Csak kimutatta a foga fehérét a baloldal evangéliumi szónoka– Gyurcsány szerint ocsmány a katolicizmus
Mindig bűzlöttek Gyurcsány Ferenc evangéliumi szónoklatai, a baloldal hordóprófétája rendre oktat minket vallásról, keresztény erkölcsről, most azonban a kommunista manifesztó újragondolásával kikelt az „ocsmány politikai katolicizmus, a klerikalizmussal” szemben. Rákosi Mátyás elégedetten simít végig egy búzakalászt.A Magyar kommunista kiskáté
Persze mindannyian kiegyeznénk az 1 millió forintos minimálbérrel. Főleg nettóban. Azonban ha már itt tartunk, miért nem rögtön 10 millió a minimálbér? Ráadásul ha van örök élet, meg ingyen sör is, akkor máris spóroltunk az egészségügyi ellátórendszeren, meg a hatósági áras augusztus 20-i nedűn. Végülis, így már egyensúlyba is került az államháztartás, korrupcióra meg szükség sincs, hiszen ha mindenki végtelen mennyiségű pénzt keres, mire kéne a még több pénz?Amikor már kommunistának se jó a baloldal
Van egy olyan politikai folyamat, amelyben Magyarország kivételesen nem másolja a nyugatot, hanem irányt mutat annak: ez a (posztmaterialista) baloldallal szembeni társadalmi szkepszis széles, osztályokon átívelő jelensége. A dolog szépséghibája, hogy Európában viszont éppen az ellenkezője volt megfigyelhető, a liberális-globalista erőkkel szemben kialakulóban van egy olyan átfogó kiábrándultság, amely az elmúlt egy évben egy sor meglepőnek mondható eredményt hozott az uniós tagállamok választásain. Gondoljunk csak a Hollandiában(!) relatív többséget szerző Wildeersékre, vagy a Macron elnök trónját meginogtatni képes Nemzeti Tömörülés EP-, és nemzetgyűlési időközi választásokon elért eredményére. Mindezek azonban jobboldali válaszok a baloldal láthatóan elégtelen politikájára, amelyet még természetes folyamatnak is tekinthetünk. Az viszont már sokkal érdekesebb, hogy a baloldal kritikája már baloldalról is megérkezett például Németországban, ez pedig, lássuk be, nem meglepő fordulat a jelzőlámpa-koalíció eddigi tevékenységét szemlélve.Képzelt riport egy amerikai olimpiáról
Kamala Harris vezérelnökadmiralisgenerálisasszony megnyitóját követően kezdetét veszi a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia. A fedett pályás távolalvás olimpiai csúcsát megdöntve Joe Biden, korábbi amerikai elnök (az egykori Amerikai Egyesült Államok vezetőjének archaikus megnevezése– a szerk.) veszi át az aranyérmet, ahol kezet fog a NOB-elnök mellett lévő levegővel. A folytatásban vegyes lövészetben mérik össze tudásukat a Demokrata párt szavazói, ahol 20 méteres létramászás után kell eltalálni Donald Trump fülét.Woke-államisági eljárást mindenki ellen!
Bár alapvetően csak egyes, a tagállamok által meghatározott jogkörökben lehetne országokon felüli, úgynevezett szupranacionális hatásköre Brüsszelnek, valójában azt látjuk, hogy a korábban– rendkívül kifejezően– irányelveknek nevezett javaslatok egyre inkább birodalmi dekrétumokká válnak. történt mindez a liberalizmus nagyobb dicsőségére, perverz módon szabadságnak és demokráciának nevezve a lokális önrendelkezés (nemzeti szuverenitás) teljes lebontására tett kísérletet. A jogi keretrendszer gyors átváltoztatását pedig azért nevezhetik egyesek jogállamnak, mert a woke ideológiára hivatkozva csak az lehet valódi jóember, aki elfogadja, hogy a szabadság: szolgaság; a háború: béke.Messiásváró adventi naptár felnőtt gyermekeknek
Már csak nagyjából hatszázat kell aludni, és újra árad a Tisza! Addig viszont szorgosan várni kell a messiást, különben nem jön el hozzánk. Íme néhány jó tanács azoknak a felnőtteknek, akik még mindig hisznek az ellenzéki messiásban, eme mitikus lényben, így készülj fel a következő mintegy 600 napban!Mekka és Medina nem lesz olyan elnéző, mint Róma
Bő egy héttel a botrányos olimpiai megnyitó urán a Vatikán keveset mondó, végtelenül tartózkodó szövegben határolódott el az utolsó vacsora transz áthangszerelésétől mondván, az sértő lehet a keresztény közösségek részére. Persze a Vatikán részéről nem ez az első lelombozó reakció a kereszténység elleni morális, vagy nagyon is fizikai támadásokkal szemben: míg az egyház számos vezetője a szó szoros, de legalábbis átvitt értelemben mosdatja azok lábát, akik a kereszténység eltörlésére törnek, Európa egyre inkább az iszlám radikalizmus fészkévé válik. És aki ez ellen felszólal, annak keményen fizetnie kell. Most éppen 240 millió eurót, de lehetne ez 2.400, vagy 24.000 is, hiszen láthatóan teljesen önkényes alapon működik mára a jogállam.Európa legnagyobb tűzijátékával és kulturális programok sorával készülnek a szervezők a Szent István napra
Idén négynapos rendezvénysorozattal ünnepeljük az államalapítás évfordulóját, Magyarország születésnapját. Az augusztus 20-i hosszú hétvége miatt már augusztus 17-től, szombattól kezdődnek a programok. A Szent István Naphoz kapcsolódóan a szervezők összesen 19 helyszínen várják az érdeklődőket a megszokott minifesztiválokkal, zenei, kulturális és gasztronómiai programokkal. A hat hivatalos állami program mellett további 17 kapcsolódó rendezvény is lesz, így összesen 23 különböző program várja az ünnepelni és kikapcsolódni vágyókat a fővárosban– hangzott el a Szent István napi rendezvénysorozatról szóló sajtótájékoztatón a Parlamentben. A szervezők bejelentették az ország hagyományos és cukormentes tortáját is, amelyeket augusztus 20-tól kóstolhatnak meg az édesszájú érdeklődők.Tehetségtelen Emberek Pártja
Az a különbség a DK és a Tisza között, hogy Feri legalább jól hazudik (hiszen gyakorolta reggel, éjjel, meg este). Magyar meg csak megpróbál hazudni, de vagy az embereket nézi annyira tudatlannak, hogy még a legátlátszóbb csúsztatást, a legvadabb összeesküvés-elméleteket is beveszik neki, vagy ő maga képtelen átlátni saját hazugságainak igencsak lyukas hálóján. Bármelyik is igaz a kettő közül, Magyar a puzséri fércműveltség üvöltő agressziójával próbálja palástolni a valóságot, s mint ilyen, maga köré gyűjti a hasonló embereket. Radnai Márkkal és Nagy Ervinnel két olyan magánéleti ripacsot vett maga mellé Magyar, akikkel hárman nagyon nehezen fognak megférni egymás mellett, ha a sikerek után stagnálás, vagy nehéz döntések, esetleg kudarcok következnek.Az Überwirtschaft-elmélet
Ahogy egykoron egy ideológiailag szélsőséges, az önnön ideológiáját kizárólagosnak, bizonyos társadalmi csoportokat pedig felsőbbrendűnek tekintő német vezetés szilárdan hitt abban, hogy a német lakosságra nem vonatkoznak az emberiség többi részére általánosan kötelező fizikai törvényszerűségek, úgy gondolta azt Németország a '10-es évek derekán, hogy gazdaságára nem vonatkoznak a közgazdaságtank alaptételei. Ez a gondolat olyan szinten csontosodott mára az európai vezetők fejébe, hogy azóta is a legképtelenebb ötletekkel állnak elő: miután az energiaszektort sikerült 14 szankciós csomaggal a padlóra küldeni, az új befektetési és vámpolitikával most beviszi Európa a kegyelemdöfést. Saját magának.A hiábavalóság vására
Az önmagában ténykérdés, hogy Joe Biden nem alkalmas amerikai, vagy bármilyen elnöknek. Kevés olyan magatehetetlen vezetője volt az Egyesült Államoknak, mint a nyíltan gyámságra szoruló idős úr, aki szellemekkel fog kezet, és gyakrabban mint néha teljesen értelmetlen hangok halmazából próbál mondatokat faragni. Itt jegyezném meg, utóbbi jellegzetesség politikai közösségének magyarországi képviselőire is igaz, csak őket híres szakértőként hivatkozza a sajtó megfelelő helyre kötött része. Mindenesetre Biden megválasztásával az amerikai társadalom eklatáns módon mutatta a be a birodalmak összes válságtünetét, hiszen az öreg Joe beiktatását még a lovát konzullá kinevező Caligula is elismerően szemlélte volna. És mindennek a tetejében a jelölttel ott pózol az éppen soros Soros, mintegy jelezve, a nem is létező hálózat ismét szeletet kér a tortából. Felmerül a kérdés, történt változás Biden visszalépésével?Szabadság, harc
A szabadság, önállóság– netán a teljes szuverenitás– rengeteg felelősséggel jár. Talán ez is indokolja, hogy a baloldal miért kíván folyamatosan valamilyen birodalomhoz tartozni, legyen az szovjet, vagy brüsszelita, miért kardoskodnak azért, hogy tégláról téglára feladjuk szuverenitásunk építőköveit, hogy merjünk kicsik lenni. Valahogy a felelősséget, mint forró krumplit dobálja egymásnak a jelenlegi európai politikai elit, de persze mindezt csak azért teheti meg, mert az átlag honpolgár mindezt hallgatólagosan hagyja. Hiszen lássuk be, felelősséget mi sem akarunk vállalni a döntéseinkért.A kamussiás
Már a balos sajtót is bosszantja, hogy a messiás mégsem hozott megváltást, a Telex ugyanis hosszas és dörgedelmes, néhol kissé gúnyos cikkben szedte össze, hogy milyen ígéretei voltak Magyar Péternek, és hogy miként nem teljesültek ezek. Vélhetően azért, mert ezek az ügyek legfeljebb a fejében léteznek, ezeknek a lebegtetésével pedig csak a saját fontosságát akarja mutatni.Politico: a legnagyobb vesztesek csinálhatnak bizottsági elnököt von der Leyenből
Bár az emberek nemet mondtak június 9-én a politikájukra, mégis a zöldek és a liberálisok lehetnek a királycsinálók – írja a Politico az új bizottsági elnök személyét latolgató cikkében. A lap szerint Ursula von der Leyen hiába udvarolta körbe Giorgia Melonit, valamint az ECR-frakciót a kampány hajrájában, végül mégis inkább a baloldaltól várja a támogatást az újraválasztásához– így természetesen a támogatásért járó pozíciók is azokhoz a pártokhoz kerülhetnek, akiket a legélesebben utasítottak el a választók az urnáknál.Az a liberális demokrácia, ahol a kommunisták nyernek
Most, hogy a teljes nyugati és általuk hazánkba telepített liberális elit kiörömködte magát a francia választás második fordulóján, érdemes megnézni, hogy mitől lesz Franciaország demokrácia, míg Magyarország egy választási autokrácia ezen emberek szemében. Merthogy Franciaországban a vörös csillagos logóval ellátott Francia Kommunista Pártot is soraiban tudó koalíció sikeresen megszerezte a parlamenti mandátumok mintegy 60 százalékát, amely egyébként darabszámra külön-külön kevesebb szavazatot kapott, mint a harmadik helyezett Nemzeti Tömörülés. A furcsa eredményre a tiszta többségi elven alapuló francia választási rendszer ad választ, éppen az az elem, amely a legtöbb kritikát kapja idehaza az ellenzéki oldalról.Köszönjük, "Hungary expertek"!
Magyarországot legalább egy bő évszázada próbálják megszakérteni. Hol Párizsból, hol Berlinből, a legutóbbi időkben pedig Brüsszelből. Akarom mondani, Langleyből. A korábbi próbálkozásokkal közös nevező immáron csak a rosszindulat maradt, a precíz kibánás, ellehetetlenítés, mint ami például Trianon, vagy a II. világháború borzalma volt, már elmarad újkori ellenlábasaink képességtárából. Amikor olyan színvonaltalanul akarnak lejáratni minket, hogy küldenek Budapestre egy Párbeszédet, Brüsszelbe meg egy Daniel Freundot, aki "Hungary expert", vagyis Magyarország-szakértő lett, csak mert a Google-n rákeresett a gulyás levesre (és részt vett a láthatóan silány minőségű illetékes tréningen), akkor mi már csak kérünk egy kávét, és boldogan szemléljük a vergődést. De tényleg, legalább a budapesti, magyarul beszélő ügynököknek tarthattak volna egy átfogóbb kurzust arról, hogy milyenek is a magyar emberek.A "centrista" politika Európában: Macronék inkább összeállnak a szélsőbaloldallal, csak hogy ne nyerjen a jobboldal
Az elmúlt években egyre nehezebb klasszikus fogalmakkal leírni az egyes pártok hovatartozását: egyes jobboldali pártok klasszikus baloldali gazdaságpolitikai elemeket alkalmaznak, mások centristaként határozzák meg magukat, valójában azonban a bal és a jobboldal szélsőségeiből is merítenek. Utóbbi kategóriába tartozik Emmanuel Macron Újjászületés nevezetű platformja, amely nevével ellentétben éppen haláltusáját vívja a francia választások két fordulója között, mindezt pedig gyorsítja, hogy "centrista" létére a tömb befeküdt a vasárnapi voksoláson második helyre befutó szélsőbaloldali koalíciónak: mintegy 200 helyen lépnek vissza egymás javára Macronék és Mélanchonék.Ajánljuk még

























