Budapest főpolgármestere vagy éppen a DK-s László Imre mellett más baloldali városvezetők is igyekeztek minél jobban kihasználni a különleges jogrendből adódó lehetőségeiket, így a magát függetlennek nevező, valójában Jakab Péterrel parolázó siófoki polgármester, Lengyel Róbert is. A "független" városvezetőnek a rendkívüli felhatalmazás utolsó napján sikerült meghoznia még egy olyan döntést is, amivel gyakorlatilag bebiztosította magát arról, hogy ő maga egyszemélyben dönthessen a különböző beszerzésekről a járványhelyzet után is. Persze felmerülhet kérdésként: vajon milyen összefüggés lehet a védekezés és a beszerzések szabályozása között a veszélyhelyzet után? A válasz viszonylag egyszerű: valószínűleg semmi.Megtalálta az ellenzék a Tarlós által hátrahagyott 180 milliárdot, majd megmagyarázták, hogy mégsem
Orbán Viktornak kellene karban tartania Budapestet az ellenzék szerint. Nagyjából ez derült ki az MSZP-s Horváth Csaba zuglói polgármester és a szintén szocialista, Tüttő Kata főpolgármester-helyettes ma délelőtti sajtótájékoztatóján, amit a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartottak. A két ellenzéki politikus ismét plusz forrásokért igyekezett kalapolni a Lánchíd felújításához, mindezt a tőlük megszokott módon teljesen összefüggéstelen panasz-áradattal körítve adták elő. Bár azt egyikük sem tudta megmondani, pontosan mennyibe kerülne a teljes projekt, ennek ellenére legalább 10 milliárd forint támogatást követeltek a kormánytól. Arról a 180 milliárd forintról pedig, amit az előző városvezetés a kasszában hagyott, Tüttő elismerte, hogy valóban létezik, de igazából nem is. A Fidesz szerint Karácsonyék szerencsétlenkedését már nem lehet sokáig folytatni.Orbán az Országgyűlésben: van még odaát valaki?
A napirend előtti felszólalások után két órában hangozhatnak el az azonnali kérdések, az interpellációkra egy, a kérdésekre pedig fél óra áll rendelkezésre. Az azonnali kérdéseket a Ballik főprovokátora, Jakab Péter nyitotta, aki ma is elérte, hogy elvegyék tőle a szót minősíthetetlen stílusa miatt.Nem vonta meg az Országgyűlés Bangóné mentelmi jogát (Cikkünk folyamatosan frissül)
Az Országgyűlés hétfőn szavazott a kormány jövő évi költségvetési javaslatához benyújtott módosító indítványokról. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés délben, a közelmúltban a százegyedik életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra történő emlékezéssel kezdődik. A 2021-es büdzsé mellett a Ház ezen a héten dönthet az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokról.Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak. A szocialista képviselőnő mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte, rágalmazás miatt. Szabó Tímea ismételten nem tudta türtőztetni magát, az erről készült videófelvételben a "Párbeszéd" politikusa, mit jelent neki a pártjának nevében foglalt üzenet.Terézvárosban is hozta a formáját a baloldal
Gazdaságvédelmi operatív törzs: Elkezdődött a gazdasági kilábalás
Szerdán délután tartotta élőben első sajtótájékoztatóját a járvány utáni gazdasági helyreállítást koordináló gazdaságvédelmi operatív törzs (GOT). A szakemberekből álló stáb feladata a gazdaság növekedését fékező adminisztratív szabályok kiiktatása; ennek eredményeit és a közeljövőben várható intézkedéseket ismertette a tájékoztatón Varga Mihály. A pénzügyminiszter szerint a siker egyik kulcsa a gazdaság hosszú évek óta tartó szárnyalása lehetett, a kilábalásban pedig segítséget nyújt, hogy felkészülten érte a válság Magyarországot.Arató szerint a kormány kifosztotta az önkormányzatokat, akkor is, ha nem
Dörgedelmes közleményt adott ki a Demokratikus Koalíció arról, hogy a kormány "kivérezteti" az önkormányzatokat, mindebben pedig partnere is akad, méghozzá a "fideszes" Alkotmánybíróság személyében. Az "önkormányzatok kivéreztetése-szlogen" azonban nem kicsit sántít, a jövő évi költségvetés ugyanis több pénzt juttat a településeknek, mint az idei, az ellenzék szerint azonban a stabilitás és a növekedés csak egy burzsoá trükk.Hadházy megrendelésre hajtja végre "légi felderítéseit"
Hadházy Ákos, az ellenzék "vörös bárója" az elmúlt években látványos akciókkal próbálta magára irányítani a figyelmet, miközben politikai értelemben teljesen súlytalanná vált. A közéleti süllyesztő meredek lejtőjén megállíthatatlanul száguldó képviselő annak ellenére sem tudott látványos kormánybuktatást generálni, hogy Szél Bernadettel párban megostromolták az MTVA-t, vagy éppen ordenáré feliratú táblákkal feltűnősködött a parlamentben. Hadházy pályafutásának emlékezetes pillanataként értékelhető az is, hogy bebizonyította, igenis "lehet más a politika", bár ennek egykori párttársa, Sallai R. Benedek nyilván nem örült annyira. Mindezek mellett kampányolt a nagyon jogállami, nagyon független Európai Ügyészségért is, a korrupcióellenesség önkéntes Rambója azonban úgy tűnik, végleg felhagyott a klasszikus értelemben vett politizálással és valami egészen újba vágott bele. A független országgyűlési képviselő ugyanis légi felderítéseket végez.XXI. Század Intézet: a NER zárta le Magyarország posztkommunista múltját
