Orbán: Jövő héten indulhat a regisztráció a koronavírus elleni védőoltásra
Továbbra is kitartunk álláspontunk mellett – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a magyar-lengyel vétó kapcsán. A miniszterelnök úgy fogalmazott: a politika és a válságkezelés összekötése felelőtlen dolog, amivel tönkretesznek számos európai országot. A kormányfő a járványhelyzet kapcsán elmondta: a kórházakból egyelőre még nem érkeznek biztató jelek, de az egészségügy állja a sarat. A korlátozások kapcsán a miniszterelnök mindenkit felszólított, hogy ne foglaljanak télre külföldi utazásokat. A karácsonyi korlátozások kapcsán úgy nyilatkozott, 8–10 napon belül tudnak részletszabályokat kidolgozni. Elmondta azt is, hogy 13 ezer helyszín lesz, ahol a tömeges oltás megtörténik majd. A torlódás elkerülése érdekében előjegyzésbe vehetik majd magukat az emberek; ez a program a jövő héten indulhat. Levélben és interneten lehet majd regisztrálni – mondta a kormányfő.Operatív törzs: folytatódik a tömeges tesztelés
Folytatódik a tömeges tesztelés, ami az emberek védelmét és az egyes szakmák átfertőzöttségének megállapítását segíti – hangzott el a járvány elleni védekezést irányító operatív törzs csütörtök délutáni tájékoztatóján. A tesztelés folytatódik, a szükséges védőeszközök rendelkezésre állnak, a résztvevők pedig fegyelmezetten végzik a dolgukat. Müller Cecília országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy az elmúlt napon nem volt olyan meghalt személy, akinek ne lett volna valamilyen krónikus betegsége. Egész Európában az egészségügyi ellátórendszer nagy teher alatt van, és Magyarországon is – fogalmazott.Kormányinfó – Nincs szándék a további szigorításra
A fertőzésszám mérséklődik, vagy legalábbis beállt egy állandó szintre – fogalmazott Gulyás Gergely a csütörtök délelőtt tartott online Kormányinfón. A miniszter aláhúzta: a korlátozások várhatóan nem fognak változni a következő egy hétben. A karácsonyi intézkedésekkel kapcsolatban egyelőre türelmet kért. Gulyás Gergely a vakcina-kísérletekről szólva elmondta: a kínai kutatók állnak a legjobban az ellenszer gyártása szempontjából, rossz hír azonban, hogy a Pfizer gyógyszergyár, amely ígéretes szérummal állt elő, először Észak-Amerikába szállít Európa helyett. A jogállamisági vitákról szólva Gulyás Gergely elmondta: nem létezik elfogadott jogállamisági feltételrendszer, így annak a bíróságon való megtámadása is képtelenség.A szólásszabadság biztosítása nem fér az Orbán cikkét betiltó lap "sztenderdjei" közé
Orbán Viktor miniszterelnök véleménycikke nem felel meg a sztenderdjeinknek – írta a magához hasonló függetlenobjektivitású HVG-nek a Project Syndicate nevezetű lap, amely még múlt héten közölte Soros György Magyarországot és Lengyelországot támadó cikkét, Orbán Viktor válaszcikkét azonban már letiltotta. Vagyis nem letiltotta, csak "tartalmi okokból" nem jelentette meg, mert nem felelt meg a "sztenderdjeiknek". Itt a haladó olvasóknak is hagyunk pár perc szünetet, hogy átgondoljuk, mit is jelent ez.... Igen, ezt tényleg úgy mondják röviden, hogy "letiltották". Méghozzá azért, mert na!Itt van Orbán Viktor letiltott cikke: Ha a szabadságunkat meg akarjuk őrizni, Európa nem hódolhat be a Soros-hálózatnak
Különös módját találta meg a szólásszabadság gyakorlásának a Project Syndicate: miután probléma nélkül lehozták Soros György, az Európai Uniónak szánt ukázait, letiltották Orbán Viktor válaszcikkét. Csak úgy az egyenlőség, függetlenobjektivitás és a szólásszabadság nevében. Az orwelli szabályokat kijátszva azonban most mégis megjelent a kormányfő cikke, nemzetközi platform helyett a Miniszterelnökség weboldalán. Ebben Orbán Viktor arról ír, hogy bár nem szívesen áll le gazdasági bűnözőkkel vitatkozni, most mégis rákényszerül, mivel Soros György nyílt parancsokat osztott ki az Európai Unió vezetőinek, amiben arra utasítja őket, hogy keményen büntessék meg azokat a tagállamokat, amelyek nem akarnak a globális, nyílt társadalom zászlaja alatt egy egységesülő európai birodalomba betagozódni.Wintermantel: Valami nagyon nem stimmel a BKV buszbérlési pályázatával (VIDEÓ)
A Facebookon tett közzé egy rövid videót Wintermantel Zsolt, melyben felszólítja Karácsony Gergelyt, hogy reagáljon arra a sajtóhírre, miszerint egy korábban nem létező, kamu-gyanús cégtől bérel használt buszokat a BKV.Elkezdődött a választások előtti végső leszámolás a baloldalon
Az ellenzéki koalíció bedarálásának célegyenesére fordult rá Gyurcsány Ferenc vasárnap délelőtti sajtótájékoztatójában, ahol a DK elnöke pártjának új agrár-szakpolitikusát mutatta be, akit a Momentumtól sikerült "elhalászniuk". Gyurcsányék a fogást az ilyen, viszonylag hétköznapi esetekhez képest szokatlanul látványos módon, egy sajtótájékoztató keretei között mutatták be, kiemelve: a 33 éves agrárpolitikus a rivális Momentumtól érkezett. Ez pedig egyértelmű (had)üzenet lehetet a bukott kormányfőtől "szövetségesei" irányába: a DK mindent és mindenkit visz 2022-ben az ellenzéki oldalon. Az MSZP és a Jobbik felszalámizva, felkészül a Momentum, az ellenzéki pozícióharc utolsó fordulójában csak egy maradhat.Orbán Viktor: Soros a világ egyik legkorruptabb szereplője, aki hazánkat és a lengyeleket fenyegeti
Az EU-ban a viták rendezésének a módja, hogy tárgyalunk, miközben Soros György egy nagy cikkben utasításokat adott a brüsszeli elitnek – mondta Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában. A kormányfő aláhúzta, miniszterelnökök dolga, hogy egy vitát, hogyan kell elrendezni, a viták pedig az unió természetéből fakadnak. Úgy fogalmazott, Soros György a világ egyik legkorruptabb embere, aki legutóbbi politikai írásában fenyegeti Magyarországot és Lengyelországot.Durcimurci üzemmódban az ellenzék – most éppen egy saját magukra használt jelző miatt nem akarnak dolgozni
Újabb kifogást talált az ellenzék a munkakerülésre: a baloldali pártok azért nem akarnak részt venni a parlamenti házbizottság munkájában, mert Kövér László moslékkoalíciónak nevezte őket. Pedig a házelnök csak az ellenzék ars poeticáját ismételte meg, hiszen ezt egyébként a momentumos Soproni Tamás használta elsőként rájuk. Igen, az a Soproni Tamás, aki a – szigorúan tőle idézve – "moslékkoalíció" jelöltjeként lett a VI. kerület polgármestere. Az idézet egy 2017-es interjúból származik, amelyben a momentumos fenegyerek éppen azt fejtegette, hogy az ellenzék nem akarja "összegyurcsányozni" magát. Állítása szerint egyébként a mondat Ceglédi Zoltán politikai elemzőtől származik, aki azóta egészen véletlenül a Momentum másik – szintén Gyurcsány szárnyai alá bújó – üdvöskéjének, Donáth Annának a tanácsadója.Perre megy Trump a gyanús demokrata győzelem miatt
