jézus
Negyvenhat nap önfegyelem, avagy a nagyböjt sokkal menőbb, mint a száraz november – Dezse Vű
A belpesti tisztások és nagyon haladó szellemű fiatalok mind ismerik a száraz novembert, meg a Pride-hónapot, de van az évnek egy időszaka, amivel nem foglalkoznak, talán hallomásból tudják, hogy van ilyen, de igazából nem érdekli őket, mert vannak szabályai és hagyományai, az meg ugye "hülyeség". A nagyböjtről beszélek amúgy, ami hosszabb, szigorúbb lemondási időszak, mint amikor 30 napig nem iszik az ember, már csak azért is, mert a Jóistent nem illik átverni, plusz ez az időszak tényleg jelent valamit, nem csak Instagramra pakolt. Idén március 5-én kezdődött el a nagyböjt, a keresztény egyházi év egyik legfontosabb időszaka, amely hamvazószerdától húsvétvasárnapig tart. Ez negyven napos lelki felkészülést jelent Jézus feltámadásának ünnepére. A böjt célja mindig is a megtisztulás, önfegyelem és lelki megújulás volt, és bár sokat változtak a szabályok, a lényege ugyanaz maradt. Az sem hátrány, hogy a böjt végére rájöhetünk arra, hogy mennyire függünk dolgoktól, például az alkoholtól, a cigitől, vagy a szerencsejátéktól.Jézus
A tolvajnak az lenne jó, ha nem lenne világosság, a világnak – hogy ne legyen Jézus. – írja Dimitrij Mereskovszkij nagy orosz író, gondolkodó több mint száz éve, Az ismeretlen Jézus című művében.Nagyon furcsa és zavaros lett Joe Biden karácsonyi üzenete
Joe Biden kedden este egy furcsa karácsonyi üzenetet posztolt, amit a Fehér Ház karácsonyi dekorációját bemutató drónvideóval egészített ki. Az állítólag mélyen vallásos katolikusként ismert Biden ezúttal is igyekezett eltávolodni Megváltónk, Jézus Krisztus születésének valódi üzenetétől.Erdő Péter: életünk az Istennel való találkozás felé tart
Az ember és az emberiség élete is az Istennel való találkozás felé tart - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony éjszaka Budapesten. A bíboros a zsúfolásig telt Szent István-bazilikában arról beszélt: a karácsonykor meggyújtott gyertyák az örök és mindent betöltő fényességet jelképezik, amely Krisztus születésével "eljött közénk, és azóta is velünk járja a történelem útját".„Aki Európában él, az keresztény" – Kiss-Rigó László és az Öreg (podcast és videó)
Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspököt fradista-, sőt orbánista püspöknek is nevezik – nem ok nélkül. Gyerekként édesapja vitte Fradi-meccsekre, nem felejti el a lovas rendőröket, akik gumibotozták, kardlapozták a szurkolókat. Focistaként máig fradistának érzi magát. Az orbánista jelzőt is megtisztelőnek tartja a püspök, mert a történelem ura olyan karizmatikus államférfit állított Magyarország élére, aki méltó vezetni ezt az országot.Dédnagyapám keresztje
Amikor az embernek van egy három hónapos gyereke, akkor van ideje töprengeni. Hisz mit csináljon, amikor kora reggel a konyhapult körül kell sétálgatnia egyik kezében a babával, másikban egy kávéval, abban a reményben, hogy előbb-utóbb a bébi visszaalszik – biztos sokan ismerik ezt a helyzetet. Az ember ebben az idilli csendben néha elgondolkozik – mert jobb dolga nincs –, például azon, hogy mit jelent most húsvétkor, kisbabával a kezében a nappali ajtaja fölé kiszögelt kopott kereszt (egy református családban), amit a dédnagyapja hagyott rá. Mert ez nem akármilyen kereszt, hanem egy olyan, ami nagy utat járt meg, hogy végül ide kerüljön. És nem az albérletről albérletre költözésekről van itt szó, hanem egy jóval komolyabb útról, olyanról, ami viharokon, hegyeken, véres hómezőkön és szenvedéseken át vezetett vissza az életbe... talán pont azért, hogy egyszer itt legyen húsvétkor, és lássa ezt az újjászületést.Orbán Viktor: Feltámadott!
„Feltámadott” – írta a Facebookon, vasárnap délelőtt közzétett posztjában Orbán Viktor.Ajánljuk még