A 2010 óta tartó Nemzeti Együttműködés Rendszere szervesen illeszkedik a rendszerváltoztatással megkezdődött modern, demokratikus Magyarország történetébe. Egyfelől azért, mert húsz éves késlekedés után befejezi a rendszerváltoztatás folyamatát, amikor véghez viszi annak a nemzeti szuverenitás kibontakoztatásával kapcsolatos misszióját. Másfelől pedig - és ezzel szoros összefüggésben - azért, mert megszakítja az 1989/90-es fundamentális változások ellenére tovább élő kommunista örökséget, amely ettől kezdve még húsz éven keresztül posztkommunista változatban folytatódott - olvasható a XXI. Század Intézet legfrissebb elemzésében. A politikai kutatóintézet szerint a NER már előre jelezte azokat a világpolitikai változásokat, amelyek a múlt évtizedben végbe mentek, amelyek a neoliberális világrend fokozatos széthullását ígérik. Egyúttal pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerének létrehozása a posztkommunizmusra rá következő konzervatív korszak kezdőpontját is jelentheti, de minden bizonnyal már elárul valamit a világnak a poszt-bipoláris rendszert követő rendjéből is.Legyőzte az Újpestet, ősi riválisa ellen ünnepelt a Ferencváros
A koronavírus-járvány utáni enyhítések értelmében immáron nézők előtt rendezhették meg a fővárosi derbit, a Ferencváros–Újpest mérkőzést a labdarúgó NB1 31. fordulójában, a Groupama Arénában. Annak ellenére, hogy a derbi volt a Ferencváros első hazai mérkőzése a bajnoki címvédés óta, a telt ház ezennel elmaradt – aminek egyik oka, hogy az Újpest szurkolóinak egy része még mindig bojkottálja a csapat meccseit –, de így is több, mint 15 ezren követték a helyszínen a rangadót. Az újpestiek csapata pedig egy régi hagyományt "bojkottált": szembe menve a szokással, a lilák játékosai nem álltak sorfalat a már bajnokként pályára lépő Fradi játékosainak. De nemcsak ebből a szempontból volt rendhagyó a mérkőzés. A kezdősíp előtt ugyanis nem egy, hanem két elhunyt vízilabdázóra, a Ferencváros legendájára, a 85 évesen elhunyt Kárpáti Györgyre, valamint Benedek Tiborra emlékeztek a csapatok és a szurkolók.Itt vannak a legfontosabb tudnivalók a veszélyhelyzet megszüntetése utáni új szabályokról
A veszélyhelyzet lezárása utáni szabályokról és az élet újraindításáról tartott közös sajtótájékoztatót pénteken délelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériumának tükörtermében Kásler Miklós és Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos a tájékoztatón számos könnyítő intézkedést megerősített, köztük az 500 fő alatti beltéri rendezvények tartására vonatkozó korlátozásokat, valamint az idősek vásárlási idősávját szabályozó korlátozás feloldását. Kásler Miklós pedig a kutatóknak, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint Müller Cecíliának mondott köszönetet a veszélyhelyzet megszűnése alkalmából.Gulyás Gergely és Kocsis Máté: szerda éjfélkor érhet véget a különleges jogrend (PS-videó)
Lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba, ennek egyik jele például az, hogy stábunk is jelen lehetett Kocsis Máté és Gulyás Gergely valódi (és nem online) közös sajtótájékoztatóján, amelynek apropója az volt, hogy végül ismét tévedtek az ellenzék hivatásos károgói: elmaradt a diktatúra, a kormány visszaadta a veszélyhelyzet miatt megszavazott különleges jogköreit. Megnyugodhat tehát a demokráciát sokadjára elsirató ellenzéki tábor, Orbán tejhatlama(!) megbukott, kis hiba, hogy ezt nem a balliberális politikusok földrengető hisztije vívta ki, hanem csak annyi történt, hogy a kormány azt tette, amit előre megígért.Országgyűlés – Szabó Tímea oktatott magyargyűlöletből és rákos fideszesekről fantáziált (Frissítve)
Az Országgyűlés ma reggel kezdte tárgyalni a kormány 2021-es költségvetésről szóló javaslatát. A Ház aktuális ülésének harmadik napja reggel nyolc órakor kezdődött az ügyészség napjára, valamint a magyar haditengerészekre való megemlékezéssel. A program, úgy tűnik, nem volt elég szaftos az ellenzéknek, az ülés elején teljesen üresen maradt a Ház bal patkója. A vezérszónoki felszólalásra megérkező jobbikosok aztán elkezdték az összeesküvés-elméleteiket prédikálni a költségvetés kapcsán, elmagyarázva, hogy a gazdasági stabilitás pusztán egy burzsoá trükk. Bár Potocskáné Kőrösi Anita arról beszélt, hogy a költségvetés bünteti a magyar embereket, felszólalását hallgatva egészen más vélemény fogalmazódhat meg a hallgatóban arról, hogy mi is az igazi büntetés. A bohózatot aztán egészen új szintre emelte Gyurcsány, aki nemcsak megszakértette az összes válságot, de még egy magyarországi polgárháborúról szóló vágyvezérelt vízióját is megosztotta a plénummal. A hírhedten magyargyűlölő Szabó Tímea sem akart lemaradni az ellenzéki nagyotmondó versenyben, ezért bedobta: Orbán és kormánya a "lopás" költségével bizonyította, hogy nem szereti a magyar embereket.Ajánljuk még

























