Ursula von der Leyen is megkapta a liberális selyemzsinórt?
Bár látszólag tökéletesen befeküdt a liberális fősodornak Brüsszelben a keresztény-konzervatív CDU politikusa, Ursula von der Leyen, úgy tűnik, hogy valahol hibázott. A Politico szerint nagyon úgy néz ki, hogy nem elég hatékonyan szolgálta ki az amerikai nagytőkét – hiába került gyorstárcsázóra a Pfizer igazgatója a Covid-járvány idején –, hiszen a lap megállapításai szerint a német hadügyminiszterből lett bizottsági elnök túl nagy teret engedett a német vállalatoknak az EU-ban. Más szavakkal: a brüsszeli lap szerint kiárusította az EU-t a német cégeknek, a helyzet azonban talán még ennél is rosszabb a valóságban, mivel az amerikai agráriumnak és energetikai szektornak szolgáltatódott ki teljes mértékig az unió. Dobrev Klára és a gyermeki szemek csillogása – Vadai szerint a PS stábja is pedofil (Videó+Galéria)
A szemkilövető felesége a gyermeki szemek csillogásáról értekezett a színpadon, miközben kollégái a PestiSrácok.hu stábját pedofilozták. Ezt jelenti a gyermekvédelem a DK-nak, akik az influenszertüntetés hullámait meglovagolva felvonultatták a teljes pártszervezetet a Kossuth térre. Így már az ezer főt is elérték a "fideszes pedofilhálózat" miatt aggódók. Mindeközben arról már hallgatnak, hogy a gyermekvédelmi törvényt annak idején nem szavazták meg. Öt perc – A kibillent egyensúly helyreállítása nem az ellenzékkel történik
Dr. Sulyok Tamást jelölik a kormánypártok köztársasági elnöknek, kétharmados többségüknek köszönhetően pedig gyakorlatilag tényként kezelhető, hogy az Alkotmánybíróság elnöke lesz Magyarország következő államfője. Orbán Viktor szerint Sulyok képes lehet visszaállítani a kibillent egyensúlyt és egyesíteni a nemzetet, de hogy ez pontosan mit jelenthet, arra többen több megoldást is találtak az elmúlt két napban. A Novák Katalin lemondását övező tüntetések azonban még az új köztársasági elnök személyének bejelentését követően sem szűntek meg, ugyanakkor meglepő módon éppen azok aggódnak most a gyermekek biztonságáért, akik egészen idáig nem bánták volna, ha LMBT-aktivisták vezetik be a szexualitás világába a kiskorúakat. Mindeközben külföldön is fokozódik a hangulat, az oroszok ugyanis egy új fronton konfrontálódhatnak a NATO-val.
Kocsis Máté a PS-nek: Amit Jámbor András és a Szikra megjelenít a magyar közéletben, azt tűzzel-vassal irtani kell
Bejelentették a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltjüket, a Fidesz EP-listavezetőjét, valamint a gyermekvédelmi törvény szigorításának első részleteit. Kocsis Máté és Simicskó István, a kormánypártok országgyűlési frakciónak vezetői a Balatonalmádiban megrendezett frakcióülést követően ismertették, hogy Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke lesz a kormánypártok köztársaságielnök-jelöltje, az EP-listavezető pedig Deutsch Tamás. Kocsis Máté azt is bejelentette: nem kizárt, hogy a Btk.-t új tényállásokkal is bővíthetik a gyermekvédelmi szabályok szigorítása kapcsán. Kiemelte: a pedofil bűnelkövetésnek nem lesz törvényi elévülése, valamint a pedofil bűnelkövetők nem lesznek feltételesen szabadlábra helyezhetők. Hozzátette: az ilyen bűnelkövetők soha nem lesznek törölhetők a bűnügyi nyilvántartásból. A frakcióülés utáni sajtótájékoztató legfontosabb gondolatai egy helyen! Döntöttek a kormánypártok: Dr. Sulyok Tamást jelölik köztársasági elnöknek, Deutsch Tamás vezeti a Fidesz EP-listáját
A szokásoknak megfelelően az aktuális parlamenti szezon kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartottak, amelynek helyszíne Balatonalmádi, az ülést követően pedig Kocsis Máté és Simicskó István, a két kormánypárt frakcióvezetói tartottak tájékoztatót. Azt már előzetesen tudni lehetett, hogy az ülés kiemelt napirendi pontjai között szerepel az új államfőjelölt személyéről szóló frakciódöntés, az európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve az új gyermekvédelmi törvénycsomag. Ennek megfelelően Kocsis Máté bejelentette, hogy a nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója Dr. Sulyok Tamást, az Alkotmánybíróság elnökét javasolja köztársasági elnöknek, az elnökjelöltek közüli választás időpontja pedig a pénteki házbizottsági ülésen dől el. Ezzel párhuzamosan Kocsis bejelentette a Fidesz EP-listavezetőjét is: Deutsch Tamás neve fog a szavazólap első helyén szerepelni. Ki fog harcolni Nyugaton az oroszok ellen?
