kegyszobor
Stábunk is elindult a csíksomlyói búcsúra - minden, amit érdemes tudni a kegyhelyről
A mai napon kora reggel a PestiSracok.hu stábja is elindult Erdélybe, hogy a holnapi napon részt vegyen a már hungarikumnak számító csíksomlyói búcsún, de pár napot Böjte Csaba atyával is eltöltünk, valamint olyan fiatalokkal, akik Csaba testvér otthonában nevelkedtek. Ahogyan már korábban beszámoltunk, az idei évben háromszázezer zarándokot várnak a szervezők, a Kárpát-medence minden pontjáról. A kegyhely napjainkra nemcsak a magyarság leghíresebb és az egyik legnagyobbá vált ünnepe, hanem a nemzeti összetartozás szimbóluma is lett. Hiszen az a bizonyos híres nyereg lett az a biztos pont az évtizedek alatt, ahol a dunántúliak a palócokkal, a felvidékiek a csángókkal, a vajdaságiak a székelyekkel, az alföldiek a mezőségiekkel együtt köszöntik a Szűzanyát, imádkozva Magyarországért, annak megmaradásáért. Az idei búcsú mottója: „Üdvözlégy, ki szűz lévén templommá lettél!” Ruhát vitt ajándékba Novák Katalin az andocsi Szűzanyának
A Szántód és Kaposvár között lévő település, Andocs messziről integető temploma folyamatosan fogadja a zarándokokat, turistákat, de ifjúsági találkozóknak, közösségi rendezvényeknek is rendszeresen helyet adnak a megszentelt falak, ahol gyakran idézik a piarista paptanár, irodalomtörténész Sík Sándor Az andocsi Máriához című, egy helybeli ferences páter kérésére 1920-ban írt versét: Koldusboton, törött mankón / Jövünk búcsút járni, / Szűzmáriás magyaroknak / Kopott unokái. / Éjfél van a Duna táján. / Magyaroknak éjszakáján / Nincs más, ki virrasszon. / Baráttalan, testvértelen, / Hozzád ver a veszedelem, / Boldogságos Asszony! A mai napon pedig Novák Katalin köztársasági elnök tett látogatást a kegyhelyen, és ruhát is ajándékozott a kegyszobornak. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike