Orbánt gúnyolva mosdatja Sorost a Vice News - Dán lap állt ki a magyar kormányfő mellett
Kritikus cikket írt a dollármilliárdos Soros Györgyről a dán Jyllands-Posten, amely hétfői számában spekulánsnak, manipulátornak, a migránsok felbujtójának nevezi a tőzsdecápát. "Soros György befolyásos hatalomra tett szert Európában, Amerikában pedig a helyi választásokat manipulálja" - állapítja meg a dán lap. Az újságíró elemzésében Orbán Viktor magyar miniszterelnököt és a brit Nigel Farage-t is idézi. Közben az amerikai Vice News Sorost mosdatja és Orbánt nacionalistázza. Botka László által aláírt papírok bizonyítják, vastagon Szeviépezett Szeged szocialista ura
Hivatalos dokumentumokkal bizonyítja a szegedma.hu, hogy bár eddig tagadta, de vastagon Szeviépezett Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere. A portál által nyilvánosságra hozott iratok alapján a Botka-érában összesen csaknem 16 milliárd forinttal tömték meg Szegeden a Szeviépet, ennyi pénz landolt különféle projektek során azoknál a cégcsoportoknál, amelyben ott volt a Szeviép. A PestiSrácok.hu pénteken pontos tényadatokkal mutatta be, hogy a szocialista városvezetés hogyan pénzelte milliárdokkal, nagyon is komoly megbízásokkal a céget, még 2008-2009-ben is, amikor már zajlott a pénzkimentés. De nemcsak Szeged, hanem a 2004 és 2010 közötti baloldali kormányok is tömték az elítélt Szeviép-vezérek cégét, az elítéltekkel ráadásul az MSZP-s politikusok is szoros kapcsolatban álltak. Megírtuk, a szoci fellegvárak és kormányzati szervek 34 milliárddal hizlalták a Szeviép bankszámláját. Bilinccsel, vezetőszárral és börtönnel fenyegette a fideszeseket a női Gyurcsány
A Parlamentben fenyegette meg a kormánypárti képviselőket és a kormánytagokat a női Gyurcsány Ferenc, a DK-s Vadai Ágnes, aki mai felszólalásában azt mondta a fideszeseknek, hogy "önök közül nem kevesen bilincsben és vezetőszáron fogják befejezni politikai pályafutásukat". Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára visszautasította a vérlázító fenyegetést és úgy válaszolt, "a magyar emberek az igazi szerencsések, mert megszabadultak önöktől 2010-ben".
"Hol voltak a diákok?" - Már a CEU-ért tüntetőknek is elegük van a senkit nem érdeklő demonstrációkból
Miközben Tamás Gáspár Miklós marxista filozófus egymillió tüntetőt vizionált, már a CEU-s demonstrációk résztvevői is csak legyintenek a Soros magánegyeteme melletti kiálláson. Stefano Bottoni olasz-magyar nemzetiségű történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa összefoglalóan például azt írta Facebook-oldalán a tegnapi tüntetés után, hogy érdeklődés hiányában kár bármit is csinálni. "Hol a piszkos fenébe volt az a sok-sok tízezer magyar diák" - tette fel a kérdést Bottoni, miután megállapította, jóindulattal is csak 2-3 ezren vonultak, jelentős részük pedig CEU-sokból állt és a tüntetők nem is magyarul skandáltak, hanem angolul. Stefano Bottoni szerint néha az apró mozzanatok árulják el a lényeget, de kiderült az is, a keveseket érdeklő tüntetés létszáma szomorúvá tette a történészt. Bizottsági alkalmazottként asszisztált Verhofstadt Orbán-gyalázásához a momentumos Benedek Márton
Levelet írt Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, amelyben azt kérdezi az isiászos Juncker helyettesétől, hogy az egyébként momentumos, de az Európai Bizottság Migrációügyi-, Uniós és Belügyi Főigazgatóságán nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátorként is dolgozó Benedek Márton hogyan és milyen minőségében vehetett részt a liberális Guy Verhofstadt november 6-i brüsszeli sajtótájékoztatóján, amelyen a Magyarországot és Orbán Viktort rendszeresen támadó politikus bemutatta azt a plakátját, amelyen a magyar miniszterelnöknek üzen. Deutsch Tamás arra kíváncsi, hogy miután a bizottság alkalmazottaira szigorú szabályok vonatkoznak, hogy mikor és milyen körülmények között vehetnek részt politikai eseményeken, a momentumos Benedek Verhofstadt melletti fellépését ki, miért és hogyan engedélyezte. Migránsos társasjátékkal érzékenyítik az európaiakat a bevándorlókra