Miközben az európai liberális PC-sajtó fokozott, a baloldali politikai elit pedig közepes háborús pszichózisban ég, mintegy várva az oroszokkal való fegyveres konfrontációt, felmerül a kérdés, hogy a háborús héják vajon pontosan kiket is küldenének a frontra ágyútölteléknek. Az európai átlagpolgár ugyanis látványosan nem vágyik a háborúra, "még csak" gazdasági árat sem hajlandó fizetni Ukrajna soha el nem jövő, Moszkvát megsemmisítő offenzívájáért. A képtelenségek között nem is beszélve az európai hadseregek siralmas személyi és műszaki állományáról. A Monarchia idejében vagyunk hát, a dátum 1914, a hadsereg soknemzetiségű, a vezérkar emberemlékezet óta nem látott háborút, a felszerelés silány, a pszichózis pedig magas – Európának is Trianon kell? Háborúba megy a NATO-val Oroszország egy darab fagyott földért?
Kormánybizottságot hozott létre és megfenyegette múlt héten a NATO-tagállam Norvégiát Oroszország az orosz kisebbség ellen a Svalbard nevezetű (magyarul Spitzbergák) szigetcsoporton történő állítólagos visszaélések miatt. Az oroszok a 2022-es casus bellihez hasonló okokat emlegetnek az Északi-sarkhoz közeli földdarab kapcsán is, mondván, a helyi oroszajkú kisebbség jogait védik, ha kell, fegyverrel is. A probléma azonban sokkal összetettebb, ugyanis a Spitzbergák gazdag szénben, valamint az orosz hadiipar számára értékes fémekben. Ennél is fontosabb ugyanakkor, hogy a szigetcsoportnak stratégiai jelentőségű az elhelyezkedése, innen ugyanis a NATO fenyegetni képes az oroszok Kola-félszigeten állomásozó, az atomtengeralattjárókat is soraiban tudó Északi Flottáját. A NATO-fenyegetés és az orosz kisebbség adott – kérdés, hogy a háború alatt folyamatosan épülő orosz katonai potenciál egy Ukrajna elleni háborút követően visszaépül, vagy új hadszínteret keres magának.
Menekülés a tények elől: egymilliárdot süllyesztett el Újpest DK-s vezetése (Videó)
Trippon Norbert csak menekül a kérdések elől. Újpest árnyékpolgármestere kínos magyarázkodásba, majd hallgatózásba burkolózott, miután szembesült saját kampányígéretével, miszerint Déri Tiborral közösen kórházat akartak építeni – amiből végül nem lett semmi. Pedig a városvezetés elkülönített egymilliárd forintot a projekt megvalósítására, csakhogy az Árpád kórház továbbra is romokban, a pénz pedig eltűnt. Csakúgy, mint a kerületet Déri nevében irányító Trippon Norbert, aki, miután szembesült a kórház körüli kérdésekkel, a tíz perces frakciószünetre hivatkozva egy órára eltűnt. Öt perc – Képtelen küzdelem az értelemmel: a baloldal szerint a pedofilsimogatók védik a gyermekeket
A pedofíliát relativizáló, a gyermekvédelem ellen hergelő baloldal szerint lassan mindenkinek is le kell mondania a kegyelmi ügy miatt, "független" influenszereik pedig gigatüntetést szerveznek ennek nyomatékosítására, ahová látszólag elsősorban az antifákat várják. A botrány borítékolható, ahogy az is, hogy valójában egyáltalán nem a gyermekek védelme vitte utcára az összefogott ellenzéket, hanem a közelgő önkormányzati és EP-választás. Mindeközben Novák Katalin helyére már számos jelentkező van, de persze a baloldal részéről ezúttal sem számíthatunk konstruktivitásra, ők kivonultak a jelöltállításból – már nem is olyan izgalmas ez a demokrácia-dolog számukra, ha nem ők vannak hatalmon. Azonban az egész történetben lehet még egy csavar. Öt év ígérgetés után: így néz ki most az újpesti kórház
A 2019-es kampányban a baloldal mostani jelöltje, Trippon Norbert Varju Lászlóval közösen vágta le a lakatot az Árpád Kórház kerítéséről, a kampány kirakatába helyezett Déri Tibor pedig egyfajta spirituális gyakorlatként fogta fel az infrastruktúrafejlesztést és azt kérte, „higgyetek benne: Újpestnek kórháza lesz!”. Azóta kiderült, hogy a baloldal ígéreteit elhinni kevés a boldoguláshoz, a PestiSrácok.hu stábja pedig elment, hogy megnézze, mi valósult meg az öt évvel ezelőtt beígért újpesti kórházból. Karácsony Gergely összegyűjtötte "internesönel" barátait, de csak a tartótiszt ment el
