Pesti Srácok

Munkáslakásból a luxuslakásba – Így léptette le a színről a DK a volt momentumos polgármestert

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 24.
Miután egy kicsi, földszinti munkáslakásból a kerület egyik legdrágább, újépítésű lakóparkjába költözött Újpest korábban momentumos polgármestere, egy hónappal később rájött, hogy őt mégsem annyira érdekli a kerületi politika, és már nem indul újra a választásokon. Helyette újdonsült pártjának, a DK-nak helyi alpolgármesterét, Trippon Norbertet indítja a baloldal június 9-én. Ha az időzítés (és a tény, hogy Déri éppen a DK-ba lépett át) gyanús lenne, akkor az is szemet szúrhat, hogy a két ingatlan között jelentős értékbeli különbség van. Itt lép színre a Trippon-matek: ha a kerület számlájáról rejtélyesen el is vándorol a pénz, valahol meg is jelenik. Mondjuk két ingatlan értékkülönbözetében. És persze mint mindig, most is ott vannak DK-s ügyvédek, akik a háttérben utasításra mozgatják a szálakat.

Dobrev ismét befogadta Karácsonyt a Gyurcsány-körbe, majd meghirdette, hogy legyünk kisebbek, mint valaha

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 április 22.
A DK sajtóosztály „Nyugati Fény” néven futó alegységének nyilatkozott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője. Mindez annyiban érdekes fejlemény, hogy Magyar Péter színre lépése óta Gyurcsányné látványosan kerülte a nyilvánosságot – ebbe a sormintába még éppen beleillik a Nyugati Fénynek adott interjú is –, azonban most ismét a magyar közéletről alkotott vízióinak immáron közismerten rémisztő tárházába engedett újabb bepillantást. Ennél is érdekesebb azonban, hogy Dobrev rehabilitálta, és újra a Gyurcsány-körbe emelte Karácsony Gergelyt. Úgy tűnik, a főpolgármester megfelelően teljesítette főnöke utasítását, miszerint nem tárgyalnia, hanem harcolnia kell a kormánnyal – még akkor is, ha ennek a budapestiek isszák meg a levét.

Szavazástechnikai trükkel lehetetlenítette el az óbudai baloldal a kerületi korrupciós botrányt vizsgáló bizottság létrehozását (Videó)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 18.
A Rákosi-korszak óta nem mindennapi jelenetsoroknak lehettek szemtanúi a III. kerületi önkormányzat nyilvános képviselő-testületi ülésére érkezők: a tanácsterem előterét csak néhány perccel a kezdés előtt nyitották ki, majd belépve baloldali kampányszlogenekkel dekorált, kétszeresen lekordonozott helyiségbe léphettek be az érdeklődők. A sajtót a nyilvános testületi ülésektől más kerületekben teljesen szokatlan módon ezúttal is egy kordon mögé terelték, amelyet magukat biztonsági személyzetként definiáló illetők őriztek. Nem véletlen az aggodalom, hiszen a kerület történetének legsúlyosabb korrupciós botránya van kibontakozóban, ami az ülés egyik legérdekesebb napirendi pontját is szolgáltatta. A helyi Fidesz–KDNP ugyanis egy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte, ennek megalakítását azonban egy szavazástechnikai trükkel lehetetlenítette el a testület baloldali többsége.

Brüsszel megmutatta, milyen hely is valójában – A belga bíróság szerint is folytatódhat a konferencia, Orbán is felszólal

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 április 17.
Nemzetközi felháborodást váltott ki a NatCon betiltása, illetve a belga hatóságok fellépése, miután három brüsszeli liberális polgármester összefogott, hogy két nagy hotelt megzsarolva próbálják ellehetetleníteni a konzervatív erők brüsszeli konferenciáját kedden. Bár a rendezvényt végül sikerült megtartani, de rendőrök gyűrűjében kellett távozniuk a résztvevőknek, aki pedig elhagyta az épületet, már nem engedték vissza. Egyesek szerint az eset muníciót adott az uniószkeptikusoknak, mások szerint az eset a náci Németország működését idézi fel, egy azonban biztos: Brüsszel bebizonyította, hogy a jogállamiságot abszolút politikai bunkósbotként kezelik a nyugati demokráciákban, a szólásszabadságnak pedig egészen egyszerű jelentést tanúsítanak – szólsz, amit szabad.

Visszatértek a vörösbárók Újpestre, százmilliók vándoroltak a Gyurcsány-cégekhez (Videó)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 16.
A nagy "megújulás", amit a baloldal hozott Újpestnek, úgy tűnik, hogy valójában a vörösbárók visszatérését jelentette csupán. A kerületet Déri Tibor nevében irányító Trippon Norbert láthatóan nem akar vagy nem mer szembeszegülni főnökével és pártelnökével, Gyurcsány Ferenccel, így aztán a régi szoci "vállalkozók" egymásnak adják a városháza kilincsét. Egykori csalamádéárus vendéglátó cég kátyúz, százmilliókból épülnek a nem, vagy alig látható parkok. Így működik a Gyurcsány-módszer a gyakorlatban.

Öt perc – Hivatalosan is megtört az ellenzéki összefogás

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 április 14.
Baranyi Krisztina az ellenzék oldaláról is kihívót kapott Ferencvárosban, ráadásul ha hinni lehet a folyosói pletykáknak, különösen kellemetlenül érintheti, hogy Gegesy Ferenccel kell a baloldali szavazókért megküzdeni. A korábbi polgármester ugyanis állítólag egyfajta mentora volt Baranyinak, most azonban éles szavakkal kritizálta egykori "tanítványát". „Ellenzéki labor” helyett tehát egy utcaszínészekkel felvett Csillagok Háborújába csöppentünk, de azért a mégiscsak kiolvasható a baloldal kormányzóképessége ebből a forgatókönyvből, hiszen mi már a legelején megmondtuk, a szivárványkoalíció nem fog egy teljes ciklust kibírni. És tényleg nem. De rájár a rúd a Momentumra is: miután országos népszerűségük beszakadt, paksi képviselőjükről brutális dolog derült ki. Méghozzá az, hogy sugárfertőzést okozó balesethez volt köze, ezt azonban nagyvonalúan elhallgatta a választók elől.

Kulcsfontosságú, hogy Pakson a Fidesz–KDNP jelöltjei győzzenek az önkormányzati választáson (PS-videó!)

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 április 12.
A kormány és a helyiek számára is rendkívül fontos a paksi bővítés során a kiszámíthatóság és a stabilitás, így nagy segítség lenne, ha a jövőben is a jelenlegi városvezetéssel lehetne együtt dolgozni – minderről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt még szerdán, Pakson. Szabó Péter, a paksi Fidesz-szervezet elnöke, a város polgármestere pénteken, sajtótájékoztatón mutatta be a kormánypárt által támogatott jelölteket.

Szakértő a német droglegalizációról: Nincs olyan, hogy "könnyű drog", csak drog van

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 április 12.
Kerekasztal-beszélgetést tartottak a Drogkutató Intézet csütörtökön, értékelendő a német droglegalizációt, és annak az Európai Unióra gyakorolt hatását. Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy szerinte nincs könnyű vagy nehéz drog, a marihuánára is rá lehet szokni, és ugyanolyan függővé lehet válni tőle, mint bármilyen más kábítószertől. Az adatok szerint a rendszeres használók 15 százaléka szenvedélybeteggé, függővé válik. Dobrowiecki Péter, a Német Intézet kutatási vezetője pedig úgy vélekedett: a baloldali német kormánypártok népszerűsége bezuhant, a valós problémák kezelése helyett inkább a drogliberalizációval próbálnak szavazókat szerezni, vagy megtartani.

Radioaktív fertőzést okozó súlyos mulasztás és az erőmű „összekoronavírusozása” – A paksi momentumos szerint provokáció, ha a nemzetstratégiai kockázatot jelentő hibáira emlékeztetik

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 11.
A dátumok makacs dolgok, s mint ilyenek, provokatívak, sőt, propagandisztikusak is lehetnek. Főleg akkor, ha egy baloldali politikus szavait cáfolják. Legalábbis ez lett a megfejtése annak a Fideszből a ciklus közepén a Momentumba átigazoló paksi önkormányzati képviselőnek, aki a koronavírus-járvány kirobbanásakor a fertőzés európai gócpontjának számító Olaszországban kirándult, majd karantén helyett az erőműbe ment – míg ki nem tiltották onnan a járványügyi szabályoknak megfelelően –, ezt követően pedig az önkormányzat különböző rendezvényeit járta végig. Persze azóta sem mondott le közéleti szerepléséről, így legutóbbi „sajtótájékoztatóján” tettük fel a kérdést Barnabás Istvánnak, vajon megbánta-e már, hogy nemcsak a stratégiai fontosságú erőmű működését, de kollégái egészségét is veszélyeztette a világjárvány alatt? Nos, említett Barnabás István „lokálpatrióta” válasza annak ellenére is meglepett bennünket, hogy tudjuk róla, hogy a Momentum sorait erősíti – tőlük pedig hallhattunk már igen cifra kijelentéseket. Ugyanakkor nem egyedülálló az a felelőtlenség, amit a pandémia alatt tanúsított, hiszen 2013-ban olyan mulasztást követett el, amelynek eredményeképpen 3 ember maradandó egészségkárosodást, sugárfertőzést szenvedett. Persze csakúgy, mint a koronavírusos ügyben, úgy itt is igyekezett elhallgatni, milyen veszélynek tette ki közvetlen környezetét, valamint kollégáit.

Hatalmas fejlesztési csomagot jelentett be Pakson Szijjártó Péter (Videó!)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 10.
Rohamléptekkel halad Paks2 építése, a talajszilárdító cölöpök mintegy negyedét leverték, az egyik főelem pedig már el is készült– árulta el Szijjártó Péter Pakson. A külgazdasági és külügyminiszter egy pódiumbeszélgetésen beszélt az atomerőmű fejlesztésének nemzetgazdasági jelentőségéről, a magyar energiabiztonságban betöltött szerepéről. Azonban a miniszter szerint nemcsak a tervezőasztalon dőlnek el a Paks2-höz hasonló projektek sikeressége, hanem ehhez a lokális politikai közegre is szükség van, Szijjártó szerint ezért a június 9-i önkormányzati választás Pakson nemcsak arról szól, hogy helyben a patrióta tábor vezetheti-e tovább a települést, hanem az ország energetikai ellátásának biztonságos fejlesztésének jövője is az ottani eredményektől függ.

Zelenszkij Németországot akarja megvédeni, de atomháborúról beszél

SSSzalai Szilárd Világugar 2024 április 10.
Egészen érdekes érveléssel esett Olaf Scholz német kancellárnak Volodimir Zelenszkij: az ukrán elnök szerint országának azért van szüksége Taurus rakétákra, mert így megvédhetik Németországot. Miután Ukrajnában már "bizonyított", most Németországot is megvédené Zelenszkij. A kérdés, hogy pontosan mitől. Az egyik opció az atomháború lehet, amelyet állítása szerint csak az ukránok tudnak megelőzni, ehhez azonban olyan fegyverekre van szükségük, amelyeknek az átadását a németek szerint Oroszország eszkalációnak tekintene.

Öt perc – Együtt bukik, ami összetartozik

SSSzalai Szilárd Ps TV 2024 április 6.
Baranyi Krisztina rossz kört fut: miután mindenkivel is összeveszett, beleértve saját szövetségeseit, szomorúan tapasztalhatja, hogy lassan összefognak ellene azok, akiket eddig megpróbált eltaposni. Hasonlóan hozzá, Magyar Péter is házhoz ment a botrányért, hiszen a Spinoza Színházban arról beszélt, hogy rálátott felesége, a volt igazságügyi miniszter munkájára, azonban a kép valahogy nem áll össze. Márpedig ha olyan részeire látott rá az igazságügyi miniszter munkájának, ami inkább szakmai jellegű, az nemcsak Varga Judittal szemben vet fel kérdéseket, hanem Magyar számára is terhelő lehet, hiszen volt felesége éppen egy friss szakmai ügybe, K. Endre kegyelmi kérvényébe bukott bele. Európai kitekintésünkben ezúttal az EP-választások utáni időszakra tekintettünk ki, hiszen Orbán Balázs elárulta PestiSrácok.hu-nak, hogy mire számíthatunk a júniusi választásokat követően.

Orbán Balázs a PS-nek: migrációs szempontból teljes kudarc volt az előző ciklus az EP-ben (Videó)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 5.
Négy lehetősége van a Fidesznek a választások után: csatlakozik az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), vagy az Identitás és Demokrácia (ID) partcsaládjához, de akár függetlenként is folytathatja az Európai Parlamentben. Orbán Balázs azonban a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva azt is elmondta: van egy negyedik út is, ami egy új pártcsalád alapítása a nemzeti érzelmű, konzervatív beállítottságú pártokkal összefogva. A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az bizonyos, hogy a jobboldali–konzervatív erők erősödni fognak júniusban, ennek pontos mértéke azonban még kérdéses. Orbán Balázs azt is elmondta: a most véget érő EP-ciklus az illegális bevándorlás kezelésének szempontjából teljes kudarc volt, amelynek elsődleges oka a nyugati tagállamok által kierőszakolt migrációs paktum, amelyet Magyarország határozottan ellenzett.

Kié itt a tér? – Elkésett Európa az illegális bevándorlók integrálásával?

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 április 4.
Bemutatták az európai közéletet immáron kilenc éve meghatározó párhuzamos társadalmakat kutató kiadványt, a Migrációkutató Intézet munkatársai által jegyzett, Kié itt a tér? című kötetet. Az írás tematikusan hasonlítja össze Ausztria, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, az Egyesült Királyság, Németország és Svédország bevándorlók lakta városrészeit, hogy ezzel is újabb aspektusból vizsgálja ezt a napjainkat meghatározó, ezerarcú problémát. A bemutatóval egybekötött kerekasztal beszélgetésen a szerzők – Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója, Veres Kristóf György, a Danube Institute külkapcsolati vezetője és Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője – Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával közösen keresték a választ arra, hogy a párhuzamos társadalmak jelentette kihívásokkal terhelt Európa számára milyen kiút maradt.

Magyar Péter a botrány előtt tudhatott a kegyelmi ügyről?

SSSzalai Szilárd Magyar ugar 2024 április 3.
Furcsa megjegyzést tett Magyar Péter kedden, a Spinoza Színházban adott interjújában, amellyel olyan színben tüntette fel magát, mint aki már a botrány kirobbanása előtt értesülhetett a kegyelmi ügyről, amelybe volt felesége belebukott. A Rangos Katalinnal folytatott beszélgetés során ugyanis Magyar azzal dicsekedett, hogy feleségével ellentétben őt mindig is érdekelte a politika, így hamar „bevonódott” a volt igazságügyi miniszter munkájába, ami felveti a kérdést, tudhatott- e arról, hogy kegyelmet kapott K. Endre.

Orosz neonáci lehet az ukránok titkos fegyvere Putyin ellen

SSSzalai Szilárd ‎ Orosz-ukrán háború 2024 április 3.
„Mi vagyunk a rossz fiúk, de nagyon gonosz fiúkkal harcolunk” – határozta meg magát Denis Kapustyin, az Orosz Önkéntes Hadtest (RVC) félkatonai szervezet vezetője. Ezek a „rossz fiúk” számos rajtaütést indították az elmúlt másfél évben Oroszország ellen, Ukrajna pedig úgy tűnik, hogy Kapustyint szövetségesnek tekinti Vlagyimir Putyin elnökkel szemben. Azonban ez a szövetség különösen nehéz helyzetbe hozhatja az ukránokat, mivel a német hatóságok szerint Kapustyin – aki néha Denis Nikitin néven is fut – „az egyik legbefolyásosabb neonáci aktivista” az európai kontinensen, és ez hatalmas ziccer az orosz politikai kommunikáció számára, akik Ukrajna „nácítlanításának” nevezték az országban zajló háborút.

Ennyit a baloldali egészségügyről: a több hónapos várólistára is alig lehet felkerülni az újpesti rendelőintézetben (Videó)

SSSzalai Szilárd ‎PS Riport 2024 április 2.
Ahogy közeledik az önkormányzati választás napja, egyre szembetűnőbb, hogy milyen felelőtlenül is politizál valójában az ellenzék. Az ígérgetés és a hergelés tét nélkül ugyanis nagyon jól megy, 2019-ben azonban ezzel a régi trükkel – talán számukra is váratlan módon – sikerült néhány önkormányzatot a saját játszóterükké alakítani. Legalábbis a jobbik eset, hogy a baloldalt is váratlanul érték a 2019-es eredmények, az elmúlt ciklus teljesítményét látva ugyanis messze ez a jobbik eset– a rosszabbik, hogy szemrebbenés nélkül hazudtak saját választóiknak. Lehet választani.