Farkas Boglárka a Polbeatben: Még a balliberális újságírók sem tudtak belekötni a megújult Echo TV-be
Az Echo TV december 4-i megújulásával, a televízió Angol utcába történő költözésével, az egykori Nap TV logójának leverésével tényleg befejeződött Magyarországon a médiarendszerváltás - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója. Farkas Boglárka a balliberális újságírók fanyalgásáról is kifejtette a véleményét, szerinte nevetséges, ahogy támadásba lendültek, és látszik, hogy a megújulással és az Echo TV-vel kapcsolatban nem tudtak mibe belekötni. Lázár János a PS-nek: Igazi meglepetés, hogy jövőre teljesítményalapon is nyerhetünk
Orbán Viktor miniszterelnök véleményéről, a 2017-es évről és a PestiSrácok.hu Semmelweis Orvostudományi Egyetemen feltárt csalás, hűtlen kezelés és súlyos szerződésszegések gyanújáról, a francia Veolia nevű multicég ügyeskedéséről, csalásáról kérdezte portálunk Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert a mai Kormányinfón. Portálunk nekiszegezte a kérdést Lázárnak, így az év végéhez közeledve a lázadás évének tartja-e 2017-et. Emlékezetes, Orbán Viktor az év elején úgy jellemezte 2017-et, hogy az a lázadás éve lesz. Lázár János kérdésünkre úgy válaszolt, nem összegezte még az évet, amely ugyanakkor kemény volt. A tárcavezető arra a kérdésünkre sem tudott válaszolni, hogy Lázár szerint mi volt az év sikere, az év bukása és az év botránya. "Nem tudok erre válaszolni, de egy biztos, nehéz évet zárunk. Sok munkát végeztünk, a kormányzati teljesítményre büszkék lehetünk, így a jövő évi választásokon teljesítményalapon is tudunk nyerni. Talán ez az igazi meglepetés" - vélekedett Lázár János. Kétségbeejtőnek és problémásnak tartja Havas Henrik befeketítését Gulyás Márton (PS-interjú!)
Havas Henrik szexuális zaklatásairól és a balliberális médiumok Havast óvó és védő beszédes hallgatásáról, a botrány elmaszatolásáról kérdezte a PestiSrácok.hu Gulyás Márton anarchista festő-mázolót és étteremfoglalót. A civil aktivista portálunk kérdéseire úgy válaszolt, elítéli a szexuális zaklatókat, ez Havas Henrik esetében sincs másként, de a botrány kirobbanásának időzítését nem tartja véletlennek. "A Havas-ügyet tudatosan vették elő, nagy probléma, hogy a propagandasajtó Havas Henrik Vona Gáborról írt könyve és a Jobbik miatt ezerrel nyomja a botrányt. Havas Henrik befeketítése problematikus és kétségbeejtő, az ügy a politikai lejáratókampány része, amelyet le is aljasítottak" - nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Gulyás Márton.
"Jobban utálom a szocikat, mint a Fideszt" - Nézze meg, korábban hogyan ekézte az MSZP-t Karácsony Gergely (videóval!)
Még fél évvel ezelőtt is utálta a szocikat, mára azonban az MSZP miniszterelnök-jelölt aspiránsa Karácsony Gergely, Zugló párbeszédes polgármestere. A PestiSrácok.hu csokorba gyűjtötte, az MSZP által nagyon akart Karácsony korábban miket nyilatkozott mostani hódolóiról, videonkban pedig azt is megnézheti, a politikus hogyan egyértelműsítette, hogy az MSZP és a DK ágyazott meg a Fidesz kétharmadának, ezért ezekkel a pártokkal nem lehet szövetségre lépni és hogy az MSZP és a DK a két legelutasítottabb párt Magyarországon. “Vége az egyoldalú baloldali médiavilágnak" - Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója a Polbeat mai vendége (élő 19 órakor!)
