Hont András a magyar–angol meccsről: nem fogjuk afromagyarnak hívni, aki idejött hozzánk tanulni és itt maradt (Videó)
Mint ismert, a magyar gyerekek is kifütyülték nemrég az angol válogatott térdelését a magyar–angol Nemzetek Ligája-meccsen. Ezt a külföldi sajtó felkapta, rasszizmusról és homofóbiáról cikkeztek, amellyel számos hazai szerző is egyetértett. Hont András az ATV-ben fejtette ki véleményét; szerinte nem kell olyan bűnben osztoznunk, ami nem a miénk. Hozzátette: azért mi nem fogjuk afromagyarnak hívni, aki idejött hozzánk tanulni és itt maradt. Tiborcz István: a válságra újraszerveződés, hatékonyságnövelés és még erősebb szakembergárda a válaszunk
Rekorderedménnyel zárta a BDPST Group a tavalyi évet. Tiborcz István a Portfoliónak adott interjújában arról is beszélt, hogy hosszú távra köteleződtek el pénzügyi befektetőként a Gránit Bank megvásárlásával; terveik szerint ezt további, előkészítés alatt álló befektetések követik majd. Kilépett a Momentumból Göd polgármestere
Balogh Csaba, Göd polgármestere szerdától függetlenként folytatja politikai munkáját – számolt be a 24.hu. A pártból való kilépésének oka az, hogy úgy véli, városvezetői feladatait független polgármesterként jobban el tudja látni.
Az Év EP-képviselője díjra jelölték Cseh Katalint
Az Év EP-képviselője díjra jelölték Cseh Katalint (nekünk az jutott elsőre eszünkbe, hogy valószínűleg azért, mert annyira kirívóan hatékonyan használta fel cégvezetőként az EU-s forrásokat). A díj nyertesét közönségszavazással döntik el, a momentumos képviselő Facebook-oldalán pedig kapott is az alkalmon, hogy szavazásra buzdítsa követőit. A lottóötös semmi ehhez képest: nyerj közös főzőcskézést Ferivel, Klára színházba visz! (videók)
Kihagyhatatlan ajánlattal állt elő Gyurcsány Ferenc: egy közös főzés a mesterszakáccsal, azaz vele. A nyereményjáték pofonegyszerű: csak DK-aktivistának kell jelentkezni, akik közül sorsolni fognak – mindezt természetesen egy videóban jelentette be a bukott miniszterelnök. Sőt, a pártelnök mellett Dobrev Klárával is eltölthetnek egy kis időt – színházba lehet vele menni –, ha szerencséjük van a jelentkezőknek. Az Index úgy tudja, Hosszú Katinka visszavonul
Az Index információi szerint az idei lesz az utolsó vb-je és Eb-je Hosszú Katinkának. A hírportál úgy tudja, a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok úszónő az idei fukuokai világ- és a római Európa-bajnokságot még végigcsinálja – legalábbis így tervezi –, aztán elbúcsúzik. Fekete-Győr majd' kiugrik a bőréből, gengszternek nevezheti Tóth Csabát
Fekete-Győr András örömében bukfencet hány, ugyanis, mint Facebook-oldalán írja, sikerült megtisztogatni az ellenzéket a 2022-es választásokra. Attól még, hogy az MSZP-s Tóth Csaba helyett a Momentum volt elnökének adott igazat a bíróság, és a szocialista politikus nem indul Zuglóban, még egy kis portörlés és vérfrissítés nem ártana az ellenzéknek, mert a mostani "aranycsapat" kissé fonnyadni látszik.
Karácsony: Már rég legyilkoltak volna minket, a kormány iskolákat zár be – Ezt az állítást mikor szívja vissza?
A kormány gyűlöli az önkormányzatokat – mondta Karácsony Gergely főpolgármester Márki-Zay Péter miskolci fórumán. A főpolgármester arról panaszkodott, hogy szerinte a kormány elveszi a forrásokat és iskolákat zárat be, ami nem egészen így van, sőt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nemrég számolt be a felsőoktatási reformokról. Emlékezetes az is, hogy Karácsony a héten a DK zsarolásairól beszélt, de ezt az állítását visszaszívta. Társadalomkutató: az előválasztás alatt gyengült a baloldal
Az előválasztás nem járt politikai haszonnal a baloldal számára – olvasható ki a Társadalomkutató Intézet felméréséből. Októberre a teljes népességen belül 45 százalékra erősödött a Fidesz–KDNP pártszövetség támogatottsága, miközben a baloldali összefogásé 37 százalékra zuhant. Az előválasztás szemmel láthatóan kudarccal végződött a Gyurcsány Ferenc által vezetett összefogás számára: a teljes népességen belül az augusztusi 42 százalékos támogatottságukhoz képest októberre öt százalékpontos visszaesés tapasztalható. Oszkó Péter szerint Márki-Zay futóbolond
A Facebookon, kommentben mondta el véleményét az ellenzéki előválasztásnak hívott Gyurcsány-show legutóbbi fordulatáról Oszkó Péter. A Bajnai-kormány pénzügyminisztere a Márki-Zay Péter egy interjújában elhangzottakat kritizálta, szerinte a figura csak zavart kelt a baloldalon. A balos média ugyanakkor Karácsonyt elfelejtve máris sztárolja a miniszterelnök-jelöltségért hajtó szereplőt. Karácsony csaknem százmilliót szórt el a Facebookon, Dobrev a töredékét, és mégis nyerő lett
A kampányok egyik legnagyobb csatáját a közösségimédia- és az online térben vívják: a Facebook összeállított egy elemzést, hogy a politikusok mégis mennyit költenek a hirdetéseikre. Gondolom, senki se lepődik meg rajta, ha eláruljuk: Karácsony Gergely vezet az ellenzéki költekezéssel, aki konkrétan háromszor annyit költött, mint az összefogás többi politikusa. Nem kell félteni az ellenzéki hírportálokat sem: az EzaLényeg 19,6 millió forintért hirdetett június vége óta. A leírtak pedig jól bizonyítják, mennyit hazudik az ellenzék, ugyanis az adatok alapján kiderül: egyáltalán nincs elnyomva a baloldal. Jakab szerint 2006 ősze csak egy ribillió volt – ezek szerint a Jobbik puszta létezése is csak egy ribillió?
Gyurcsány Ferenc csatlósai közül a kis mintadiák, Jakab Péter az ATV vasárnapi adásában kivillantotta a foga fehérjét: szerinte a 2006-os őszi események ribilliónak minősülnek. A Jobbik elnöke szerint a szemkilövetéssel, a rendőri terrorral és a tüntetők megverésével semmi probléma nincs; annál inkább ribilliónak számít, ha valaki kifejezné nemtetszését Gyurcsány hazugságaival kapcsolatban. Ezért járhat Jakabnak egy szorgalmi ötös a bukott miniszterelnök iskolájában. Az ellenzéki kampánydal is olyan, mint az ellenzék, kapják is az ívet a kommentelőktől
Vasárnap egy kampánydallal rukkolt elő az előválasztási lázban égő ellenzék, ám bizonyosan nem erre az eredményre számítottak. A fiatalosnak szánt Élni hívlak! című klip nem a tervezettek szerinti pályát futotta be. A kifejezetten erőlködés-szagú, a YouTube-ra feltöltött klip akkora égés, hogy a kommenteket is cenzúrázta az egyébként a szólásszabadságért lobbizó baloldal. Éppen ezért mentettünk pár ütős hozzászólást, habár láthatólag nem győzik törölni őket. Dícsérő komment gyakorlatilag nincs, még a saját támogatóinak is iszonyatosan ciki ez. Ezek után kétszer gondold meg, hol eszel! Cipőtalpon ízesített sajt és padlóra dobott hús jár az egyik magyar McDonald's-ben
Néha jó tudni, mennyi tápanyagot viszünk be egy étkezés során, vagy hány kalória, esetleg az összetevőket is szeretjük elolvasni a címke hátulján. Hála az internetnek pedig megtudhatjuk, hogy készül egy mekis hamburger egy magyar étteremben. Két fiatal konyhai dolgozó valószínűleg megunta az éjszakai műszakot, és a hajnali hamburgerezésre vágyó vendégeket, ezért felvették videóra, hogyan "sütik" a menüt. Egy szóval, nem egy fine dining, hacsak valaki nem szereti a cipőtalp aromáját a sajtban. Orbán Viktor megtalálta az “elveszett” sajtószabadságot! (Videó)
Megvan a "rég elveszett" sajtószabadság! Orbán Viktor miniszterelnök személyesen járt utána a dolognak, erről egy videót is posztolt a közösségi oldalán. Mint tudjuk, a baloldal egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy azt terjeszti, nincs sajtószabadság Magyarországon. Épp ezért a kormányfő ellátogatott egy klasszikus újságstandhoz, hogy megtudjuk, mi is az igazság, mégis mennyire van elnyomva az ellenzéki sajtó. Együtt a két cimbora: Gyurcsány országjáró turnéjához Czeglédy Csaba is csatlakozik Szombathelyen
Hát ma délután nem voltunk kevesen Gyöngyösön, az egyszer biztos – avat be minket országjáró turnéjának részleteibe Gyurcsány Ferenc. A bukott miniszterelnök Facebook-oldalán azt írja a gyöngyösieknek, akik esetleg lemaradtak volna a találkáról: Annyi kérdést kaptam tőletek az előválasztásról és az országról, hogy valakinek még csipkelődve mondtam is, hogy ez nem az iskolai menza, ahol ennyit lehet repetázni – írja Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán. A posztból az is kiderül, hogy szerdán Pápán és Szombathelyen lehet összefutni az ellenzék vezetőjével. Dobrev Klára ritka, de őszinte percei: lesz ereje és bátorsága a demokráciaellenes intézmények újjáépítéséhez
Dobrev Kláráról mindig is tudtuk hogy meg akarja dönteni az Orbán-kormányt, de most egy még elvadultabb ötlettel állt elő: döntsük meg a demokratikus intézményeket! Igen, pontosan. Szemkilövetőné pár napja posztolt Facebook-oldalán, ahol beharangozta a Magyar Hangnak adott interjúját. A bejegyzésben elmondja, mire is vállalkozott. Újabb bejelentések Varga Mihálytól: 540 milliárd forintnyi pályázati forrás nyílik meg hamarosan (Videó)
Összesen 540 milliárd forintnyi vállalkozásfejlesztési pályázat jelenik meg a következő két hónapban – jelentette be a pénzügyminiszter a közösségi oldalán, hétfőn. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.