radosław sikorski
Ó, ió, ció, eszkaláció – Lengyelországban éppen kiképeznek egy hadosztályt, hogy Ukrajnában harcoljon
Lengyelországban éppen kiképeznek egy hadosztályt, hogy Ukrajnába küldjék őket harcolni. Ez a hír önmagában sokkal kevésbé feltűnő, mint gondolnánk, hiszen képeztek már ki ukrán katonákat több európai országban is, de ahogyan a mondás tartja, soha ne kérdezz nőt a koráról, férfit a fizetéséről és lengyel kormányt arról, hogy kikből fog állni ez a sebtében összedobott "idegenlégió".Így sodródik egyre közelebb Európa a háborúhoz
A háborúpárti nyugati politikusok már egyértelműen az oroszok elleni összecsapásra készülnek. A lengyel külügyminiszter például már arról beszél, hogy szerinte Putyin megtámadhatja-e a NATO-t. Egyre többször hangzik el a nyilatkozatokban egy európai háború lehetősége, írja a Magyar Nemzet.Putyin nem diplomáciai eszközökkel győzhető meg a konfliktus befejezéséről – jelentette ki a német és a lengyel külügyminiszter
Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem lehet a diplomácia eszközeivel meggyőzni az ukrajnai háború befejezésének szükségességéről – jelentette ki egybehangzóan Radosław Sikorski lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán, a nyugat-lengyelországi Slubicében.Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára
Egyelőre ismeretlen elkövető próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban. A politikai vezetők elítélték a történteket. Az incidensről a varsói rendőrfőkapitányság tájékoztatta a PAP lengyel hírügynökséget. A hatósági vizsgálat folyamatban van.A lengyel külügyminiszter véletlenül bedöntötte a teljes nyugati narratívát – Hardcore Hobbista
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hirtelen újraírta a teljes nyugati narratívát arról, hogy Putyin vajon megáll-e Ukrajnában, ha ott sikerül győznie. Eddig azt a mantrát kántálták az amerikai külügyi adminisztráció európai hivatalokban dolgozó ügynökei, hogy az oroszok Ukrajna után lendületből nekivágnak a Varsó-Berlin-Párizs útvonalnak, hogy végül Portugália külsőn fejezzék be hódító hadjáratukat. Sikorski véletlenül megint őszinte volt, megismételte azt amit az Északi Áramlat felrobbantása után művelt, és őszintén kimondta, hogy az Orosz Föderáció sokkal gyengébb, mint a NATO, egy konvencionális háborúban könnyedén legyőznénk a medvét. De ha már az amerikai adminisztráció rohamairól beszélgettünk, előkerült Janet Yellen is, aki szépen kérte Kínát, hogy ne legyen már kapitalistább náluk. A második blokkban már jóval könnyedebb témaként a 70 éves Rock 'n Roll került szóba két vendégünkkel, és az amerikai nagykövetséggel.Veszélyes játékba kezdett Lengyelország – Eltörölnék az uniós vétót biztonságpolitikai területen
Lengyelország nem egyezik bele a vétójog teljes eltörlésébe az Európai Unió döntéshozatalában, de például a védelmi és biztonságpolitikában elképzelhető az egyhangú döntéshozatal megszüntetése – jelentette ki Andrzej Szejna lengyel külügyminiszter-helyettes pénteken az RMF FM lengyel kereskedelmi rádióban.V4-külügyminiszterek: az Ukrajna elleni orosz támadás sérti a nemzetközi jogot
A visegrádi csoportot alkotó négy ország külügyminisztere csütörtökön, Prágában egyetértett abban, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja a nemzetközi jog megsértését jelenti – közölte Jan Lipavský cseh külügyminiszter a találkozó utáni sajtótájékoztatón.Mégis kell az a háború? – A NATO főtitkára Macronnal tárgyalna a NATO-katonák háborúba küldéséről
Az utóbbi hetekben egyre inkább fokozódott a háborús helyzet, ugyanis Macron francia elnök terve, miszerint NATO-csapatokat küldenek Ukrajnába, a harmadik világháborút is kirobbanthatja. A legfrissebb információk szerint a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg hiába határolódik el szavakban Macrontól, már egyeztetni akar vele, ami nem sok jót vetít előre. Már csak azért sem, mert a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski azt mondta, hogy már Ukrajnában vannak a NATO-katonák, és tudja is, mely országok katonái – írja az Origo.Ajánljuk még