Öt perc – Már annyira sem méltat minket a baloldal, hogy hazudjon a külföldről guruló dollárokról
Gúnyos kuncogással ismerte el három Soros-ügynök, hogy valójában Gyuri bácsi gurította a dollárokat a magyarországi baloldal kampányába. Erre az értelemszerű reakció az érintettek esetleges pozícióiból való lemondása lenne, helyette egészen izgalmas "viszontválasz" érkezett a Soros-galaxistól: Magyarországon kanyarban előzi korrupció Romániát. Éleslátó megfigyelés ez attól a Transparency Internationaltől, amelynek főnök, Soros pénzzel próbált befolyást szerezni a magyar politikában. Van tehát rálátása a TI-nek a gyanús pénzügyekre, ha pedig szakértői segítségre lenne szükségük a Transparencynél, Vig Dávid igazgató nyugodt szívvel fordulhat a számlagyáras ügyben megbukott testvéréhez. Persze azért Karácsonyékat annyira nem zavarja a lebukás, a dollárok ügye mellett a bérlet-ügyben is sikerült egy hatalmasat lódítania. Ez már nem az ehetetlen "finomfőzelék" és rántott párizsi világa – Menzaforradalmat hirdetett az ország egyik legnagyobb közétkeztetője
Generációkon átívelő élmény a leginkább darált vonalzó és ételszínezék elegyére emlékeztető "krumplipüré", az ember által finomnak sosem gondolt "finomfőzelék" – amelynek neve már önmagában is beszédes, hiszen készítője sem tudta kifejezni, hogy pontosan miből is kotyvasztotta –, vagy a tokánynak nevezett hentesipari hulladék az iskolai, óvodai menzákról. A gyermekeinket naponta étkeztető, gyakran a kevésbé finnyás felnőttek számára is ehetetlen ételeket tálaló menza kifejezés mára pejoratív jelzőként ivódott a köztudatba, amelynek eredménye nemcsak a gyermekek szélsőséges léptéket öltő viszolygása a változatos étrendtől, de a közétkeztetésben keletkező hulladék mennyiségének az exponenciális növekedése. Hiszen jóérzésű gyerek számára nem túl megnyerő, ha az elé tálalt ételhez képest Jakab Péter "konyhaművészete" is versenyképes alternatívát jelent. Ennek a rossz beidegződésnek az ellentételezésére vállalkozott Magyarország egyik legnagyobb közétkeztető vállalata, a HunGast, akik egy egészen új, edukatív étkezési modellel lépnek fel a megváltozott étkezési szokások kiszolgálásáért, illetve az élelmiszer-hulladék csökkentéséért. Látni lehetett, hogy baj lesz – Így támadt a Portik-fiú az apja ügyében eljáró bíróra – Mi kérdezünk
Kollégánk, Szemán László János volt az az újságíró, aki leszerelte az apja ügyében eljáró bíróra támadó Portik-fiút a Fővárosi Törvényszéken. Laci az eset után nemcsak az ügy újabb fordulatairól tudósított a PestiSrácok.hu-nak, de az eset után beült a stúdióba, és elmesélte, hogyan is történt testközelből a finoman szólva szokatlan jelenet a bíróság épületében, amelynek során kávéval öntötte le Portik fia a Fenyő-gyilkosságban eljáró Póta Pétert. Mint kiderült, már messziről látszott, hogy tettlegességre kerülhet sor, azonban felmerül a kérdés, hogy ennek vajon mégis mi értelme lehet. A válasz pedig meglepőbb, mint gondolnánk – kiderül a videóból.
Mérgező anyagokat találtak az EU vezetőinek vérében
Környezetvédő civil szervezetek mérgező anyagokat azonosítottak a vezető brüsszeli politikusok vérében– számolt be a Politico. Egy vegyi anyagok ellen hirdetett kampány részeként, tesztelték a politikusokat, amikor kiderült, számos káros vegyületet tartalmaz a vérük. A kampány célja: visszaszorítani Európa nehéziparát. Az oroszok már menekülnek a frontról, krumpliból barkácsolnak fegyvert, de valahogy mégis vezetnek a fegyverkezési versenyben
Már csak párat kell aludni, és beindul az ukránok tavaly tavaszi nagy offenzívája. Különben is sokkal több katonájuk van már most, mint a csúzlival és kőbunkóval hadakozó három orosz katonának, akik még nem menekültek haza. Aztán ha becsukjuk az ukrán Pravda tetszőleges nyugati partnereit, kiderül, hogy a kereskedelmi szankciók olyan jól működnek, hogy az orosz haditechnika valójában egyre magasabb színvonalú lesz a háború előrehaladtával. Kezdődhet az újabb fegyverkezési verseny a Nyugat és Oroszország között? Karácsony elismerte, hogy járatritkítás van, majd rákente az egészet a kormányra
Most éppen a hármas számú Karácsony Gergely- személyiséghez van szerencsénk a Facebookon, a főpolgármester ezúttal (is) a durcás stílust választotta, és miután elfogytak a legbénább kifogások is, elkezdett a kormányra mutogatni a BKV járatritkításainak ügyében. A taktika ugyanakkor egyre átlátszóbb, hiszen már Karácsony politikai szövetségesei szerint is inkább egy főállású főpolgármesterre van szükség egy főállású óvodás helyett. Több ezer traktorral zárják le Varsót a lengyel gazdák
Két héttel a PiS varsói nagygyűlését követően utcára vonulnak a lengyel gazdák is, hogy a Tusk-kormány Ukrajnát és az Egyesült Államokat kiszolgáló politikája ellen tüntessenek. A lengyel gazdák attól tartanak, hogy az ukrán agrárium importja tönkreteszi a hazai mezőgazdaságot, amelyet már így is nagyon súlyosan érintett a háború nyomában fellépő energiaválság. A demonstrálók egyúttal a Tusk-kormány politikai ámokfutása ellen és a politikai foglyok szabadon engedése mellett tüntetnek.
Nem lehetne csak simán Deutschland?
A kontinentális Európa egykoron legerősebb országa mindig meghatározó alakítója volt mind az európai identitásnak, mind a regionális geopolitikai és gazdasági helyzetnek. Éppen ezért a mindenkori német államalakulatoknak hatalmas felelősségük van Európa sorsának alakításában. Ugyanakkor egyetlen ország sem képes egy régió stabilitását garantálni, ha erre odahaza sem képes. „Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt”, vagyis „Németország, Németország mindenek felett, mindenek felett a világon” – szól a német himnusz első versszakának szövege, amely bár a XIX. században íródott, hivatalos szövegként csak a náci hatalom csúcsán használták. A baljóslatú „über allesből”, amelynek jelszava alatt az emberi történelem legpusztítóbb gyilkolási hulláma indult útjára Németországból, mára inkább „unter alles” lett. A szélsőségek pedig épp ugyanolyan rosszak, bármilyen előjelet teszünk eléjük. Lassan felmerülhetne a németekben a gondolat, hogy nem lehetne-e egyszerűen csak Deutschland, anélkül, hogy az mindenek fölött, vagy mindenek alatt állna? Öt perc – A migránsokkal próbál választást nyerni az ellenzék Budapesten
Pikó Andrásék azért nem fejlesztik a Népszínház utca hírhedten leépült környékét, hogy az vonzóbb legyen anyagilag a harmadik világ országaiból érkező migránsoknak. Bár az állapotokat elnézve, talán az otthonosabb is megfelelő kifejezés lenne. Nem újdonság ez, hiszen 2019-ben is erősen épített a baloldal a külföldiek szavazataira. Mikor a voksokat, mikor a pénzt várják külföldről. Most azonban világossá vált, hogy legfeljebb akkor lehetnek sikeresek, ha mindkettő egyszerre rendelkezésükre áll. Persze a hazai adóforintok is jól jönnek a balos haveri zsebeknek: kiderült, hogy a Lánchidat 5 milliárddal drágábban, alacsonyabb műszaki tartalommal felújító A-Híd is érintett lehet Vig Mór lebukott ügyvéd, az Amnesty International vezetőjének testvére körül zajló számlagyáras nyomozásban. Kiss Lászlóék szerint nem baj, hogy szennyvizet eresztettek a Római-part strandjára (Videó)
Üvöltözve vágott vissza a Római-parton található strand ügyében őt kérdező képviselőknek Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a testület fideszes tagjai olyan kérdésekkel merészelték megzavarni a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen, mint hogy értesítették-e az ott fürdőzőket arról, hogy a területre szennyvizet árasztanak. Kiss László zavaros okfejtése szerint értelmetlen a kérdés, mert a Duna folyásiránya megfordult(!), így egyébként sem okozhatott volna problémát egy ilyen jelenség, míg Béres András alpolgármester azzal büszkélkedett, hogy ő maga, valamint 2 éves gyermeke is a fekáliával terhelt strandon szokott fürdőzni. Ágyipoloska-invázió nyomasztotta a lakókat abban a fővárosi nyugdíjasházban, ahol nemrég öngyilkos lett az egyik gondozott (Videó)
Elszaporodtak az ágyi poloskák abban a fővárosi fenntartású csepeli nyugdíjasházban, ahol nemrég tragikus baleset történt, miután Karácsony Gergely a kerületi önkormányzattal való egyeztetés nélkül telepített be hajléktalanokat. Borbély Lénárd, a XXI. kerület polgármestere a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva elmondta, a kerület szociális ellátója foglalkozik a hajléktalanokkal, azt azonban elfogadhatatlannak nevezte, hogy idős, nyugalomra vágyó emberek mellé. Ráadásul az intézmény nem idősotthon, hanem nyugdíjasház, így a bentlakókat nem szociális alapon gondozzák, hanem gyakran milliókat kell fizetniük nekik vagy szeretteiknek a felvételért. Borbély szerint Karácsonyék ezzel a lépéssel az egyre szembetűnőbb hajléktalan problémát próbálják a szőnyeg alá söpörni. Nemzetünk sírásóinak temetésén vagyunk
A trianoni békediktátum egy elsőre talán furcsának tűnő párhuzammal az arab tavasz után kialakuló államalakulatokhoz hasonló zavarodott, csonkolt entitást hagyott maga mögött. Az Európa destabilizálását célzó újkori módszereket nem 10 éve találta fel egy aktakukac Langley-ben, hanem az egyes korok éppen hullámtarajon lovagló nemzeteinek bevett eljárása volt. A románoknak nem kellett bevonulni a Tisza vonaláig: ha összeomlik a csonka Magyarország (és miért is ne omlott volna?), majd lehet újra osztozkodni. A nagyhatalmak megfenték a szomszédos népek késeit, amivel az I. világháborút követően a megmaradt magyarságra vadásztak bosszúszomjasan. A Kisantant modern kifejezéssel élve "jogállami felhatalmazást" élvezett Nyugatról a magyarság felszámolására. Most pedig nyissuk ki a szemünket, nézzünk körül. A franciák és az angolok városait egykori alattvalóik leszármazottai gyújtják fel, Amerika meg saját magát. A hóhérainknak küldött Kisantant utódai pedig szépen lassan a magyar politikában találták meg a közép-európai érvényesülés lehetőségét. A németek nyomdokaiban lépkedve ölik meg saját gazdaságukat a lengyelek
Úgy tűnik, hogy Donald Tusknak nem igazán sikerült levonni a megfelelő következtetéseket a múlt heti varsói gigatüntetésből, ahol a demonstrálók egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy a lengyel miniszterelnök idegen érdekek képviselője. Ehhez képest Donald Tusk 19 helyett 20-ra húzott lapot és bejelentette: 180 fokos fordulatot vesz holnaptól a lengyel klímapolitika, ennek mentén pedig olyan rétegeknek üzen hadat Donald Tusk, akik áttételesen hatalomba segítették őt. A kormányfő tehát láthatóan nem akart lemaradni a nagyapja számára mintaállamként szolgáló Németországtól, ahol éppen a hasonló intézkedések miatt zajlanak hasonló tüntetések jelenleg is. Mindez összevetve a jelenleg is meglévő feszültségekkel nemcsak Tusk miniszterelnöki székének sorsáról, de a lengyel nép Ukrajnához való hozzáállásáról is dönthet. Megtárgyalták a béketervet a harcoló felek vezetői nélkül, kezdődhet a davosi Világgazdasági Fórum
Hétfőn kezdetét veszi a davosi Világgazdasági Fórum, ezt megelőzően pedig 83 nemzetbiztonsági tanácsadó vett részt a vasárnapi, az ukrajnai béketerv kidolgozására és támogatására rendezetett, immár negyedik találkozón. A Bloomberg szerint Ukrajna arra törekszik, hogy a politikai és üzleti vezetők január 15-én kezdődő davosi találkozóját kihasználva újra felkeltse a figyelmet az Oroszország inváziója elleni küzdelemre. Végül a békéről való tárgyaláson a tervezetet jegyző Volodimir Zelenszkij nem vett részt, az oroszokat pedig meg sem hívták. Az idei fórum témái között szerepelnek a geopolitikai bizonytalanság mellett az Európa biztonságát veszélyeztető kihívások, valamint a világgazdaság aktuális tendenciái, és vélhetően a gázai, illetve az ukrajnai háború lesz a tanácskozások két sarokpontja. Európa, a bukott pókerjátékos
Két év alatt sem csökkent a háborús pszichózis Nyugat-Európában. Ahogy az első világégést megelőzően csak a szikrára vártak a puskaporos hordó kanócát szorongató nagyhatalmak, úgy most ismét a háborúban próbálja levezetni a liberális demokráciák egy része az odahaza felgyülemlett társadalmi feszültséget. Európa vezetői, mint a kezdő pókerjátékos, aki ha egyszer tartja a tétet, az all-inig is elmegy semmivel a kezében, félnek kiszállni abból a játszmából, ami már valójában a mi zsetonunkra megy – és persze az ukránok életére. Öt perc – Sprinttempóba kapcsolt Karácsony az ellenzéki lyukra futó versenyben
Irigylésre semmiképpen sem méltó tolongás van az ellenzéki oldalon az ügyeletes balek szerepéért, Karácsony Gergely pedig a szám egyik csúcstartójaként állandó favorit. Mostanra pedig a gyenge kezdés után erősen visszaesett a főpolgármester formája, amely úgy ingadozik, mint a kamikaze vízicsúszda. Most éppen a BKK-t sikerült teljesen eljelentékteleníteni, hiszen a fasorban sincs, ha a prioritásokat nézzük. Az igazán fontos dolgok elől, mint a gerikarók, vagy a darázsgarázsok, nem vehetik el a forrást az olyan bolygógyilkos pöfékelők, mint a tömegközlekedés. Lázár János ugyan ajánlatot tett, elsősorban talán inkább a fővárosi embereknek, mintsem Karácsony Gergelynek, de a biciklisávok fővédnöke még keresztülhúzhatja választói számításait. Mindeközben Németországban és Lengyelországban már forrnak az indulatok az ottani balliberálisok bénázásai miatt. Kíváncsian várjuk, hogy Karácsony ellen is lesz-e lázadás, mondjuk éppen a júniusi választásokon. Irigykedünk Magyarországra, nekünk is jó lenne egy olyan vezető, mint Orbán (videó)
Bár a helyszínről lehetetlen volt megbecsülni a csütörtöki varsói demonstráció résztvevőinek számát, utólag azonban már kijelenthető, hogy a lengyel társadalom jelentős hányada képviseltette magát kisebb-nagyobb csoportokban. Liberálistól a centristán keresztül egészen a jobboldalig, sokan haragszanak Donald Tuskra, aki szerintük korrupt, vagy hazaáruló – esetleg mindkettő. Egy valami azonban közös volt a tegnapi demonstrációban: mindenki széles mosollyal konstatálta, hogy egy magyar szerkesztőség is követte a tüntetés eseményeit. Volt, aki magyarul üzent nézőinknek, és olyan is, aki elmondta, szeretne olyan vezetőt, mint Orbán Viktor, mert fontosnak tartja a hazafias politikát. Jacek Karnowski a PS-nek: A magyaroknak fontos tudniuk, hogy a baloldal mindig hazudik (Videó)
Fontos tudniuk a magyaroknak, hogy a liberálisok és a baloldaliak mindig hazudnak a választások előtt. Amikor pedig nyernek, brutális megtorló rendszert építenek ki – mondta a PestiSrácok.hu-nak Jacek Karnowski, a Sieci hetilap főszerkesztője. Szerinte Lengyelországban jelenleg politikai foglyok vannak, az Európai Unió pedig nemhogy nem tesz semmit, még cinikus módon oda is szúr a lengyeleknek, mondván: „nem avatkoznak bele más országok belügyeibe”. A köztévé leuralásáról szólva a főszerkesztő azt is elmondta, hogy a magáncégeket más módon, de ugyanúgy fenyegeti a Tusk- kormány, senki sincs biztonságban. Mint fogalmazott, nincs kétsége afelől, hogy a baloldal más országokban is hasonlóan viselkedne, ha hatalomra jutna, de arról is beszámolt, hogy a Tusk-kormánytól hasonló megtorló lépések voltak várhatóak. A PiS szerinte részben a háború árának megfizettetésével hibázott, részben pedig azzal, hogy nem frissítette arcait a választások előtt.