ellenzék
Komoly szellemi igénytelenség és gyermekvédelem
Komoly szellemi igénytelenség az, ami a Szőlő utcai ügy kapcsán zajlik a nyilvánosságban. Nem azért, mert a téma ne lenne súlyos- éppen ellenkezőleg.Végre együtt a "szuronyrohamban", szeretlek titeket
Amikor helyzet van, amikor a magyarság megmaradása jön szóba, akkor találkozunk, egység van, megfogjuk egymás kezét, iszunk egy pálinkát, és beállunk a szuronyroham első sorába. Ez történik épp...Bizonyítékok nélkül vádaskodik már megint az ellenzék
Megszokhattuk már, hogy az ellenzék a hasára csap és kitalál valami érdekes sztorit a fideszeskről. Ehhez pedig bizonyítékok sem kellenek nekik. Erre a vonatra ült fel Fegyőr is.Megkezdte a gyászmunkát a baloldali sajtó
Vannak jelei annak, hogy egy brüsszelita politikus meg fog bukni Magyarországon. Például elindul, vagy programot ír, vagy sokat ír róla a baloldali sajtó. Ezek után következnek az egyre visszafogottabb közvélemény-kutatási eredmények, ahol először csökkenő előnyt mérnek, majd kiszivárog/véletlenül közzéteszik, hogy valójában nem is áll olyan jól az illető politikus.Magyar Péter "főz", de nincs kinek
Hogyan lett Magyar Péter séf, aki a vele szóba nem álló gyerekeinek főz, és hogyan lett az, hogy 15 éve úgy kormányoz a Fidesz, hogy Orbán Viktoron kívül senki nincs a pártban? Hát ezekre majdnem választ kaptunk ma a bölcs megváltótól. Aki nem más, mint Péter. Igen, ő maga. Péter.Ajánljuk még

