Bár a média már szombaton kikiáltotta Joe Bident az amerikai elnökválasztás győztesének, a harc a bíróságokon folytatódik a Fehér Házért. Trump elnök ugyanis már döntetlen állásnál jelezte, jogi lépéseket fog tenni, hogy felfedje a demokraták csalásait. Az amerikai választási rendszer sajátosságaiból adódóan pedig egyáltalán nem kizárt, hogy érdekes dolgokat találnak a vizsgálatok, ellenőrzések során. Mindent azonban nem lehet kiszúrni, hiszen a rendszer a szavazatok begyűjtésétől a regisztráción át a feldolgozásig leginkább az egyének becsületességére épül, ami ebből kifolyólag sok ponton kijátszható. Ezek közül mutatunk be néhányat, miközben a későbbiekben beszámolunk az újraszámlálás legfrissebb fejleményeiről.Orbán: Magyarország kultúrája keresztény és nem tűri az erőszakot
A jelenlegi helyzet is érdekes, de én inkább azt nézem, hogy mi lesz – fogalmazott Orbán Viktor szokásos péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő úgy vélte, december közepére több, mint 4000 beteg kerülhet intenzív osztályra, ehhez kell most erőforrásokat rendelni az egészségügyben. A miniszterelnök jelezte: mindent bezárnak, ha nem tartják be a szabályokat. A rendkívüli jogrend bevezetése kapcsán Orbán Viktor elmondta: tavasszal azért kértek "korlátlan idejű" felhatalmazást, mert nem lehetett látni a járvány végét. Most azonban látjuk a végét, egyre megbízhatóbb információk vannak a vakcinákról, és 90 nap múlva lesz valamilyen vakcina – fogalmazott. A bécsi terrortámadásról is szót ejtett a miniszterelnök, ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: Európa jövőjének az ügyében a bevándorlás nem megoldás, hanem a probléma forrása lesz. Az amerikai választásról szólva pedig kifejtette: Trump elnök Magyarország barátja, de senkit sem akar minősíteni, a magyar külpolitika ugyanis barátokat akar gyűjteni, nem az ítélkezés a dolga. A miniszterelnök az amerikai választással kapcsolatban megjegyezte azt is: "ha olyasmik történnének Magyarországon, mint amik ott, akkor már leszakadt volna az ég".Felsőfokú niedermüllerizmus haladóknak: kiszivárgott hangfelvételen gyalázza Solymár polgármesterét az MSZP elnökségi tagja
Valószínűleg nem lehet véletlen, hogy időről időre ki-ki csusszan egy két országos botrányt kavaró hangfelvétel a baloldalról. Ebben Őszöd óta igen nagy tapasztalatot gyűjtött a baloldal, a hagyományokat pedig azóta is folyamatosan ápolják. Legutóbb Niedermüller Péter rettegett egy hangfelvételen a keresztény, heteroszexuális, fehér férfiaktól, rémisztő képződményeknek nevezve őket. Most az MSZP elnökségében és a solymári képviselő testületben ülő Bárány Balázs, az agglomeráció Bangónéja evezett a niedermüllerizmus vizeire, elfajzott fasiszta baromnak nevezve Solymár kormánypárti polgármesterét.Hirtelen hasznos lett Niedermüllernek Czeglédy?
Alig néhány nappal azután, hogy a Vas Megyei Ügyvédi Kamara felfüggesztette Gyurcsány házi ügyvédjének kamarai tagságát, megtáltosodott Czeglédy, és hirtelen „gyanús ügyletek” sorát tárta fel, pedig korábban egy évig semmit sem talált. Úgy tűnik, hogy a DK-s önkormányzatok zugjogászának kellett az a kis motiváció, hogy már nem végezheti jogszerűen a munkásságát, a szürke zónában mozogva láthatóan sokkal jobban teljesít.Az illegális bevándorlók védelme volt az ellenzék fő problémája az Országgyűlésben, két nappal a bécsi merénylet után
Az 1956-os forradalom végnapjáról való megemlékezéssel kezdte meg szerdai ülését az országgyűlés, amely az alapvető jogok biztosának és helyetteseinek 2019-es tevékenységéről szóló beszámoló vitával folytatódott. Az ellenzék itt elővehette a jól bejáratott jogállamisági témakört, olyan vehemenciával, hogy az általuk érzékelni vélt jogsértések sorolásával már-már önálló biztosi jelentést is összeállíthattak volna. A jogállamisági témakörben a bécsi támadás után két nappal különös érzékenységről tett tanúbizonyságot a szolidáris baloldal: a Helsinki Bizottság bevonását követelték az illegális bevándorlók védelme érdekében. A jogállamiságért való aggódás aztán nyílt diktatúrázásba csapott át az NMHH jövő évi költségvetéséről szóló vitában.Dömötör vs. Ujhelyi a kedd esti Tranzit Garázsvitában (Visszanézhető videó!)
Ujhelyi István szocialista EP-képviselővel vitázott Magyarország jobban teljesít? címmel kedden este Dömötör Csabával, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkárával a Tranzit Garázsviták soron következő vitaestjén. A parázs vita fő témája hazánk jelenlegi helyzete volt az európai és a világporondon, de természetesen az aktualitások is terítékre kerültek. A rendezvénysorozat legutóbbi eseményén Varga Judit igazságügyi miniszter folytatott emlékezetes vitát Donáth Annával, a Momentum EP-képviselőjével. A vitát, mint azt már megszokhatták, élőben követhetik Olvasóink itt, a PS-en. Tartsanak velünk!Éjféltől ismét életbe lép a rendkívüli jogrend - Orbán Viktor: ha a vírus terjedése gyors, nekünk is gyorsnak kell lennünk!
Újabb korlátozásokat jelentett be a közösségi oldalán közzétett videójában kedden este Orbán Viktor. A miniszterelnök emlékeztetett, a kormány a hét elején szigorította a maszkviselési szabályokat, ugyanakkor a fertőzöttek számának rendkívüli növekedése miatt további intézkedésekről határozott a kabinet keddi ülésén. Ezek közül a legfontosabb, hogy visszaáll a rendkívüli jogrend, illetve kijárási korlátozások is életbe lépnek. A kormányfő jelezte, addig kell kitartani, amíg a vakcina megérkezik, ez pedig már látótávolságon belül van. Hozzátette: ha a vírus terjedése gyors, nekünk is gyorsnak kell lennünk, a politikai vitákat pedig félre kell tenni. Ezért van szükség a rendkívüli jogrend ismételt bevezetésére.Magyar szemtanú a PS-nek: eluralkodott a pánik, ha nem muszáj, nem megyünk ki az utcára
Szinte csak rendőröket látni a kihalt utcákon, aki teheti otthon maradt – mondta a PestiSrácok.hu-nak adott exkluzív beszámolójában a Bécsben élő Simon Mónika, akinek vőlegénye testközelből élte át a hétfő esti terrortámadást Bécsben. A pincérként dolgozó férfi nem sérült meg, és még felvételt is készített az egyik merénylő lefegyverzéséről. A felvételeket azonban nem oszthatják meg, ugyanis az osztrák kormány megtiltotta bármilyen képanyag közzétételét a támadásról. A portálunknak nyilatkozó nő szerint az emberek nem szívesen merészkednek az utcára, az embereket megdöbbentette a merénylet. Mónika elmondása szerint hasonló esetek eddig csak a bevándorlók lakta "Kis-Isztambul" nevezetű környéken történtek, Bécs belvárosi részei azonban egy kisvárosnál is nyugodtabb volt.Ajánljuk még
























