kis- és közepes vállalkozások
Orbán Viktor: 2023-ban 290 milliárd forinttal támogatják a Széchenyi Kártya Programot
A következő évben 290 milliárddal fogják támogatni a költségvetésből a Széchenyi Kártya Programot, amelyet az idén 130 milliárd forinttal támogattak – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök kedden, Budapesten. A kormányfő a Széchenyi Kártya Program fennállásának 20. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen kiemelte: úgy döntöttek, hogy több mint kétszeresére növelik ezt a támogatást. Hozzátette: mondhatná, hogy "nem jószántunkból tesszük, hiszen megnőttek a kamatok" és így a kamattámogatás, de mindenki tudja, hogy "nehéz év áll előttünk", így az a döntés is születhetett volna, hogy nem invesztálnak ekkora összeget a támogatásba. Kitért arra: emellett még 220 milliárd forintot adnak a kis- és közepes vállalkozásoknak, amelyek az energiaintenzív kategóriába esnek, továbbá gyármentő programot hirdetnek meg. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike