hajdú péter
Exbarátnők féltékeny stílusával esett Vonának Magyar, a gaz csábító pedig Hajdú Péter volt
Komoly kis cicaharc alakult ki Magyar Péter és Vona Gábor között azért, mert utóbbi részt vett a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban. Itt a Jobbik egykori elnöke magáról mesélt, kapott egy kis rivaldafényt, amire Magyar Péter berágott. A műsorvezetők ugyanis csak rá legyenek kíváncsiak, aki pedig másképp cselekcsik az a Tóni barátja. Így működik Péterünk kicsiny logikája.Közel 19 órája várakoznak a Wizz Air Budapestre tartó utasai
Közel 19 órája várakoznak a Wizz Air utasai Nizzában. Hajdú Péter is a gépre várakozott, a műsorvezető közösségi oldalán közvetítette az eseményeket. A járatnak tegnap délután 17.00 órakor kellett volna elindulnia Budapestre Nizzából, azonban Hajdú Instagram storyja alapján a gép meghibásodott, emiatt csak 19.30-kor indulhatott volna útjára. A műsorvezető tudósítása szerint az utasok ekkor még jól bírták a várakozást és bizakodtak.Éhező művészek – noÁr annyira nyomorog, hogy 15 milliót kevesell egyetlen műsorért
Annyira, de annyira ki vannak éheztetve ezek a szegény művészek ebben a csúnya diktatúrában. Szegény noÁrnak (a mozgalom neve) szinte nyomorognia kell két nagyköltségvetésű filmszerep között, ráadásul, amikor felkérik egy tévéműsorra, rongyos 15 millióval akarják kiszúrni a szemét. Borzasztó, Orbánnak mennie kell!Lerántotta a leplet volt férjéről Varga Judit – A megrendítő interjút 21 órától a HírTV-ben is láthatják!
„Engem arról, hogy ez egy bántalmazó, súlyosan bántalmazó kapcsolat volt, nem Varga Judit győzött meg, hanem Magyar Péter maga” – mondta Ferencváros polgármestere. Baranyai Krisztina mindezt azzal kapcsolatban vetette fel, hogy a volt igazságügyminiszterrel készült interjú óriási port kavart, a beszélgetésben ugyanis Varga Judit megrendítő őszinteséggel beszélt a baloldal új messiásaként emlegetett Magyar Péterrel való házasságáról, aki feleségét és saját gyermekeit sem kímélve próbált politikai tőkét kovácsolni. Varga Judit eddig nem szólalt meg volt férje tevékenységével kapcsolatban, de most megtörte a csendet. Az autója elé állt, kukákat borogatott az autó elé, beült a kocsi hátsó ülésére, amivel el akart hajtani, elvette a táskáját és bezárta egy szobába - ilyen részleteket mesélt volt férjéről Varga Judit Hajdú Péternek. A Frizbi különkiadása szerda este került fel a Youtube-ra, csütörtök este 21 órától pedig a HírTV nézői is megtekinthetik.Varga Judit többször a könnyeivel küzdve mesélt a Magyar Péter mellett átélt tortúráról, valamint volt férje fizikai és lelki terrorjáról (VIDEÓ)
Varga Judit Hajdú Péter vendége volt a Frizbi TV nevű YouTube-csatornán, ahol eddig nem ismert, megdöbbentő részleteket is elárult az erőszakos, agresszív Magyar Péterről és részletesen beszélt arról, hogyan kínozta a házasságuk alatt az exférj. A volt igazságügy-miniszter többször elérzékenyülve, részletesen beszélt az évtizedes tortúráról, amit a házasságában megélt, azokról a pillanatokról, amikor Magyar Péter bántotta, majd amikor manipulatív módon, ígéretekkel igyekezett visszanyerni Varga bizalmát. A megrendítő és őszinte interjú teljes egészében megtekinthető a cikkben található videóban!Varga Judit Hajdú Péter műsorában szólal meg először az őt ért családon belüli erőszak részleteiről
Varga Judit ma 20 órakor interjút ad Hajdú Péternek a Frizbi TV YouTube-csatornáján.Ábrahám Róbert: Inferno
Létezik agresszió, ami belülről fakad, ami esszenciális, ami valami megfoghatatlanul elemi, született vad, olyasmi, ami az oroszlánkölyökben ébred, ha vértől tocsogó hús szagát cipeli a szél. És létezik a gyávák agressziója, a sebek gennyéből táplálkozó, a reménytelenség szülte, a sarokba szorított ebek agressziója, a meztelenséget öltöztetni kívánó szintetikus agresszió.Megvette a Life és az Ozone TV-t is a Progress Media Hungary Kft.
Kelemen Beatrix eddigi tulajdonos döntése alapján eladják a Media Vivantis Zrt.-t, amely a Life TV-t és az Ozone TV-t is működteti. A vevő a Progress Media Hungary Kft. lett – olvasható az erről szóló közleményben. Kelemen Beatrix elmondta: a Life TV, valamint az Ozone TV egyaránt konszolidálta pozícióját a hazai tévés piacon. Emellett úgy látja, hogy sikeres volt az arculatváltás.Ajánljuk még