Budapest nemzetközi barátait láttam vendégül az éves városdiplomáciai fogadáson – írta közösségi oldalán Karácsony Gergely, aki ezen állítását David Pressmann-nel illusztrálta. A "nemzetközi barátok" közé befért persze Erőss Gábor, a VIII. kerület szélsőbaloldali alpolgármestere. Annak a Józsefvárosnak a második embere, ahol éppen a migránsok lakhatását és betelepítését favorizálja az önkormányzat, és ahol a külföldi érdekeknek megfelelően szándékosan amortizálják a kerületet. Mindenesetre izgalmas kérdés, hogy hogyan építette ezt a "bjútiful frendshipet" a hiperpasszív Karácsony Gergely "internesönel" kis barátaival. A DK és a Párbeszéd kifizetőhelye lett Újbuda – Junghausz Rajmund a Mi kérdezünkben
Újbudán nem a szavazókat, hanem a választókerületi határokat "buszoztatja" a baloldal a nyári önkormányzati választásokra készülve. László Imre és csapata ugyanis elővette a 2019-ben is bevált taktikát, és a helyiek helyett inkább a kerületben átmenetileg tartózkodókkal próbálják megnyerni a választást. Karácsony Gergely módszerén csupán annyit módosítottak, hogy ezúttal külföldiek helyett a kollégistákat próbálják választásra bírni – akik a választás után vélhetően el is mennek a kerületből. Persze a pénzügyek terén is érvényesül a "Városháza-modell": kettő helyett négy alpolgármester, mindegyik népes stábbal és nehezen összeszámolható tanácsadóval, mindez százmilliókért. Újbudán nem túlzás állítani, hogy a DK és a Párbeszéd közös kifizetőhelyet üzemeltet. Mindez abból a közérdekű adatigénylésből derült ki, amit Junghausz Rajmund, a XI. kerületi képviselő-testület tagja kért ki az önkormányzattól, és amit a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában tett közzé. Öt perc – Novák Katalin lemondott, a ferencvárosi ellenzéki összefogás összeomlott
Szombaton késő délután bejelentette lemondását Novák Katalin köztársasági elnök, majd nem sokkal később Varga Judit, volt igazságügyi miniszter is közölte, visszaadja országgyűlési képviselői mandátumát. A köztársasági elnök utódját a lemondást követő 30 napig kell megválasztania az Országgyűlésnek. A szalagcímek hete azonban még nem zárult le, hiszen ítéletet hirdettek a Fenyő- gyilkosság ügyében. A meglepő döntés értelmében Gyárfás Tamást nem felbujtóként, hanem bűnsegédként ítélték el. Mindeközben Ferencvárosban gyakorlatilag összeomlott az ellenzéki összefogás, Baranyi Krisztina pedig úgy tűnik, hogy az MKKP-n kívül a pártok támogatása nélkül marad. Ez már a bejelentés? – A Párbeszéd önkormányzati képviselője szerint „lesz Baranyi és jelöltjei, és lesznek a pártok összefogásának jelöltjei”
Szélsőséges esetben magára maradhat a Kutyapárt támogatásával Baranyi Krisztina: legalább négy olyan ellenzéki párt van, akivel nem sikerült megegyezni, most pedig egy biztosnak hitt szövetséges írt arról, hogy saját jelölteket indíthatnak. Miután kiderült, hogy a Jobbik saját polgármester-jelöltet is indít a kerületben, bejelentéssel felérő kommentet tett közzé egy ferencvárosi csoportban Árva Péter, a kerületi képviselő-testület párbeszédes tagja. Bár a sajtó jelentős része tényként kezelte, hogy a pártok többsége – köztük a Párbeszéd – Baranyi Krisztina újrázását fogja támogatni, Árva arról ír, hogy ha a polgármester asszony továbbra sem hajlandó tárgyalni érdemben a pártokkal, akkor azok saját jelölteket fognak állítani. A PestiSrácok.hu megkereste Árvát, aki azt is elmondta: valójában a Párbeszéd sem állapodott meg hivatalosan Baranyival. Már most elégedetlenek az ukránok az EU-tól kapott 50 milliárddal?