Migránsos társasjátékot dobtak piacra tavaly, az unió bevándorláspárti vezetőit ismerve pedig nem meglepő, hogy az ötlet és a megvalósítás azonnal díjnyertes lett, amelyet 50 dollár körüli összegért meg is lehet vásárolni. A játékban egy szíriai, iraki, vagy afgán migránst kell Európába juttatni, aki Isztambulban tartózkodik dokumentumok nélkül, a bevándorlót pedig úgy kell a leggyorsabban Görögországba, Európába juttatni, hogy közben ki kell cselezni a rendőröket, határőröket és azokat a munkáltatókat, akik dolgoztatnák a migránsokat. A játékban az Európába vágyó bevándorlóval meg kell találni az embercsempészt, aki segít neki elhagyni a török várost és bejutni az Európai Unióba. Az utat meg kell tervezni, a személyes küldetést pedig végre kell hajtani. Mondani sem kell, a játék egy érzékenyítő tréning, mert a bevándorló az áldozat, akit mindenki hátráltat és megpróbálja megakadályozni abban, hogy Európába jusson... Harrach Péter a PS-nek: A hajléktalantörvénnyel véget ért a Demszky-korszak
Hosszú évtizedeken keresztül nem sikerült megvalósítani a fővárosban a közterületek rendjét és tisztaságát, a kormány a hajléktalantörvénnyel ezt is megtette, miközben az elesett és kiszolgáltatott fedélnélkülieknek emberhez méltó életet biztosít a hajléktalan-ellátórendszer – jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. A politikus szerint az a hiteles kereszténydemokrata megközelítés, ha az érem mindkét oldalát nézzük, vagyis biztosítjuk a hajléktalanok életfeltételeit, egyúttal a közterületen közlekedő ember jogait is figyelembe vesszük. Normális ember nem mondhatja, hogy jobb az utcán élni, mint egy hajléktalanszállón - mondta a frakcióvezető. A törvényt és az intézkedést támadó liberális hisztériakampányról Harrach Péter úgy vélekedett, hogy az ellenzék és a médiája frusztrált, a frusztráció pedig agresszivitást szül.
"Megdöbbentő, hogy Soros pénzéért mikre képes egy politikus!" - Berágtak az osztrákok a spekulánssal tárgyaló Kurzra
Kiakadtak az osztrákok a Soros-Kurz-találkozón és keresetlen szavakkal bírálják az osztrák kancellárt, amiért a politikus a milliárdos spekulánssal tárgyalt, sőt, a vizit olyan nagy vihart kavart, hogy a bécsi sajtó le is tiltotta a hozzászólásokat a cikkek alatt. A legtöbb osztrák a miértekre keresi a választ, de az értetlenkedés mellett a kemény és durva kritikák is megjelentek a véleményekben. Sokan szégyennek nevezik, hogy az osztrák kancellár Sorossal tárgyalt, míg mások azt vetik Kurz szemére: „megdöbbentő, hogy pénzért mikre képes egy politikus”. Kiderült az is, Sebastian Kurz és Soros György az osztrák és európai külpolitikát is kivesézte a bécsi találkozón, mint ahogy a migráció is szóba került. „Normális, hogy Kurz az osztrák külpolitikáról tárgyal egy amerikai milliárdossal? Sorosnak mi köze van ehhez?” - teszik fel a kérdést az osztrákok. Morvai Krisztina a Polbeatben: A liberálisok kimossák a nyugatiak agyát és azt hiszik, még mindig ők fújják a passzátszelet (videó!)
Az európai és a magyar liberális baloldal a mai napig nem fogadja el, hogy eljárt felettük az idő, egész egyszerűen nem tudják és nem tudták elképzelni, hogy ők megbukhatnak, hogy a hatalmuk meginog - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő. A politikus hangsúlyozta, Brüsszelben a mai napig ragaszkodnak a hatalmukhoz a balliberálisok, még mindig azt hiszik, hogy ők fújják a passzátszelet. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Néppártban is árulókká lettek egyesek, akik inkább liberálisok, mint konzervatívok, és egyértelműen bevándorláspártiak. Van még lejjebb: A párbeszédes Tordai a Parlamentben bizonyította, hogy végstádiumban van az ellenzék (videóval!)
