Nagy vita és nagy nyomásgyakorlás várható ma Brüsszelben. A Külügyek Tanácsának napirendjén szerepel ugyanis a szankciók és az Ukrajnának szállított fegyverek költségeinek megtérítéséről szóló javaslat is – erről írt közösségi oldalán Szijjártó Péter.
Egyúttal kíváncsiak vagyunk arra, hogy ma végre tesz-e valaki egyenes és világos nyilatkozatot arról, hogy mit mondott az Európai Bizottság elnöke az ukrán elnöknek a Barátság kőolajvezetéken történő szállításokról.
– tette hozzá Szijjártó Péter.
Az EP-delegáció tagjai be akartak avatkozni Magyarország szuverenitását jelentő ügyekben
Hungarofóbiában szenvedő delegáció járt Budapesten, olyan emberek, akik ki nem állhatják Magyarországot
– ezt mondta Szijjártó Péter az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságának hét eleji budapesti látogatásáról. A külügyminiszter a Kossuth Rádióban arról beszélt: ráadásul a delegáció tagjai be akartak avatkozni Magyarország szuverenitását képező ügyekbe. Közben a Magyar Nemzet azt írta, hogy az EP-delegáció ténykedése arról szólt, hogy nyomást gyakoroljanak hazánkra. Zsarolás és méltatlan támadás – így jellemzi a Magyar Nemzet az Európai Parlament költségvetési bizottságának budapesti látogatását. A portál azt írja: a hazánkba érkezett EP-delegáció ténykedése most is arról szólt, hogy nyomást gyakoroljanak Magyarországra. A Bizottság egyik tagja, Daniel Freund már napokkal a látogatás előtt azt írta Twitteren, hogy „nincs uniós pénz” – válaszul a magyar miniszterelnök CPAC-en mondott kijelentésére, miszerint nemet kell mondani a migrációra, a genderlobbira és a háborúra. A vizsgálódást követően a baloldali politikus el is szólta magát. A hirado.hu felidézi: a küldöttség Budapesten többségében kormánykritikus újságírókkal, liberális civil szervezetekkel és baloldali politikusokkal találkozott. Sőt, az uniós források felhasználását vizsgáló küldöttségbe két magyar baloldali politikust, a momentumos Cseh Katalint és a DK-s Rónai Sándort is meghívták. Annak ellenére, hogy a Momentum EP-képviselőjének családi vállalkozásához köthető cégháló – gyanús körülmények között – csaknem 5 milliárd forintnyi uniós támogatáshoz juthatott az elmúlt években. Gyurcsány Ferenc pedig nemrég maga beszélt arról, hogy a DK-s képviselők is belobbiztak néhányat az uniós forrásokért cserébe Magyarországgal szemben támasztott feltételek közé.
Ez a lényege az EP-delegáció magyarországi látogatásának
− értékelte a delegáció tevékenységét az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója. Kovács Attila úgy fogalmazott: a vizit egy zsaroló misszió, amit éppen akkorra időzítettek, amikor Magyarország fontos mérföldkőhöz érkezett az uniós forrásokról szóló tárgyalásokon.
Ez a zsarolómisszió gyakorlatilag a háborús zsarolásnak az egyik eszköze. Hadd legyek nagyon egyértelmű, Magyarországot szeretnék belekényszeríteni, szeretnék belezsarolni Brüsszelből a háborúba
– fogalmazott a szakértő.
Hungarofóbiában szenvedő delegáció járt Budapesten
– erről már a külgazdasági és külügyminiszter beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Szijjártó Péter hangsúlyozta: a delegáció tagjai olyan emberek voltak, akik ki nem állhatják Magyarországot.
Ezek az emberek azt gondolják, hogy a magyar emberek nem képesek arra, hogy érett, felnőtt döntést hozzanak, a saját maguk, illetve a saját országuk jövőjéről, ezek az emberek, akik ebben a delegációban voltak, folyamatosan be akarnak avatkozni Magyarország szuverenitását képező ügyekbe. Ezek az emberek egy olyan intézményt, az Európai Parlamentet képviselik, amely mind a mai napig nem tudott választ adni, hogy milyen korrupciós ügyekbe merült bele, milyen külső érdekek mozgatják a működését, kik finanszíroznak itt különböző embereket, az ő munkatársaikat, úgyhogy azt gondolom, hogy jobb hogyha az uniós képviselők hallgatnak
– mondta Szijjártó Péter. A Magyarországnak járó európai uniós pénzekkel kapcsolatban a miniszter hangsúlyozta: hisz abban, hogy minisztertársai tárgyalásai sikerre vezetnek. Ugyanakkor világossá kell tenni, hogy Magyarország jövőjéről kizárólag a magyarok dönthetnek és nem Brüsszel.
Kiemelt kép: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Forrás: hirado.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS