Pesti Srácok

Csak az baloldali, aki az evilági megváltásban hisz

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 május 25.
Van a baloldalnak egy óriási hazugsága. Persze számos hazugsága van, nem is ez az a felület és helyszín, ahol most végigszálaznám, hogy miben, mikor és miért hazudtak – lenne rá persze bőven lehetőség –, de esetünkben most egy valami az, ami igazán fontos: a jó emberkedés mítosza. Nem véletlen, hogy egyre több esetben már érdemesebb ezt úgy nevezni, hogy Jó Mberkedés. Így, ahogy írom, egészen pontosan. Azt mondanám, sic, ha borzasztóan modoros akarnék lenni.

Ha Zelenszkij csak az erőből ért, akkor erősek leszünk

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 május 18.
Miért jó ez Ukrajnának? Keresem, kutatom az okokat és egyszerűen nem tudok rájönni, mitől jó nekik, hogy lassan 10 éve undorító viszonyt tartanak fent Magyarországgal, aminek nem hazánk az oka. Nem, nagyon nem mi vagyunk ennek az okai! Persze azok, akik mindennapi betevőjüket 444- és Telex-kommentek útján szerzik be, azt gondolhatják, hogy erről az egészről mi tehetünk, de ez a valóságnak olyan szintű leegyszerűsítése, amit kizárólag dollárbalos termékekben láthatunk.

Élvezzük ki azt, ami a 444-nél történik!

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 május 4.
A kedves olvasók elhihetik, mennyire szívemen viselem, hogy éppen mi történik a dollármédia propagandistáival, úgy szakmailag, mint emberileg. Mindenekelőtt pár distinkciót érdemes leszögezni. Nem azért, mintha ne lennének mindezzel tisztában, de mégis. Akik ezen médiumokban dolgoznak, azok kivétel nélkül, minden egyes munkásuk egyetértésével és beleegyezésével külföldi érdekeket segítenek, vagy éppenséggel – ha mi jól végezzük a munkánkat – segítenének elő.

Ferenc pápa minden szava érthető és igaz

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 április 27.
Megkockáztatom, nem volt még olyan vezetője a Vatikánnak, akit annyi oldalról ért volna támadás, mint Ferenc pápát. Történt ez számos esetben okkal, amit egyáltalán nem tilos a hívő katolikusoknak sem megtennie – erre mindjárt kitérek egy kicsit bővebben. Aztán történt kevésbé jelentősebb okkal, részben azért, mert a média ilyen vagy amolyan módon igyekezett kiforgatni a szavait, aztán sokszor az értelmezés értelmezése zajlott, nem pedig a Szentatya valódi mondatainak értelmezése, de erről is egy kicsit később.

Nézzük meg a komcsik lélektanát

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 április 13.
Van valami egészen megejtő a magyarországi baloldal működésében és egész létezésében. Most nem is annyira az aktuálpolitikáról beszélek – bár ez nyilván arra is vonatkozik –, hanem létezésük óta minden tettükről, megnyilatkozásukról, elhatározásukról. Kezdjük egy általános megállapítással: kitalálják-e, hogy a XX. században hány alkalom volt, amikor a magyar választópolgárok önként és dalolva, mondatni demokratikusan döntöttek úgy, hogy ők baloldali irányítású mindennapokat akarnak az országban?

Szerintem József Attila inkább csak boldog lett volna

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Magyar ugar 2023 április 11.
Nyilván nagyon kedvelem Józsefa Tillát – apám kisgyermekként azt hitte egy ideig, így kell helyesen mondani –, ebben nincs meglepetés. Verset azért most nem posztolok tőle. Emlékszem, milyen sajátságosan tragikus volt, mikor róla tanulva megtudtam, rájöttem, rávezettek – nem annyira túlzottan emlékszem már a mikéntre –, szóval az, hogy mindig késve érkezett meg. Ha egy-egy korszakát megnézzük, amit köteteiből levezethetően láthatunk, általában szabályszerűen az, hogy amikor adott gyűjteménye megjelenik, hozzáférhető, akkor Józsefa Tilla már nem az, akinek gondolhatták a legfrissebbnek gondolt írásai alapján.

A DK ifjúsági tagozata – a Momentum – megint bedolgozik Ferinek

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 április 6.
Elvan a gyerek, ha játszik. Valami ilyesmi jutott eszembe, amikor Románia legmegbízhatóbb szövetségeseinek, a Momentumnak, illetve a hozzájuk csapódott VV Áky-nak, születési nevén Hadházy Ákosnak, láttam újabb, már így is unalmassá váló akcióját. Utóbbiról elég annyit tudni – nem mintha nem tudnának róla így is eleget mindazok, akik hozzám hasonlóan túlzottan is követik a közéleti történéseket –, hogy mindenkit, mindenhol elárult azok közül, akikkel eddig kapcsolatba került.

Ezek a momentumosok lennének 1956-ban a pufajkások!

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Magyar ugar 2023 április 4.
Az LMP hangos tiltakozásba kezdett, miért nem tervezi behívatni a magyar külügyminiszter az orosz nagykövetet, miután valamelyik orosz tévében vagy újságban – de komolyan, mi ennek a jelentősége? – arról értekeztek, milyen nyugati folyamatok vezettek el odáig, hogy 1956-ban forradalom törjön ki Magyarországon. Én ugyan azt javasolnám első körben, mély tisztelettel és megfontolással Ungár Péteréknek, hogy talán nem kéne a továbbiakban szövetségben állni olyan pártokkal, amelyek konkrét örökösei azoknak, akik leverték a forradalmunkat, mert ez egy egészen pirinyóval nagyobb probléma talán, mint hogy mit mondanak az oroszok 2023-ban.

Mi volna, ha végre tényleg elnyomva éreznék magukat a művészek?

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 március 30.
Az elmúlt napokban két, egyenként és önmagában persze jelentéktelen ügy is felkelthette a közélet iránt az átlagnál jobban érdeklődő személyek figyelmét. Elsőként Szász János rendező beszélt arról, hogy ő tulajdonképpen illegalitásba kényszerült vonulni Amerikában, mert elüldözték Magyarországról és természetesen szakmáját sem gyakorolhatta. Másodjára pedig Molnár Áron – akiről a leginkább azt érdemes tudni, hogy ő nem Noár, mert az a mozgalmának a neve, ő egyszerűen Molnár Áron – állította azt, hogy csak egészen véletlenül került be főszereplőként a Hadik című filmbe, amelyet sok százmillió forinttal támogatott a magyar állam.

Macronnak igaza van a nyugdíj kérdésében

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 március 23.
Hetek óta áll a felfordulás Franciaországban – vagyis a fenét, évszázadok óta, de értik, ugye –, amit Macronnak az a húzása váltott ki, miszerint egyfelől emelné a nyugdíjkorhatárt, másfelől mindezt a törvényhozást megkerülve, elnöki hatáskörében döntötte el. Önmagában a nyugdíjkorhatár emelése az a téma, ami úgy tűnik, hogy Macron hagyatéka lesz a francia köztársaságban.

Telex: "a Trianon előtti Magyarország szimbólumává vált határai soha nem estek egybe a magyar etnikum határaival"

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Magyar ugar 2023 március 22.
Bizony, ezzel a kényelmetlen, számunkra minden bizonnyal szánnivaló helyzettel nézünk szembe. Hiszen a hír friss ugyan, de egy, a normalitást valamennyire is számon tartó világban nem számítana meglepőnek: az UEFA engedélyezte, hogy a Nagy-Magyarország-zászlók, molinók és egyebek legálisan hordhatóak, viselhetőek legyen a magyar válogatott Európa-bajnoki selejtezői meccsein.

A DK talán nem tudja, hogy mindig van 134. nap?

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 március 16.
Nehéz minket már meglepni, igaz? Kifejezetten furcsa, ha mostanság olyat állít egy bolsi, amitől hirtelen a szívünkre tesszük a kezünket, és bár pontosan tudjuk, hogy milyenek ezek, honnan jönnek, milyen szellemi és sok esetben családi felmenőik is vannak, azért egy kicsit megállunk a mindennapok közepette. Velem igazán ritkán történik ilyesmi. Pontosan és talán ez sem igaz így és ebben a formában, de elég az hozzá, hogy ha érkezik is időnként valami újdonság, igyekszem már igazán a helyén kezelni.

Fogy a levegő Zelenszkij körül és ezt az amerikai sajtó is mutatja

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 március 9.
Frissen robbant a hír, tán az Önök figyelmét sem kerülte el, hogy a The New York Times amerikai, illetve brit nyomozati anyagokat nyilvánosságra hozva megírta – mondjuk mindentől elvonatkoztatva, engem mindig ledöbbent, hogy szigorúan titkos anyagokat csak így nyilvánosságra lehet hozni, úgyszólván bármiről, mert szólásszabadság és sajtószabadság, téma lezárva –, hogy ukránok vagy legalábbis ukránbarát csoport robbanthatta fel az Északi Áramlat–2-t.

Hodász atya miért hazudik?

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 március 2.
Nem gondoltam, hogy én még valaha fogok írni Hodász Andrásról. Eleve és egészében fölöslegesnek tartottam volna, hiszen – bár személyesen alig találkoztunk és akkor is csak felületesen beszéltünk – a személyét tekintve egyáltalán nem antipatikus. Attól eltekintve, amit mindjárt részletezek is. Nagyon rövidre fogva a bevezetőt, én Hodász Andrást kimondottan nem szeretném kéretlenül pszichologizálni, de nem tűnik megérkezett, elégedett, boldog embernek.

Törvény születhet a baloldali erőszak megakadályozására

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 február 27.
Innentől fogva köröznek Pinochet helikopterei? Készül a Prónay-féle bevetési egység a TEK-nél? Felcseng a Don’t cry for me Argentina, miközben peronisták veszik át az utcák irányítását? Fallangisták fújnak győzelmi fanfárokat? Azt hiszem, valami ilyesmi forgatókönyv lehet mindazon balosok fejében, akik hírét vették annak, hogy Kocsis Máté bejelentette: amennyiben a körülmények megkívánják, úgy törvénnyel is fellépnek a jövőben az erőszakos, baloldali csoportosulások ellen.

Meloni már nem posztfasiszta

Trombitás KristófTrombitás Kristóf Vezércikk 2023 február 23.
Georgia Meloni színeváltozásában nem hiszek. Nem gondolom, hogy egykor volt valamilyen, most pedig direkt, szánt-szándékkal valami másmilyen. Abban azonban hiszek, hogy mint ahogy azt láthattuk számos hazai csicskonzervatív esetében is, megmutatták neki, hogy mivel jár, ha továbbra is ellenkezni fog, és mivel, ha egyetért a fontosabb, elemibb erejű kérdésekben. Ezek a hazai csicskonzik sem úgy váltak azokká, hogy az egyik reggel éppen csak felébredtek és úgy döntöttek, hogy a számomra a továbbiakban az a valódi konzervativizmus, amit Ferenc urunk napközben kifingik.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.