genderlobbi
Novák Katalinnak üzengetett a Pride-on vonagló, sértett gendersereg (PS-mozi)
Sem olyan attrakció, sem annyi ember nem volt az ellentüntetőktől gondosan elszeparált Budapest Pride-on, hogy emlékezetes legyen. Valószínűleg hamarosan már beszélni sem fogunk erről az eseményről, mert úgyis jön majd a ratyilobbi következő dobása, amely feledésbe meríti, most pedig az egyhónaposra nyújtott „ünneplés” ellenére sem tudtak maradandót alkotni. Pedig kicsit mi is megpróbáltunk segíteni a rendezvénynek, amelyen elvileg mindenki büszkén kimutathatja az identitását, de a hetero fehér férfi feliratú pólóért már akkor megjött az első dühödt nácizás, amikor még be se értünk a rendezvény területére, és utána sem volt hiány szikrázó pillantásokból. Novák Katalint viszont annyira meggyűlölték, hogy még „szeretni” is megpróbálták. Tombol a Pride-hónap: hagyományhamisítás buzimesékkel
Aki eddig nem értette, mi értelme annak, hogy a korábban egynapos, tavaly pedig egyhetes Budapest Pride miért tart idén egy teljes hónapig, annak így csaknem egy hónap múltán már lehet sejtése. A genderlobbinak minél több időre van szüksége, hogy kibontakozhasson, és hol erőszakosan, hol észrevétlenül besurranjon a hétköznapi élet minden zegzugába. Most éppen a népmesék vannak soron, amelyeket nem találják elég toleránsnak a nyílt társadalom haladó propagandistái. Megalkottak hát egy újmúltat a mesék világában, amelyet egyelőre még csak a felnőttek torkán próbálnak lenyomni, de ha ez sikerül nekik, egyet találhatunk, kiknek az agyát fogják mosni ezekkel a mesékkel… Elvégre csak a politikát akarják kiűzni az iskolákból, de a szerintük ízig-vérig civil LGBTQ-propagandával már lehetőleg óvodáskorban szeretnék megfertőzni a gyerekeket. Apáti Bence: Genderlobbi hasít a balett világában
Január elején írtam egy hosszabb értekezést a genderlobbi térnyeréséről a balett művészet területén. Nem szeretek magamra, mint valami szegény ember Cassandrájaként hivatkozni – ugyan, dehogy, vak tyúk inkább vagyok, aki ünnepnapokon, nagy ritkán talál néha egy-egy ott felejtett szemet –, de jóslataim egy része esetünkben megvalósult, vagy megvalósulni látszik. Most a Cannes-i filmfesztiválon láthattuk. És bár Magyarországot, illetve a magyar embereket én tényleg nagyon szeretem, és soha nem tudnék máshol, mások közt élni, azt azért kénytelen vagyok belátni, hogy néha roppant idegesítő tud lenni, hogy ez a kétségkívül kivételesen tehetséges nép néha úgy érzi, mindenhez ért. Vagy inkább, mint a legendás Chuck Norris: mindenhez is. Fiú vagy lány? Majd eldönti – Már ez sem vicc
Öntudatos arccal mondja bele a kamerába Patrice, a svéd anyuka, hogy mennyire utálja, amikor megkérdezik tőle, fiú-e vagy lány a gyereke, hiszen ezt majd a gyerek maga el tudja dönteni. Mindez az Arte, német-francia vegyes tulajdonú, kulturális(!) csatornán bemutatott dokumentumfilmben történik. A film arról szól, hogyan küzdenek Svédországban az egyenjogúságért a gyerekek nemsemleges nevelésével. Nagyon odafigyeltek a többféle vélemény megjelenítésére is, hiszen a nemsemleges nevelést támogató hat megszólaló mellé azért befért egy olyan is, aki ellenzi. 
