Pesti Srácok

Legalább is kétséges, hogy normális-e a Till Tamás brutális meggyilkolását beismerő, majd azt visszavonó Fehér János (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 16.
Igazságügyi elmeorvos szakértői vizsgálatnak fogják alávetni a 40 éves Fehér Jánost, aki a napokban beismerte, hogy 2000. augusztus 28-án Baja külterületén egy tanyán brutálisan meggyilkolta a 11 éves Till Tamást. A beismerő vallomás szerint ácskapoccsal addig ütötte áldozatát, amíg a gyerek csak mozgott. A körülmények arra engednek következtetni, hogy a gyilkosság aljas, szexuális indítékból történt. Mindez önmagában elég lenne Fehér János elmeorvosi vizsgálatához, ám amit a beismerés óta tett, csak erősítette bennünk a hitet: nem normális. Normális ember ugyanis nem tesz ilyet. Közben ellenszavazat nélkül elhatározta az Országgyűlés, hogy soron kívül, már holnap döntenek arról a fideszes javaslatról, amely ilyen súlyos bűntényeknél fiatalkorúak esetében is megszünteti az elévülési időt.

Ezt vártuk a nyomozási bírótól: letartóztatta ma Till Tamás gyilkosát, Fehér János egyelőre 30 napig biztosan rács mögött marad

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 14.
Letartóztatta ma az illetékes nyomozási bíró Till Tamás gyilkosát, Fehér János egyelőre 30 napig biztosan a rácsok mögött marad. A bíró mindenben egyetértett a letartóztatást indítványozó Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészséggel. Laptudósítások szerint Fehér János kényszeredett félmosollyal, szürkésfehér pufidzsekiben, szürkésfehér vászonnadrágban, sportcipőben érkezett a bíróságra. Kézbilincsben, vezetőszáron vitték a tárgyalására, cipőjéből a fűzőket elkobozták. A zárt meghallgatás egy órát sem tartott és máris vihették Fehér kírérői vissza a börtönbe.

Maximum 15 évet kaphat Fehér János Till Tamás meggyilkolása miatt, de még nem tudni, hogy elévült-e a büntethetősége? (videó) +18!

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 13.
Butálisan végzett Till Tamással 2000-ben gyilkosa, Fehér János, ácskapoccsal addig ütötte a 11 éves gyermeket, amig az életét nem vesztette. Tanúként beismert mindent a gyilkos, majd azt hihette, megúszta: egyfajta értelmezés szerint tette büntethetősége elévült, így szabadon járt-kelt néhány napig. A közvélemény jogos és elementáris felháborodása a törvény átértékelésére késztette a nyomozást felügyelő ügyészeket, akik szerint nem évült el az ügy. Tegnap Fehért körözni kezdték, majd elfogták. Most várja a letartóztatásáról szóló döntést. Csakhogy közben jött a hír, az igazságügyi miniszter szerint is elévült. Vagy mégsem?

Most tartóztatják le Vizoviczki László korrupt rendőrtisztjeit, miután ma másodfokon is súlyos ítéleteket kaptak

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 12.
Másodfokon is elítélte a bíróság Vizoviczki László korrupt rendőreit. A Fővárosi Ítélőtábla bűnszervezetben elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt csütörtökön Gulyás Imrét, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztályának volt vezetőjét kilenc évre, Hopka Lajost, az NNI speciális bűnözői csoportok elleni osztályának egykori irányítóját 11 évre, Kalmár Tamást, a BRFK egykori közrendvédelmi főosztályvezetőjét nyolc évre, míg Koblenc Attilát, a BRFK volt felderítő nyomozóját kilenc évre ítélte. Az indoklás végén le fogják tartóztatni őket.

Óriási várakozás előzi meg Vizoviczki László korrupt rendőreinek másodfokú ítéletét a Fővárosi Ítélőtáblán (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 11.
Végkifejletéhez érhet december 12-én az éjszaka császárának mondott Vizoviczki László korrupt rendőreinek pere. Vizoviczki már évekkel ezelőtt beismerte, hogy havonta fizetett nekik, de azt tagadta, hogy ezzel megvette volna a tiszteket. Azt állította: a vádlottak zsarolták őt. Az éjszakai élet egykori ura már a büntetéséből is szabadulhatott. A lefizetett rendőrök első fokon súlyos ítéleteket kaptak, ám a hadbíró nem tartóztatta le őket. A táblabíróság csütörtökön akár jóvá is hagyhatja az ítéletet, ami ekkor jogerőssé válik. Letartóztatások várhatók.

Törvénymódosítást kezdeményez a Fidesz-frakció Till Tamás gyilkosa miatt, aki elévülés miatt megúszta, hogy feleljen a gyilkosság miatt

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 11.
Egy nappal a rendőrség bejelentése után a Fidesz-frakció bejelentette: törvénymódosítást kezdeményez Till Tamás gyilkosa miatt, aki elévülés miatt megúszta, hogy törvény előtt kelljen felelnie a bestiális gyerekgyilkosság maitt. A mindent beismerő F. János körül forog most az internet, mindenki azt keresi, hogy kicsoda is ő tulajdonképpen. Egyre több minden kiderül a 40 éves kereskedőről, aki a főváros közelében lakik. Lehet, hogy az volna neki is a jobb, ha felfedné kilétét és legalább bocsánatot kérne Till Tamás szüleitől és rokonaitól.

Till Tamás gyilkosa, F. János mindent nem úszhat meg, éveket kaphat halmazati büntetésül a hatóság félrevezetése miatt(videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 11.
Az idén 40 éves F. János részletesen beismerte, 2000. májusában hogyan és miért ölte meg a 11 éves bajai Till Tamást, majd a holttestet hogyan betonozta be egy mesterember tanyája egyik helységének járófelülete alá. Általános felháborodást váltott ki a rendőrség tegnap bejelentése: a beismerés ellenére F. János nem büntethető, mivel tette elévült. Az is elhangzott a rendőrségi tájékoztatón, hogy a gyilkos tanúkat vett rá hamis vallomásra, maga is hamisan tanúskodott. Így a felelősségre vonást nem kerülheti el. Éveket kaphat több bűncselekmény elkövetéséért, halmazati büntetésként.

Van lelkiismeretfurdalása Till Tamás gyilkosának, aki ma 40 éves, családos budapesti vállalkozó? (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 10.
Till Tamás gyilkosa mindent bevallott, mégsem büntethető. A ma 40 éves, családos budapesti vállalkozó 2000-ben agyonverte a 11 éves bajai kisfiút, majd bebetonozta abban a tanyában, ahol idén megtalálták a maradványokat. A gyilkos 16 éves volt borzalmas tette elkövetésekor, a gyilkosság esetében 2015-ben évült el. Tanúként hallgatták ki és a magyar törvényeknek köszönhetően szabadon távozhatott a rendőrségről. Törvénytisztelő emberként is csak hümmögni tudok és a törvényhozóktól várok választ arra, hogy túlzottan nem megengedő a BTK a gyilkosokkal szemben?

PS-EXKLUZÍV! Most mondja el a csantavéri gyilkos a holland nyomozóknak, ki ölte meg a magyar örömlányt Amszterdamban (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 10.
Eddig is - ha van ilyen - gyilkos bűnözőromantikával átszőtt a 15 éve Amszterdam piros lámpás negyedében brutálisan lemészárolt magyar örömlány tragikus története. A minap a helyben topogó helyi rendőrség hologramon "élesztette" fel Szabó Bettit, hátha valaki ráismer és segíti a vélhetően kéjgyilkos utáni nyomozást. A két emberölésért életfogytiglanit töltő csantavéri gyilkos, Dér Csaba a Csillagbörtönben látta a hologramos hírt és ügyvédjének jelezte: tudja, ki ölte meg a magyar lányt. Már csak néhány fertályóra és amszterdami nyomozók hallgatják meg, nem a Csillagban, hanem egy titkos helyen.

A budapesti embervadászat miatt körözött antifa vezér Guntermannt mégsem adják ki a németek? (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 4.
A Hammerbande nevű német antifa rohamosztag rendezte a budapesti embervadászatot tavaly februárban, amikor nyolc ártatlan járókelőt vertek véresre. A kegyetlen támadók között ott volt az olasz Ilaria Salis, aki az Európai Parlament szárnyai alatt bújt el a magyar igazságszolgáltatás elől. Legalább három támadásban verőlegény volt Johann Guntermann, a banda főnökasszonyának szeretője, fő ideológusa, tényleges vezetője is, akit novemberben Türingiában kaptak el. Bár a BRFK kéri a kiadatását, ám egyáltalán nem biztos, hogy a német hatóságok kiadják. Sőt, bűntársa, Tobias Edelhoff kiadatását kérik tőlünk. A várakozásokkal ellentétben nem biztos, hogy kiadják hazánknak a németek a Hammerbande mai főnökét, Johann Guntermannt, akit otthon gyilkossági kísérlettel vádolnak.

Lecsaptak a Mátrixban: 241 millió forint értékű valutát foglaltak le egyetlen nap alatt az ukrán érdekeltségű kibermaffiától (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 december 4.
Kétségtelen tény, hogy a rendőrség kiberbűnözés elleni fellépése, a Mátrix projekt rendkívül sikeres. Nincs olyan hét, hogy ne kapnánk hírt többszázmilliós károkat okozó online csalómaffia felszámolásáról. Ma éppen a Budapesti Rendőr-főkapitányság számolt be sikerről. A felszámolt bandától a rajtaütés napján 241 millió forintnyi valutát foglaltak le a nyomozók. Csalás, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és pénzmosás miatt folytat nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya.

A szlovák ellenzék sem különb a magyarnál, szerintük kamu a Barátság kőolajvezeték elleni terrorcselekmény előkészülete, pedig valami történt (videó)

SLJSzemán László János Forró drót 2024 december 3.
A szlovák ellenzék magyaros ellenzéki kommunikációja szerint kamu a Barátság kőolajvezeték elleni terrorcselekmény előkészülete, pedig a magyar illetékesek - bár szűkszavú - mondandója lényegében erősíti, hiszen nem cáfolja a szlovák belügyminiszter bejelentéseit. A PestiSrácok.hu értesülése szerint a magyar hatóságok - és titkosszolgálatok - munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak az illetékes szlovák társszerveik munkatársaival. Minden szükséges lépést azonnal megtesznek. Magyarországon nyílt nyomozás (egyelőre?) nincs.

Ukránok és ukrajnai magyarok keresik a Barátság kőolajvezeték gyenge pontjait? (videó)

SLJSzemán László János Forró drót 2024 december 2.
Főhet a fejük a szlovák és az ebben a kérdésben biztosan együttműködő magyar titkosszolgálatok munkatársainak a Barátság kőolajvezeték miatt. Matúš Šutaj Eštok szlovák belügyminiszter a szlovák közszolgálati rádió szombati műsorában beszélt a Barátság kőolajvezeték körüli szaglászáson kapott figurákról, akik mégis szabadlábon védekezhetnek, kettőt közülük, egy ukránt és egy magyar nemzetiségű ukrán állampolgárt ráadásul hivatalos gyanúsítás nélkül engedtek el. Fel akarnák robbantani valakik a kőolajvezetéket?

A globalista elit megtámadta hazánk szuverenitását - összefogást sürget a Nemzeti Ellenállás Mozgalom

SLJSzemán László János Forró drót 2024 december 2.
Hét magyar közéleti személyiség megalakította a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat (NEM), mert úgy látják, a globalista elit megtámadta Magyarország szuverenitását, be fog avatkozni az ország belügyeibe és a választásokba. A mozgalom bemutatkozó videóját a Facebookon tették közzé. Csatlakozni a nem.hu honlapon lehet.

Nem ússzák meg Katzenbach Imre, válogatott labdarúgó vád szerinti gyilkosai, életfogytiglani fegyház várhat rájuk (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 november 29.
Életfogytiglani fegyház kiszabását kérte ma a vádat képviselő ügyész Katzenbach Imre, egykori válogatott labdarúgó vád szerinti gyilkosaira a Fővárosi Törvényszéken. A vádlottak legkorábban 30 év letöltése után szabadulhatnának feltételesen, amennyiben a törvényszék megállapítja bűnösségüket és elítéli őket. A vádirat léynege szerint a három vádlott még 2009-ben gyilkolta meg az MTK volt labdarúgóját, mivel a botrányos Eclipse-ügy kapcsán félmilliárd forintot kivett a cég számlájáról és Görögországba távozott. Innen hazahozták, majd meggyilkolták.

Hableány-katasztrófa: eldőlt, öt év után sem lesz jogerős ítélet a dunai tömegszerencsétlenség miatt (videó)

SLJSzemán László János Forró drót 2024 november 29.
Szakértőket idéztek csütörtökön tanúként a Fővárosi Törvényszékre a Hableány-katasztrófa miatti másodfokú tárgyalásra, ám a bíróság váratlanul közölte: elmarad a tárgyalás, mint ahogy a december 12-re kitűzött tárgyalás is. Ez azt jelenti, hogy idén már biztosan nem születik jogerős ítélet a 2019-es dunai hajótragédia 27 ember életét követelő ügyében. Az elsőfokú ítélet szerint a katasztrófát okozó Jurij Csaplinszkij, ukrán hajóskapitány elsőfokon 5 és fél év fogházat kapott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, az ítéletet azonban a vádlott, a védelem, valamint a vádhatóság is megfellebbezte.

Miért visz sniccert Orbán Viktor beszédére egy volt rendőr, aki aztán úgymond politikai üldözöttként beszél össze-vissza?

SLJSzemán László János Magyar ugar 2024 november 27.
Már másodszor került összetűzésbe október 23-án a volt kollégáival Csőgör Péter, a Pest vármegyei rendőrség volt gazdasági főnyomozója. Még 2023-ban a Karmelitánál, kordonbontás kapcsán kialakult dullakodás közben kapták ki a sorból valódi rendőrök. Múlt hónapban pedig a Millenárison, Orbán Viktor beszédére érkezett provokatőrként, zsebében sniccerrel. Aztán csodálkozott, hogy ismét lefogták, ezúttal a TEK személyvédő munkatársai, kivezették a Millenárisról és átadták a rendezvényt biztosító rendőröknek. Csőgör büszke arra, hogy Hadházy Ákos képviselő cimbije, és az "osztályharcra", amit vív az elnyomó hatalom ellen.

Egyelőre úgy néz ki, nem terrortámadásra készült a szlovákiai férfi, "csak" fel akarta gyújtani a Paraméter újságíróit (videó)

SLJSzemán László János Az alvilág titkai 2024 november 27.
Egy két soros rendőrségi hír miatt akarta felgyújtani tegnap a felvidéki magyar hírportál, a Paraméter újságíróit egy zavart elméjű férfi - értesült róla a Pesti Srácok. A portál főszerkesztője megerősítette: a telefonon fenyegetőzőt elfogták a rendőrök, és egyelőre úgy tűnik, nem terrortámadásra készülődött. Szlovákiában néhány éve egy oknyomozó újságírót és mennyasszonyát gyilkolták meg. Azóta csak romlott a helyzet, amit bizonyít, hogy a miniszterelnököt, Robert Ficót is meg akarták ölni.