genderlobbi
10 év
Ennyi időbe telt elkezdeni észhez térni az európai fősodor kevésbé hibbant felének – egy ügyben. Az Európai Néppárt e héten tartott kongresszusán bravúros tisztánlátást mutattak be a párt nyugati prominensei, de persze nincs okunk megnyugodni: van már másik ügyük, ahol fullba nyomhatják a kretént. És amiatt sem fognak szégyenkezni tíz év múlva. Sem bocsánatot kérni.Óriási a felháborodás a szülők részérül egy tanár "különös" szokásai miatt
Ausztrália tipikusan az a hely, ahol nem érvényesül az "ami nem öl meg, az megerősít" mondás. A kontinens tele van veszélyes élőlényekkel, amik bemásznak az ablakodon, csapdát állítanak neked vagy halálra rémisztenek. A mérges pókok, mérges kígyók és mérgező növények mellett most azonban egy teljesen új fenyegetés ütötte fel a fejét: a magát macskaként azonosító tanár - számol be a hírről a New York Post.Így rombol lépésről lépésre a gendermozgalom
Ha nem tudsz legyőzni valamit, állj az élére! – tartja a régi mondás, és hát a genderelméletnek sehogy sem sikerült leérvelnie a porondról a biológiát. Ezért aztán kitalálták ezek az elhivatott elmélészek, hogy hatalmi szóval inkább ők lesznek itt a legfőbb egzakt todomány, és ne holmi biológia szabja meg, kinek mi a neme. Olyan ez, mintha esztétákra bíznánk az épületek statikai számításait. Bizony, ezek az elnyomott áldozatként szempillát rebegtető gendermozgalmárok, ideológusok és a társadalomban szabadjára engedett mentális sérültek olyan hatalomtechnikai manipulációkat és megfélemlítéseket hajtanak végre, befolyásos támogatóikkal a hátukban, hogy annak a fele se tréfa. Az identitás mint politikai fegyver című múlt heti konferencián Colin Wright amerikai biológus magyarázta el ennek a hatalomátvételnek a sorrendjét.Evolúcióbiológus a PS-nek: már a tudományt is hatalmába kerítette a genderlobbi (Videó)
A társadalomtudományok és a természettudományok korábban elkülönülten léteztek, de a genderideológia megjelenésével ez már nem egyértelmű. Így lett a (társadalmi) nem egy spektrum, ahelyett, hogy a biológiai megközelítést vennénk alapul, miszerint az ember vagy férfi, vagy nő, amit a nemi szervei határoznak meg– vélekedett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Colin Wright, amerikai evolúcióbiológus. A szakember szerint ha a természetes igazságok megkérdőjelezhetőek, onnantól bármi az lehet, ami pedig a társadalmunk, sőt az emberi faj felborulásához vezethet. Wright szerint a biológiai tények akkor is tények, ha a tudományos világot leuraló genderideológia mást állít, az annak való behódolás pedig– éppen a természeti realitások miatt– beláthatatlan következményekkel járhat.Nacsa Lőrinc: az olimpiai megnyitó keresztények elleni tudatos provokáció volt (Videó)
Az olimpiai megnyitó nem lehetett más, mint egy tudatos, keresztények ellen elkövetett provokáció és ideológiai támadás – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakcióvezető-helyettese a Facebook-oldalára feltöltött szombati videóban.Egyre erősebb a meleglobbi Lengyelországban
Még Tusk sem elég liberális az álcivil szervezeteknek. Egyre fokozódik a nyomás a lengyel kormányra, a Kampány a homofóbia ellen ugyanis felszólította Tuskot, hogy kötelezze el magát az élettársi kapcsolatról szóló törvény mellett.Így relativizálja a pedofíliát és támogatja a gyermekek nemváltását a Soros-hálózat
Azok tüntetnek most a "gyermekvédelemért", akik nem voltak hajlandóak megszavazni a gyermekvédelmi törvényt, azok, akik a kiskorúak "érzékenyítéséért" lobbiznak, és azok, akik szerint a gyermekek nemváltása teljesen rendben van. Lássuk, hogyan próbálták relativizálni a Soros-hálózatok az utóbbi évtizedekben.Az aktivistáskodás után a munkát is el kéne végezni
Tuskék az állami média kíméletlen megszállásával és a genderlobbi mögé befújt hátszéllel nyitottak Lengyelországban, amiben csak az egyik érdekesség, hogy ez várna ránk is „européer” kormányzás esetén. Hasonlóan fontos, ennek a bizonyító ereje: mindenki láthatja, hogy a progresszívek számára tényleg ez az első számú, minden mást megelőző fontosságú ügy. Ha pedig lenézünk az ügy mélyére, akkor az nem arról szól, hogy az egynemű pároknak mijük legyen, hanem arról, hogy a heteroszexuális többségnek és az általa létrehozott hagyományos kultúrának mije ne legyen.Ajánljuk még