Farkas Boglárka, az Echo TV vezérigazgatója lesz Szarvas Szilveszter és Stefka István vendége a mai PS-Polbeatben. A Duna TV és a Hír TV korábbi riporterét, műsorvezetőjét, az Echo TV vezetőjét nemcsak a megújult televízióról és tartalmakról kérdezzük, hanem arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a jobboldal televíziójának nevezte a médiumot. Természetesen a Polbeatben a balliberális médiumok folyamatos, a jobboldali médiumokat ért támadásait, fanyalgásait is kivesézzük, mint ahogy a G-napról, Simicska Lajos oligarcha médiabirodalom-lenyúlásáról is szó lesz. Farkas Boglárkától megkérdezzük, mi a véleménye a magyar sajtószabadságról és miként értékeli, hogy Mészáros Lőrinc után a televízió tulajdonosának felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix, a csatornát működtető Echo Hungária TV Zrt. igazgatóságának elnöke is a balliberális újságírók céltáblája lett. Élő közvetítés a megszokott módon kedd este hét órától, a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk Önöket a helyszínre és örömmel látjuk vendégünknek feltett kérdéseiket itt, a videó alatt. Újra odaállt a pofon elé Vona: Hanukai üdvözletet küldött a zsidóságnak, de a választ idén sem teszi zsebre
A tavalyi pofon után idén is küld hanukai üdvözletet a magyarországi zsidóságnak Vona Gábor, a Jobbik pártelnöke, de az előző évhez hasonlóan most sem kér a cinikus üdvözletből Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbija, aki a 168 óra című hetilapnak úgy fogalmazott, válaszra sem méltatja Vonát, egy olyan párt elnökét, amely nem is olyan régen a Dunába lövette volna a zsidókat. Itt a SOTE válasza a pénztalicskázást feltáró cikkünkre: Büntetőeljárás indult, az előző vezetés a ludas
Hosszú választ küldött a PestiSrácok.hu-nak Szász Károly, a Semmelweis Egyetem kancellárja azok után, hogy a múlt héten oknyomozó cikkünkben megírtuk, francia multicég milliárdos pénzlapátolásához asszisztál az egyetem. Amellett, hogy a SOTE sérelmezi, hogy tényfeltáró írásunkat az egyetem jelenlegi vezetőit ábrázoló fotóval illusztráltuk, miközben Szél Ágoston rektor 2012. júliusa óta, Szász Károly kancellár pedig 2014. novembere óta tölti be tisztségét, Szász Károly öt oldalas leveléből kiderül, hogy a PestiSrácok.hu által megírt ügyben folyamatban van a nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Szász Károly szerint ugyanis az egyetem "a bűncselekmény gyanújára tekintettel nem nyugodott bele a nyomozást megszüntető határozatba, hanem panaszt nyújtott be, amely eredményre vezetett". Szász Károly válaszában azt írja, az általunk feltárt, bűncselekmények sorának a gyanúját felvető SOTE-Veolia hőszolgáltatási szerződést és annak valamennyi módosítását nem a Semmelweis Egyetem jelenlegi, hanem a korábbi vezetése kötötte meg, írta alá.
A gyurcsányista Niedermüller szerint az uniót is harcba lehet hívni a magyar kormány ellen (PS-Videó!)
Miközben liberális uniós képviselők a Fidesz Európai Néppártból való kizárását követelték Brüsszelben, az MSZP-s és a DK-s politikusok is élesen támadták a magyar kormányt az Európai Parlamentben. A PestiSrácok.hu videós stábja Brüsszelben járt és a LIBE bizottság ülése után csíptük el egy villáminterjúra a politikusokat. A gyurcsányista Niedermüller Péter portálunk kérdésére kifejtette, semmi kivetnivalót nem lát abban, hogy uniós segítséget kérnek a magyar kormány ellen. Videonkból az is kiderül, az MSZP-s Ujhelyi István Orbán- és kormányellenes röpiratot osztogatott az európai képviselőknek és a LIBE bizottság tagjainak. Az uniós támadásokról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert is megkérdeztük. Szijjártó a PS-nek: Már készen áll az unió Magyarországról szóló jelentése, amely nem lesz független Sorostól
Semmi kétség, hogy már készen van az unió Magyarországról szóló jelentése, "a Magyarország elleni politikai boszorkányüldözést" vezérlő politikai motiváció erőteljesen látszani fog benne, és "nem lesz független" Soros György álláspontjától - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brüsszeli sajtótájékoztatóján, miután az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) csütörtöki ülésén a jogállamiság magyarországi helyzete volt a fő téma. Leszögezte, semmilyen meghallgatás vagy nyomásgyakorlás nem fogja eltántorítani a kormányt a magyar emberek álláspontjának képviseletétől, a kabinet kitart migrációs politikája mellett. Csalás és hűtlen kezelés a SOTE-n: Francia multicég milliárdos pénzlapátolásához asszisztál az egyetem
Külföldi multicég bizonyítható, horribilis és pofátlan csalására, egy állami intézmény érthetetlen, milliárdos kárt okozó szemhunyására és az adófizetői pénzek kitalicskázásához való asszisztálására bukkant a PestiSrácok.hu a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen. Portálunk a SOTE szerződései között egy olyan, 2006 óta érvényben lévő hőszolgáltatási kontraktust talált, amely egyértelműen felveti a csalás, a hűtlen kezelés és súlyos szerződésszegések sorozatának gyanúját, és amely legalább 3-4 milliárd forintos kárt okozott már az egyetemnek. A csaló multi zsíros szerződésével szemben ezidáig Szász Károly, a SOTE kancellárja sem tette meg a szükséges lépéseket, bár a milliárdokat többször is visszaszerezhette volna. Hónapokig tartó oknyomozásunk után bemutatjuk, a magyar energia-, víz- és hulladékgazdálkodási piac egyik vezető szereplője, a francia Veolia a SOTE felelőtlen döntéssorozatainak is köszönhetően hogyan lapátolta ki a milliárdokat az intézményből, és hogyan lehet 2019-ig a Veolia aranybányája a SOTE. Sorosnak üzent Deutsch: A Nobel-békedíjat még nem lehet megvásárolni
Politikai fricska és komolytalan jelölés, hogy Nobel-békedíjra jelölték Soros György milliárdos üzletembert - jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő. "A Nobel-békedíjat még nem lehet megvásárolni, és Soros mindent vásárlással szokott szerezni" - mondta a politikus. "Ugyanolyan semlegesek vagyunk, mint Soros civiljei" - Trabantból űrjárműbe költözött az Echo TV (Fotókkal!)
Trabantból űrjárműbe ült át az Echo TV Szikszai Péter vezérigazgató-helyettes jellemzése szerint, aki ezt annak apropóján mondta, hogy hétfő reggeltől új székházból, a Gyárfás-féle Nap Tv egykori Angol utcai épületéből, megújult díszletekkel és műsorstruktúrával jelentkezik a televízió. Az új Echo TV pályára állása utáni sajtótájékoztatón Szikszai azt is nyomatékosította, hogy az Echo a józan ész tévéje, amely az ellen is harcolni fog, hogy a liberális világ ostobaságai Magyarországra is begyűrűzzenek. "Objektívek vagyunk, mint az RTL, kiegyensúlyozottak, mint az ATV, pártatlanok, mint a Hír TV és semlegesek, mint egy Soros-NGO" – üzent a fanyalgóknak Szikszai. Orbán sajtófőnöke: Simicska egy reménytelen helyzetben lévő, kétségbeesett ember
Reménytelen helyzetben lévő, kétségbeesett ember - ezt válaszolta Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan az Indexnek, amikor a portál Simicska Lajos állításairól érdeklődött. A Jobbik szekerét toló milliárdos oligarchának ugyanis az RTL Klub-nak nyilatkozva gurult el a gyógyszere, amikor azt mondta, szerinte Orbán hazaáruló. Magyarországra hívta gyűlölködni Juncker helyettesét Fekete-Győr András
Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság első elnökével Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, aki gyorsan ki is használta a lehetőséget arra, hogy segítséget kérjen az Orbán-kormány megbuktatásához, amely Frans Timmermans Magyarországra invitálásában öltött testet. FeGyőr a Facebook-oldalán dicsekedett el azzal, hogy Magyarországra hívta Juncker helyettesét. "Meghívásomra Magyarországra látogat, hogy interaktív közösségi fórumot tartson az Európai Unió jelenéről és jövőjéről. Ez azért is lesz különleges alkalom, mert Ciprust és Magyarországot leszámítva minden EU ...tagállamba ellátogatott már hivatali ideje alatt" - kürtölte világgá a Momentum elnöke. Völner Pál a Polbeatben: Támogatásért cserébe bármilyen magyar érdeket beáldoz az ellenzék
Az ellenzéknek nincs kapaszkodója a nemzeti oldallal szemben, ezért Brüsszeltől és Soros Györgytől várja a segítséget, hogy kívülről elsöpörjék az Orbán-kormányt és ők, mint jó zsoldosok a helyükre kerüljenek és kormányon meghálálják a kormánybuktatást - jelentette ki a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. A politikus egyértelműsítette, életveszélyes ilyen emberek kezébe engedni a haza sorsát. Kiemelte, támogatásért cserébe bármilyen magyar érdeket beáldoz az ellenzék. Újabb jobbikos ámokfutás: Zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát, aki Izrael miatt az unióból is kilépett volna
Zsidózott és zsidó összeesküvésről beszélt Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az Óbudai Nemzeti Estek 2012. novemberi rendezvényén, a párt III. kerületi rendezvénysorozatának óbudai állomásán - szúrta ki a PestiSrácok.hu a legnépszerűbb videómegosztóra feltöltött felvételen. Vona Gábor alelnöke a rendezvényen azt mondta, a zsidók felvásárolják Magyarországot és olyan fegyverrendszerrel támadnak hazánkra, amely ellen bármilyen úton fel kell lépni. Nyomatékosította, ha nem sikerül újratárgyalni Magyarország uniós csatlakozási szerződését, akkor Izrael miatt „ki kell lépni az Európai Unióból.” Itt a média-rendszerváltás, porba hull a Gyárfás-embléma
Régóta várt médiatörténeti és történelmi pillanatot rögzít a PestiSrácok.hu, portálunk, valamint az Echo TV munkatársai együttes erővel, ünnepélyesen verik le a Nap TV emblémáját Gyárfás Tamás egykori főhadiszállásának, az Angol utca 65. alatt álló egykori Nap TV homlokzatáról. Az elfogult, elnyomó és egyoldalú, a Forró-Havas-Aczél triumvirátus által is uralt televízió emblémájának porba hullásával befejeződik a média-rendszerváltás. (Technikai hiba miatt az eseményt hamarosan felvételről adjuk közre.) Minden bíró komcsi? - Völner Pál a Polbeat mai vendége (Élő 19 órakor!)
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter vendége a ma esti Polbeatben, amelyben a lekomcsizott bírókról, az igazságszolgáltatás függetlenségéről, az esetleges reformokról, tervekről, a nemzeti konzultáció ellenzéki negligálásáról és a Soros-tervről kérdezzük majd a politikust. Élő közvetítés kedd este 19 órától ITT, a megszokott módon a budai Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből. Várjuk kérdéseiket, hozzászólásaikat a poszt alatt!