genderlobbi
Minden további nélkül rágyújtja Rómát a keresztényekre a woke vallás
Miután a legtöbben kellőképpen teleették magukat a karácsonnyal, megtapasztalták a „szeretetünnep” lényegét, talán többekben felötlött jóllakottan a kérdés: jó, de mit ünneplünk december 26-án, karácsony második napján? Ez Szent István ünnepe, de nem az államalapító királyunké, hanem a kereszténység első vértanújáé. Őáltala rögtön Krisztus születése, a nagy ünnep után az üldöztetés kerül előtérbe. Ez persze kétezer évvel ezelőtt, teljesen más körülmények közt volt, ma már nem ilyen világot élünk – gondolhatjuk a bejgli mellé. De nézzünk csak szét, hogy tényleg így van-e!Megvan a valódi konzervativizmus!
Tizenhárom éve kormányoz a Fidesz, jó néhány eredménnyel. A ciklus végére tizenhat évnél leszünk, ami a demokrácia mulandóságában már szabad szemmel is látható időtartam. Ennyi alatt már lehet maradandó dolgokat alkotni, sőt, elvárás is, hiszen minek kormányozna valaki ilyen sokáig, ha semmihez nem kezd vele. Az anyagi természetű dolgok megvalósításában aligha érheti szó a ház elejét: röhejes az olyan ellenzéki hadoválás, hogy nincs kormányzás, a Fidesz tulajdonképpen nem csinál semmit. A valóságban nemcsak új stadionok állnak az országban, hanem felújított kórházak, jócskán megváltoztatott gazdasági szerkezet és jogi környezet, a korábbinál jóval magasabb életszínvonal, ráadásul hamarosan az oktatásügyből is kisöprik az álmatag közalkalmazotti mentalitást, és belép a helyére a minőségelvűség. A szellemi természetű dolgok viszont mintha el lennének maradva ugyanebben az építkezésben, és a negyedik ciklusban is azon filozofál a jobboldal, hogy mit akarjon.Alapjogokért Központ: ellentétes az Alaptörvénnyel az a döntés, amely szerint transzneműeknek is jár a Nők 40
Az Alapjogokért Központ szerint ellentmond az Alaptörvénynek és a józan észnek is az a bírósági döntés, amely szerint egy férfinek született, de később nőként élő ember is jogosult a Nők 40 igénybevételére.Csalhatnak a nemükkel az illegális bevándorlók
Ilyen az, amikor két "álprobléma" találkozik – ismétlődő jelleggel fordul elő, hogy az illegális bevándorlók nem a biológiai nemüknek megfelelő gendert adnak meg az adataik rögzítésénél, így trükközve azzal, hogy megpróbáljanak kedvezőbb elbíráláshoz jutni.Ferenc pápa szerint a genderlobbi a legveszélyesebb ideológiai gyarmatosítás
Ferenc pápa nem lesz a haladárok kedvence. Nem elég, hogy az egyházfő nemrégiben arról beszélt, hogy az orosz–ukrán háború egyik oka talán a NATO túlterjeszkedése volt, most a genderideológiának is nekiment. A szentatya ugyanis – a katolikus tanítással egyébként teljes összhangban – arról beszélt, hogy szexuális beállítottságától függetlenül szeretnünk kell minden felebarátunkat, de különbséget kell tennünk az ember és a lobbi között, utóbbit pedig egyenesen egy káros ideológiai gyarmatosításnak nevezte.Nemet váltott egy ecuadori apa, hogy megkaphassa kislányai felügyeleti jogát (Videó)
Sajnos világjelenség, hogy az elhelyezési perekben a bíróságok a legritkább esletben döntenek az apa javára. Legyen szó bármilyen családi helyzetről is, az anya mindig előnyt élvez. Napjainkban ezt a helyzetet tovább súlyosbítja a genderideológia térhódítása, ahol a "feltörő férfiasság" ellen a progresszivitás jegyében még erősebben lépnek el, így a férfiakat további hátrányos megkülönböztetés éri. Ezért nyúlt egy ecuadori apa is végső elkeseredésében egy drasztikus lépéshez: kihasználva a rendszer romlottságát hivatalosan megváltoztatta a nemét (a mindennapi életben azonban továbbra is férfiként él), hogy megtarthassa a gyermekei feletti felügyeleti jogot.Hivatalosan is beszivárgott a gender-lobbi a magyar parlamentbe – Huszonegy ellenzéki politikus fog dolgozni az LMBTQ-propaganda felerősítésén (VIDEÓ)
A háború és az annak nyomában fellépő gazdasági és megélhetési problémák időszakát használta fel az ellenzék, hogy viszonylag észrevétlenül bevigyék a genderlobbit a magyar parlament falai közé. Mint kiderült, öt ellenzéki párt huszonegy képviselője fog azon dolgozni, hogy a „civil szervezetek” elvárásait az Országház falai is visszhangozzák.Kalifornia akkor is engedélyezné a kiskorúak nemváltását, ha a szüleik ellenzik
Újabb liberális őrület, honnan máshonnan, mint az amerikai baloldal egyik mintaállamából: Kalifornia a szüleik akarata ellenére is engedélyezné a kiskorúak nemváltását. Tehát ha egy zavart tinédzser úgy gondolja, hogy egy életre szóló döntést hoz, az orvosoknak akkor is el kell végezniük rajta a műtétet, ha a szülei tiltakoznak.Az Egészségügyi Világszervezet sutba vágja a biológiát a genderlobbi kedvéért
Azt már tudjuk, hogy a haladó világ számára a genderlobbi mindenekelőtti, még akkor is előtérbe helyezik a világ vezetői, mikor fontos tisztviselőket jelölnek ki, hiszen mit számít a szakértelem, ha valaki éppen genderképlékeny kutyafetisiszta draqueen, az sokkal fontosabb! Azonban a lobbi befolyása egyre szomorúbb következményekkel jár, legutóbb a WHO jelentette ki, hogy "a biológiai nem pedig nem korlátozódik férfiakra vagy nőkre". A CitizenGo tiltakozó petíciót indított a döntés ellen, hiszen ha az Egészségügyi Világszervezet számára is fontosabb a jóemberkedés, mint a biológia, az rendkívül súlyos következményekkel járhat.Ajánljuk még