Ismét bebizonyította a párbeszédes Tordai Bence, hogy az ellenzék számára még mindig van lejjebb. A jó modort nem ismerő, az Országgyűlést rendszeresen megcsúfoló, tiszteletlenségéről és utcai stílusáról ismert Tordai Kövér László és Orbán Viktor letegezése után ma is olyat tett a Parlamentben, amit még nem látott a Ház. Ezúttal a civil szervezetek működéséről szóló törvény módosításának vitájában kért szót, hogy aztán a kétfarkúak közmédiás produkcióját elirigyelve cöfcöfözzön egyet. Mondjuk a csirkejelmezes kétfarkús legalább ingyen sört kért sajátos kódnyelvén, de Tordainak ez sem sikerült. No komment, írhatnánk, de talán annyival egészítsük ki, hogy miután Tordai Bence és ellenzéki társai sem a választáson, sem az utcán nem tudtak nyerni, úgy döntöttek, hogy az utcát hozzák be a Parlamentbe. Nézze meg a videót! Szájer József a PS-nek: Orbán Viktor és a magyar kormány politikája manifesztálódott a néppárt kongresszusán
Szájer József, a Fidesz és a KDNP EP-képviselője, az Európai Néppárt frakcióvezető-helyettese szerint is nagy hatású, erős és kemény beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök Helsinkiben, az Európai Néppárt kétnapos kongresszusának zárónapján. A politikus a PestiSrácok.hu kérdésére elárulta, a liberális médiumok és a nyugati sajtó folyamatosan arról cikkezett, hogy a néppárton belül a Fidesz rosszul áll, perifériára szorult, sőt, a kizárás sem elképzelhetetlen; ehhez képest Helsinkiben, a kongresszuson mindenki számára kiderülhetett, hogy nem a néppárti tengely szélén vagyunk, hanem politikánk éppen robog befelé. "Az EPP-kongresszuson manifesztálódott a kereszténydemokrácia, a magyar kormány politikája. Az EPP az Orbán Viktor által meghirdetett, kereszténydemokrata gyökereinkhez való visszatérés mellett tett hitet" - mondta portálunknak Szájer József. "Marx magasztalása abszurditás" - Orbán Viktor helyretette Junckert és a néppártnak is ébresztőt fújt
Határozott, kemény és észhez térítő beszédben tette helyre az Európai Néppártot Orbán Viktor magyar miniszterelnök, aki a pártcsalád és a közösség mellett az Európai Bizottság májusban leköszönő elnökének, Jean-Claude Junckernek is üzent. "Felejtsük el az olyan abszurditásokat, mint Fidel Castro és Karl Marx dicsérete. Vissza kell térni a szellemi gyökereinkhez és meg kell hirdetni a kereszténydemokrácia reneszánszát" - mondta Orbán Viktor, utalva Juncker korábbi, nyílt Marx-magasztalására. Európa a nemzetek Európája lesz, vagy nem lesz - egyértelműsítette a magyar kormányfő. Orbán Viktor arra is felhívta a néppárt tagjainak a figyelmét, hogy az emberek oldalán kell állni, meg kell védeni őket az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági bajoktól, újra fel kel írni a zászlóra, hogy "a néptől, a nép által, a népért". "Mi vagyunk a Néppárt!" - Orbán Viktor szerint diszréten kell ünnepelni a magyar sikert
"Mi vagyunk a Néppárt, a Fidesz a legsikeresebb tagja a pártcsaládnak" - jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy külföldi újságíró azon kérdésére, hogy milyen jövőt jósol magának és a Fidesznek az EPP-n belül a kormányfő. Orbán Viktor az Echo TV kérdésére, miszerint a néppárti kongresszus tegnapi napján a magyar álláspont győzedelmeskedett, úgy válaszolt: diszkréten kell ünnepelni. "Azért támogatjuk Manfred Webert, mert a politikus tavasszal eljött Magyarországra a választáson segíteni a Fideszt, a másik meg nem. Mi a kölcsönösség alapján állunk, aki segít nekünk, azt mi is segítjük" - mondta Orbán Viktor az Echo TV-nek. Nyertünk, de folytatódik a küzdelem a liberálisokkal - Novák Katalin és Gyürk András értékelt a PS-nek