Vagy azok, akik kitalálták, hogy a háborúért Európának kell állnia a cechet. A Politico terjedelmes cikkben kesereg azon, hogy Európának egyre nagyobb terhet jelent Ukrajna finanszírozása, főleg, miután az amerikai alsóház republikánus többsége feltartóztatta az USA 60 milliárdos támogatási csomagját. A helyzet tehát úgy néz ki, hogy Amerika már nem kívánja finanszírozni a háborút (legfeljebb annak hasznát szedi), Európa pedig vagy bukja az eddig Ukrajnába tolt milliárdokat, vagy az eddigi hitelek után továbbiakat vesz fel Zelenszkij finanszírozására. Mindeközben Oroszország köszöni szépen, kiválóan elvan „a szankcióktól térdre kényszeredett” állapotában, miközben egyedül képes finanszírozni az ukrajnai inváziót. Újabb brüsszeli sikersztori in the making. Soros-módszer Ukrajnában és itthon: így terjeszkedik a hálózat Európában
Múlt héten került nyilvánosságra az a felvétel, amelyen az Action for Democracy nevezetű Soros-szervezet három kulcsfigurája, Kati Marton, Wesley Clark és Korányi Dávid beszélnek kendőzetlenül arról, hogy hogyan támogat az amerikai spekuláns különböző (politikai) projekteket Európában. A videón elsősorban a magyar választás befolyásolásáról van szó, Korányi például a fiatal választók mobilizálásáról beszél, valamint a politikai aktivizmus kérdése is szóba kerül. Utóbbit Ukrajnában sikeresen váltották guruló dollárra a különböző Soros-szervezetek. Igazat mondott Márki-Zay, tényleg az adományozók között volt Soros – Hiába hallgat a baloldal a dollárbotrányról, szorul a hurok az Action for Democracy hazai lerakata körül
Egy tanulságot már most leszűrhetünk a baloldal dollárbotrányából: valaki biztosan hazudik. Viszont az is lehet, hogy mindenki. Nem véletlen, hogy a teljes baloldal hallgatásba burkolózik, miután a magyar sajtót is végigjárta a felvétel, amelyen három prominens Soros-ügynök, név szerint Kati Marton, Wesley Clark és Korányi Dávid arról beszélnek, hogy Sors küldte a magyarországi baloldal kampányába érkező milliárdok nagyobbik részét. A baloldal védekezése, miszerint magánszemélyektől és kisadományozóktól erednek a vasalt külföldi valuták legalábbis nehezen hihetőek: rosszul öregedett Márki- Zay Péter portálunknak adott interjúja, amelyben úgy fogalmazott, akár Soros György is az adományozók között lehet. Ahogy szintén portálunknak büszkélkedett el arról, hogy a múlt héten kikerült felvételeken is szereplő Wesley Clarkkal tárgyalt Magyarország sorsáról amerikai útja során. Az egész melodrámából pedig lassan kirajzolódik, hogy Márki-Zay Péter, mint jobboldali politikus egy olyan karakter volt, akit az amerikai baloldali érdekkörök álmodtak meg Magyarország számára. Az emberek, akik ott sem voltak: Déri szerint a fővárost kell megkérdezni a járatritkításról, ami egyébként nem is volt (Videó)
Déri Tibor szerint nem érdemes foglalkozni a járatritkítás ügyével, az ugyanis már több mint egy héttel ezelőtti álláspontja volt a fővárosnak, ő pedig amúgy sem állapodott meg ilyesmiről a fővárossal. Most azonban egy izgalmas huszárvágással a járatritkítási botrányt követően alig 2 héttel lakossági fórumot szervezett a BKK Újpesten, ahová a kerület polgármesterét is meghívták. Itt értük el Déri Tibort, a momentumosból lett DK-s polgármestert, aki végül nem tagadta, hogy járatritkítás lett volna tervben a BKK-nál, szerinte azonban neki ehhez semmi köze. Visszalépésével kapcsolatos kérdésünkre válaszolva Déri ragaszkodott a hivatalos verzióhoz, miszerint családi okok miatt lépett vissza a jelöltségtől– ahogy az a DK környékén elő szokott fordulni–, de hozzátette, Tripponnal egy csapatban csinálják a kampányt. Ennek tükrében legalábbis jelenlévő, hogy egy fűszál megfésülésénél is mindig jelenlévő és fotózkodó Trippon a lakossági panaszok helyett a szabadságolást választotta, maga elé tolva Dérit a BKV-val kapcsolatos hiányosságok kezelésére.