Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be szerdán, közösségi oldalán, hogy Budapesten fogadta szlovák kollégáját, Juraj Blanárt. Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón a magyar diplomácia vezetője kijelentette: Blanár látogatása azt mutatja, hogy „a Duna mindkét oldalán nagyon komoly jelentőséget tulajdonítunk a magyar–szlovák kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének”.
Talán nem túlzás itt az elején történelmi távlatról beszélni. Én azt gondolom, hogy Magyarország és Szlovákia kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most – mondta, majd leszögezte, hogy mind a két miniszterelnök, mind jómaga minisztertársával azon fognak dolgozni, hogy „ez a kapcsolat még a jelenleginél is jobb legyen”. Szijjártó szólt arról, hogy „azok a rendkívüli kihívások, amelyek körülvesznek minket, megnövelik a jószomszédi kapcsolatoknak a jelentőségét”. A külügyminiszter hozzátette, hogy két olyan kormány van most hivatalban mind Magyarorzágon, mind Szlovákiában, amelyek „a minket körülvevő világ súlyos kihívásait és az azokra adandó válaszokat is hasonlóképpen látják. Mindkét ország békét akar Ukrajnában, és mindkét ország egyetért abban, hogy nincsen megoldása az ukrajnai háborúnak a csatatéren”.
Mindkét ország erős és versenyképes Európai Uniót szeretne, de úgy, hogy az erős és versenyképes tagországokra alapuljon. Mindkét ország rendkívül fontosnak tartják a szuverenitásának a megőrzését
– hangzott el. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Szlovákiával együtt támogatják az Európai Unió bővítését a nyugat-balkáni irányba, és kiáll a világ blokkosodása ellen.
Mint ahogy fellépünk az illegális migrációval szemben: mind Szlovákia, mind Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy mi dönthessük el, hogy ki jöjjön be ide, kivel vagyunk hajlandóak a saját országainkban együttélni
– emelte ki a tárcavezető. A magyar külügyminiszter a tájékoztatón leszögezte, hogy ameddig ezek a kormányok vannak hivatalban Pozsonyban és Budapesten, „addig Brüsszel biztos lehet abban, hogy mi el fogjuk utasítani a kötelező letelepítési kvótákat, és nem fogjuk engedni, hogy az országainkat illegális migránsok lepjék el”.
A sajtótájékoztatóról készült felvételt alább tekinthetik meg:
Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Tények
2023-12-20 at 20:44
KASSÁN 1973 KÖRÜL MÉG AZ OTTANI MAGYAROK IS FÉLTEK MAGYARUL BESZÉLNI
fanni
2023-12-20 at 18:27
A kormány jó teszi, ha együttműködik az együttműködésre kész Szlovákiával, de egy kisantant államnak nem szabad semmit elhinnünk, egészséges gyanakvásunkat soha nem szabad hagyni elaltatni. Irracionális félelem és kisebbrendűségi érzés él a szlovákokban Magyarországgal szemben. Egyszerűen beléjük van oltva, nevelve.
Jobb, ha nem felejtjük el a korábbi Fico-kormány tetteit:
– Malina Hedvig megverése után a nyomozás leállítása, az áldozat hazugsággal vádolása és meghurcolása,
– a dunaszerdahelyi karhatalmi magyarverés,
– a kettős állampolgárság betiltása, a magyar állampolgárságot visszaigénylők üldözése,
– a nyelvtörvény módosításával a magyar nyelvhasználat korlátozása,
– 2007-ben a magyarellenes Benes-dekrétumok megerősítése (Röhej az egész EU, ahol tag lehet egy olyan állam, ahol az államot alkotó őshonos nemzeti kisebbség ellen kollektív bűnösség van érvényben. Juhász Imre az ELTE jogi karának tanára és Hahn-Seidl Alida a németországi Hunnia Baráti Kör képviselője 2012-ben magánszemélyként petíciót adott át Brüsszelben az Európai Parlament illetékes bizottságának, a Benes-dekrétumokat fenntartó szlovákiai jogszabály ellen tiltakozva. Petíciójuk elsősorban arra hívja fel az Európai Unió képviselőinek figyelmét, hogy egyik tagországában, Szlovákiában még mindig érvényben lehetnek a kollektív bűnösség elvére épülő dekrétumok. Persze, sajnos eredménye nem volt.)
– a magyar helységnevek szlovákosítása,
– történelemhamisító állítások bevezetése a szlovákiai történelemkönyvekbe,
– Sólyom László kitiltása Felvidékről.
Bukohill
2023-12-20 at 16:03
Hm.
Benes dekrétumok?
Annyira mégse?
Orientál
2023-12-20 at 15:27
t2023-12-20 at 14:10 Mobiloddal hogyha felvétellel nem tudod bizonyítani hogy Magyarországról tolták át a Gyurcsányod migránsait akkor szemétkedő hazudozó vagy.
Hórukk
2023-12-20 at 12:48
Van megoldás a csatatéren ,ez a megoldás majd az uniós csúcson el is kezdődhet februárban, amennyiben olyan döntés születik hogy nem utalnak újabb 50 milliárdot.Az uniónak egyébként sincs pénze csak hitelkerete.
Egyetértenek az eu bővítésében, a nyugat-balkán irányába. Hangsúly az irányon van.Kell még valamit mondanom Ildikó?