Pesti Srácok

Szijjártó: a kormánynak feladata és kötelessége az idősekről való gondoskodás

Szijjártó: a kormánynak feladata és kötelessége az idősekről való gondoskodás

A minisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter Tiszafüreden, a felújított Platán Idősek Otthonának átadó ünnepségén arról számolt be, hogy az elmúlt tizenkét évben a kormányzati döntések szívében a család állt, amely azonban csakis a nagyszülőkkel lehet teljes. A tárcavezető az eseményen kijelentette, hogy a kormány nemcsak feladatának, hanem kötelességének is tartja az idősekről való gondoskodást és a nyugdíjasok anyagi biztonságának elősegítését.

Szijjártó Péter beszédében aláhúzta, hogy az idősek védelmére a koronavírus-járvány alatt is kiemelt figyelmet fordítottak, ahogy azt is egyértelműnek tartották, hogy a tavalyi gazdasági rekordév eredményeiből nekik is részesülniük kell. Ennek megfelelően visszaépítették a tizenharmadik havi nyugdíjat, valamint biztosítják a nyugdíjprémiumot és a nyugdíjkiegészítést is. Hozzátette: a kormány teljesítette a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzésére vonatkozó ígéretét; ez az elmúlt években tíz százalékkal nőtt. Az 1991 óta működő, negyvenhárom férőhelyes bentlakásos intézmény mintegy százhuszonkétmillió forintos energetikai korszerűsítésére a fenntartó százötmillió forint állami támogatást nyert el. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a megújuló energiaforrások használatával a beruházó felelősségteljes gondolkodásról tett tanúbizonyságát, hiszen az energiaellátás biztonsága napjainkban kiemelt kérdés.

– fogalmazott. A miniszter végezetül arról beszélt, hogy bár az elmúlt tíz-tizenkét évben egymást érték a válságok, a biztonságnak talán soha nem volt még akkora jelentősége az életünkben, mint most, az ukrajnai háború kitörésével. Ezzel kapcsolatban pedig a kormány kötelességének nevezte, hogy megelőzze Magyarország belesodródását a háborúba, illetve azt, hogy hazánk lakosságának kelljen megfizetnie a konfliktus árát.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.