polgármesterjelölt
Polgármester akar lenni Zamárdiban az eddig külföldön bujkáló Czibula Csaba
Egy kalandregénybe illik Zamárdi polgármesterjelöltjének, Czibula Csabának az életútja. Ő az a férfi, aki nemcsak, hogy részt vett Erzsébetváros az MSZP-s Hunvald György általi kifosztásában, de az egyik kulcsszereplője volt, a bíróság pedig el is ítélte. Ezt követően külföldre menekült, majd miután elárulta az összes korábbi szövetségesét, kitalálta, hogy Zamárdiban indul polgármesternek. Függetlenként indul ugyan, de az Origo helyi informátorai tudni vélik, hogy a Márki-Zay Péterhez közel álló körök álltak Czibula mögé. Gyurákovics Andrea a PestiSrácok.hu műsorában jelentette be, hogy ő lesz a Fidesz ferencvárosi polgármesterjelöltje – Mi kérdezünk
A PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában jelentette be Gyurákovics Andrea, a Fidesz IX. kerületi frakcióvezetője és kerületi elnöke, hogy Ferencvárosban ő lesz a Fidesz jelöltje és várhatóan a több, egymással hadakozó baloldali polgármester-aspiráns ellenfele. Gyurákovics a műsorban kifejtette, hogy az elmúlt négy és fél év katasztrofális volt a kerület szempontjából, hiszen hiába lett volna meg a forrás, a Baranyi Krisztina vezette szivárványkoalíció jóformán semmilyen eredményt nem ért el. Nemcsak a tudás, az akarat is hiányzott, a baloldali politikusok pedig végül olyan mértékben estek egymásnak, hogy szétszakadt a kerületet vezető koalíció: vélhetően Baranyi mellett egy jobbikos képviselő is indul, az MSZP, a DK és a Párbeszéd kihátrált Baranyi Krisztina mögül, és ki tudja, hogy milyen meglepetés várható még. A Fidesz polgármesterjelöltje kifejtette a PestiSrácok.hu-nak, hogy a ferencvárosi lakosok is érzékelik a káoszt, valamint Baranyi elzárkózását azoktól, akiket elvileg képviselni kellene, a túlárazott pályázatok, a folyamatos bírságok és az ötlettelen politika pedig érezteti hatását a kerületben. Projektként csak a szivárványos padot és a BLM-szobrot lehet megemlíteni, a bérházfelújítás csupán ígéret maradt, a belső marakodás pedig teljes anarchiába züllesztette a baloldali kerületvezetést, és megmutatta, hogy az a híres ellenzéki laboratórium valójában csupán rombolást, önzést és káoszt takar. Gyurákovics Andrea egy ütőképes, tenni akaró csapattal készül a június 9-i megmérettetésre, ahol eldől, hogy a jobb sorsra érdemes Ferencváros a további káoszt, vagy a látható fejlődést és gyarapodást választja-e. Nézzétek meg műsorunkat! Bródy János megint nagyot ment: szuverén embernek nevezte Juhász Pétert és be is állt neki kampányolni
A cipész maradjon a kaptafánál, Bródy János meg a zenélésnél. A politizálás ugyanis nem áll jól neki és látszólag nem is ért hozzá, hiszen Juhász Pétert szuverén emberként emlegeti és támogatja. Bár, ha a szívünkre tesszük a kezünket, nincs mit csodálkozni Bródy kijelentésén, aki szerint a demokrácia ott kezdődik, hogy az ő számait játssza folyamatosan a rádió, és akkor még nem beszéltünk a kilencvenes évek előtti szerepéről sem. Szerintünk azonban már eleget játszotta a számait a rádió, le is jártak, hiszen a szocializmus egyik kedvence volt a művész úr. Meg sem lepődünk, hogy Juhász Pétert nézte ki magának vezetőnek, a művészi lepel ugyanis sokat elbír. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike