index
Az Index leleplezte: csak azért emelkedtek a bérek, mert többet keresnek a dolgozók
Sajtótörténeti jelentőségűnek tekinthető gazdasági témájú cikket közölt hétfőn a nincs másik/van másik/volt másik/nem volt másik/lesz másik/nem lesz másik Index, miután az eddigi következetes gyakorlatuktól eltérően – valamilyen meg nem magyarázott ötlettől vezérelve – majdnem elhitték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) új jelentését, holott a KSH azt írta, hogy nem a mélyszegénység pusztítja a magyart, sőt, még a bruttó átlagkereset is növekedett. A Szabadság Vizsla Őre – az Index – persze le is leplezte az olcsó trükköt, és elárulta, hogy az átlagkereset növekedésén azért nem kell annyira örömködni, a háttérben ugyanis mindössze annyi van, hogy a dolgozók bére csak azért növekedett, mert több pénzt kaptak a munkájukért. Már úgy kéne a sitten ülnie, hogy a műanyaglakat rárohadjon – PS-nagyinterjú Kubatov Gáborral!
Az ellenzéknek és a balliberális oldalnak minden témáról ugyanaz jut eszébe, az, hogy Magyarországon minden nagyon rossz, sőt, még annál is rosszabb. A baloldal a hangulatkeltésben, az emberek félrevezetésében érdekelt, elszakadtak a valóságtól és egy virtuális világban élnek – jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak adott nagyinterjúban Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, az FTC elnöke. Portálunknak elárulta: Gyurcsány Ferenc kedvéért 2022-ig az MSZP és a Jobbik is önkezével vet véget az életének, Tóth Bertalan már megkötötte az alkuját a DK pártelnökével, a Jobbiknál meg irracionális dolgok történnek. Kubatov Gábor Karácsony Gergely főpolgármesterről és a baloldal budapesti teljesítményéről azt mondta, 10 hónapja pozícióban vannak, de semmit nem csináltak. "Előbb-utóbb el fognak jönni a kijózanodás percei. Karácsonyt teszetosza embernek tartom, a mögötte lévő liberális, meghatározó baloldali szereplők pedig belenavigálták egy nagyon durva, döbbenetes hazugságkampányba. Azt hittem, Karácsony majd tele lesz tervekkel, de nincs semmi. Gyurcsány bábjaként, teszetosza fiúként ott áll, és hagyja hogy legyorsulják, háromszor megkerüljék, nevetségessé tegyék" – fogalmazott Kubatov Gábor. Az interjúból kiderül, az Index soha nem volt a Fidesz pártigazgatójának kezdőlapja, ráadásul a portál soha nem is volt "függetlenobjektív", Czeglédy Csabának pedig "már régen a sitten kéne ülnie úgy, hogy a műanyaglakat rárohadjon". Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!