adatvédelem
Adatvédelmi törvényt sérthet kampányleveleivel a DK
Adatvédelmi probléma merülhet fel a Demokratikus Koalíció kampányával összefüggésben, miután nagy számban küldhettek ki elektronikus és postai úton is levelet olyanoknak, akik az adataikat, elérhetőségeiket soha nem adták meg Gyurcsány pártjának, de más baloldali pártnak sem - tudta meg a PestiSrácok.hu. Sőt, azoknak a címére is érkezett küldemény, akik már nem élnek - többen évekkel ezelőtt hunytak el - , s akiknek közeli hozzátartozói állítják, szerettük soha nem volt Gyurcsányék szimpatizánsa és biztos, hogy ilyen módon nem kerülhetett a DK adatbázisába. Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, fennáll a jogsértés lehetősége. Az érintettek panaszára a Demokratikus Koalíciónak nyilatkoznia kell, honnan származik az adatbázisuk. Ha pedig a panaszosok adatait nem törlik és a törlést 30 napon belül nem igazolják, hatósági eljárást is lehet indítani és a pártot megbírságolhatják. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike