Pesti Srácok

völner pál

Felszólították Karácsony Gergelyt a lemondásra

SSSzalai Szilárd Forró drót 2021 december 13.
Ismét izgalmas nap az Országházban, ugyanis a képviselők interpellációkat, azonnali kérdéseket és kérdéseket tehetnek fel ma a Ház hétfői ülésén. A parlament kétnapos ülése 13 órakor a közelmúltban elhunyt Csicsay Claudius Iván, korábbi szocialista képviselőre történő emlékezéssel kezdődött, amit napirend előtti felszólalások követtek. A napirend előtti felszólalásokat Szabó Tímea kezdte meg, mai képzeteinek céltáblája pedig Kövér László volt, na meg persze Völner Pál, aki már lemondott, azonban ez Szabó Tímeának nem elég, Varga Juditot is lemondatná. Láthatóan nem igazán van mondanivalója a karácsonyi szünetre készülve a baloldalnak, ugyanis a már lemondott államtitkár ügye továbbra is a fő – és gyakorlatilag egyetlen – témája maradt az ellenzéknek. Hiába vártuk a korrupcióvadászok javaslatait a Városháza-ügy kapcsán felmerült korrupcióveszély elhárítására, erre nem láttunk példát. Pontosabban de, a kormánypárti politikusok részéről, hiszen Budai Gyula felidézte az eddig ismert tényeket, majd felszólította Karácsony Gergelyt a lemondásra. Az interpellációk nem hoztak sok újdonságot, mindössze megerősítették, hogy a baloldal nem emlékszik, vagy úgy tesz mintha nem emlékezne arra, hogy milyen volt az ő kormányzásuk, és továbbra sem tudnak különbséget tenni az illegális bevándorlók és a külföldi munkavállalók között.