Elégedetten értékelték a PestiSrácok.hu-nak a néppárti kongresszus első napját a Fidesz és a KDNP európai parlamenti politikusai Helsinkiben. "Nyertünk!" - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke portálunknak, míg Gyürk András, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője arról beszélt, hogy győzedelmeskedtek a kereszténydemokrata értékek, de a néppárt liberális és konzervatív, kereszténydemokrata szárnyai között tovább folytatódik a küzdelem. Az EPP határozatába a családközpontú politikák jelentősége is belekerült, mint ahogy a magyar családi adókedvezményt is példaértékűnek tartják a néppárti politikusok. Testőrök óvják az újságíróktól Junckert, a gorillák a PS-t és az Echo TV-t sem engedték kérdezni
Megérkezett Helsinkibe, az Európai Néppárt kétnapos kongresszusára az isiászos, politikusokat végigpofozó, kokizó, papírkötegekkel legyintgető Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, akinek a néppárti utódját holnap megválasztják a pártcsalád politikusai. Junckert testőrök kísérték, akik kínosan ügyeltek arra, hogy megóvják szeretett isiászos elnöküket az újságírói kérdésektől. Junckert az Echo TV és a PestiSrácok.hu is szerette volna szóra bírni, de bár először igent mondott, végül nem válaszolt Bohár Dániel kérdésére, majd egyetlen más felvetésre sem, miközben a testőrei határozottan odébbtessékelték az Echo TV stábját. Az elnöki gorillák azt sem nézték jó szemmel, hogy a PestiSrácok.hu fotókat készít a politikusról. Juncker mindössze egy gyors kézfogást ejtett meg lehetséges utódjával, a bajor Manfred Weberrel, majd eltűnt az újságírók szemei elől. Rossz nyelvek szerint a VIP-kantin felé vette az irányt, de ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudjuk... Alexander Stubb a PS-nek: Ha Orbán az illiberalizmusban hisz, akkor nincs miről beszélnünk egymással!
Hallani sem akarok az illiberális demokráciáról, az nem létezhet az unióban, különösen nem az Európai Néppártban, Európa, az európai közösség és az illiberális demokrácia egymást kizáró fogalmak - jelentette ki a PestiSrácok.hu kérdésére Alexander Stubb korábbi finn miniszterelnök, az Európai Néppárt csúcsjelölti aspiránsa, a bajor Manfred Weber ellenlábasa. A szélliberális, keményen Orbán-kritikus politikus vitaképesnek nevezte magát, de elárulta, ebből nem enged. Tárgyalni szeretnék Orbánnal, nem kitenni - Exkluzív PS-interjú Manfred Weberrel!
Kétkérdéses villáminterjút készített a PestiSrácok.hu Helsinkiben a bajor Manfred Weberrel, akit minden számítás szerint holnap csúcsjelöltté választ az Európai Néppárt, így jövő májusban Weber lehet Jean-Claude Juncker utódja az Európai Bizottság élén. Webert Orbán Viktorról és a magyar kormányról kérdezte portálunk. Manfred Weber a PestiSrácok.hu-nak egyértelműsítette, tárgyalni szeretne Orbán Viktorral, nem kitenni őt és pártját az Európai Néppártból. Azt a kérdést ugyanakkor kikerülte, hogy szövetségesként tekint-e a magyar kormányra. A Fidesz javaslatára kikerült a néppárti határozatból a liberális demokrácia kifejezés (Exkluzív miniinterjú Deutsch Tamással!)
Minden liberális és ellenzéki törölje le az arcáról a krokodilkönnyeket: hiába kajánkodtak és álmodoztak, a Fidesz javaslatára Helsinkiben kikerült az Európai Néppárt határozati javaslatából a liberális demokrácia kifejezés, ehelyett a kereszténydemokrácia értékeit vési kőbe a dokumentum - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Helsinkiben Deutsch Tamás, az Európai Parlament fideszes képviselője. A politikus fontosnak nevezte, hogy a jelentés elmozdult a kereszténydemokrácia értékei felé, az Európai Néppárton belül ezt egy kereszténydemokrata fordulatnak nevezte. "Teljes lelki nyugalommal támogatjuk a határozati javaslatot" - egyértelműsítette Deutsch Tamás.