kommunista bűnök
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
"A mi dolgunk az, hogy elérjük, több erkölcsi hulláról, több kommunistáról, több Szabó Ervinről, Göncz Árpádról vagy Janikovszky Éváról itt ne legyen elnevezve semmi sem. Ha kell, megvívjuk ezt a harcot, mert ehhez nem is kell hősiesség. Wittner Mária teret akarunk, Pákh Tibor utcát akarunk, Krassó György sarkot akarunk. Semmi mást, csak az igazságot. Az igazságunkat. A hazánkat" - írta ki Mező Gábor író, a kommunista félmúlt kutatója A hálózat című Facebook-oldalára. Ez itt a kérdés: miért kellett a jogi csűrcsavar, hogy Horn Gyula kommunista bűnös lehessen?
Ügyes jogi csavarral eszközölte ki három magánszemély a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalását Horn Gyula személyéről, kommunista szerepvállalásáról, és érte el végül, hogy az MSZP egykori miniszterelnöke, a kádári pártállam karhatalmistája és későbbi funkcionáriusa nevét ne viselhesse közterület. A Fővárosi Törvényszék mostani döntésével többéves huzavona végére kerülhetett pont - írta meg a Magyar Nemzet, így a fővárosi XIII. kerületben meg kell változtatni a Horn Gyula sétány nevét. Az M5 Ez itt a kérdés című műsorában a bravúr elismerésén túl az volt a fő téma, hogy miért van szükség csűrcsavarokra az Alaptörvény és a jó erkölcs érvényesítéséhez és miért próbálja relativizálni, mentegetni a baloldal Horn Gyula 1956-os, illetve a Kádár-rendszerben, a rendszerváltoztatáskor, majd az 1994-98-as miniszterelnöksége idején elkövetett súlyos bűneit?