xxi. század intézet
"Trump megjelenése az öngyilkos nyugati politika kétségbeesett válasza" – Budapesten járt Emmanuel Todd, aki szerint Amerika elveszítette a háborút
Szuverén gondolkodás, vitákkal, szívélyes egyet nem értésekkel vagy pedig nihilista, erőszakkal tarkított állandó fenyegetettség? Ezt az eldöntendő kérdést választotta a XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány, amikor megszervezte az Eötvös József-előadások legújabb epizódját a Várkert Bazárban. Az est főszereplője, Emmanuel Todd francia gondolkodó előadásában arról beszélt, hogy a nyugati világ éppen a nihilizmusa miatt hanyatlik. "Olyan világ jöhet, amelyben egymástól teljesen eltérő nemzeti rendszerek alakulnak ki. Ugyanis a Nyugat széthullásának első fázisában vagyunk. "Trump győzelmével az USA teljesen levált Európától, a szokásos atlantista politika után más játszmába kezdett" - figyelmeztetett a történész-antropológus, aki avval szerzett hírnevet, hogy könyvében már a hetvenes években megjósolta a Szovjetunió bukását, legutóbbi munkájában pedig azt, hogy Amerika elveszíti az Ukrajna révén Oroszországgal szemben vívott proxyháborút. A Várkert Bazárban azt is kifejtette, hogy Európa megint Németország miatt sodródhat háborúba.Schmidt Mária mai vendége megjósolta a háború következményeit, rögtön putyinistát csináltak belőle
Emmanuel Todd francia történész, demográfus lesz a Schmidt Mára történész professzor által életre hívott Európa válaszúton című előadássorozat mai vendége a Várkert Bazárban. A korábban maximálisan elismert Todd tűpontosan megjósolta, hogy mi lesz az orosz-ukrán háború következménye, de mivel a véleménye nem egyezik a mainstream elgondolásával, rögtön szellemi máglyára vetették őt, Putyin lekötelezettjeként állítva be.XXI. Század Intézet: Lesz-e patrióta többség Európában?
A brüsszeli intézmények továbbra is tévúton járnak az uniós zöldpolitika jövőjének kérdéskörében. Ursula von der Leyen bizottsági elnök a néhány nappal ezelőtt bemutatott versenyképességi iránytű csomagban csak a zöldügyi előírások adminisztrációjának egyszerűsítését helyezte kilátásba, miközben az iparági érdekeltek átfogó felülvizsgálatot követelnek -írja legfrissebb elemzésében a XXI. Század Intézet.Leantiszemitázni egy közszereplőt olyan, mint rajzszöget tenni egy futó cipőjébe
Lehet-e, kell-e rehabilitálni Csurka Istvánt. Minthogy a rendszerváltás utáni legnagyobb lejáratókampány áldozatáról van szó, először azt kell figyelembe vennünk, hogy mindaz, ami a köztudatban fennmaradt róla mennyire összeegyeztethető a valósággal. Erről szólt a néhai író és politikus születésének 90. évfordulója alkalmából a Terror Háza Múzeumban rendezett konferencia.Békés Márton: Vegyük már észre, hogy van egy Schmidt Máriánk, aki európai jelentőségű dolgokat mond és ír!
A régi magyarországi elit nem veszi észre, hogy elvesztette a pozícióit, és nem hajlandó elismerni, hogy mások is képesek kiemelkedő teljesítményre – mondta Schmidt Mária professzor, a Terror Háza Múzeum főigazgatója a Világrendetlenség című új könyvének bemutatóján. A főigazgató kiemelte: a nyugati világban megbélyegzik azokat, akik a fősodor számára kellemetlen kérdéseket fogalmaznak meg, és az is nagy gond, hogy megszűnt a vita. A könyvet Giró-Szász András méltatta, majd Szabó László, G. Fodor Gábor, Békés Márton, illetve a szerző részvételével pódiumbeszélgetésre került sor a Terror Házában, ahol Békés Márton történész a XXI. Század Intézet igazgatója páratlan szavakkal méltatta Schmidt Máriát.Szájer József visszatér, Schmidt Mária mellett fog dolgozni
Elfogadtam Schmidt Mária főigazgató asszony megtisztelő felkérését és az Alapítvány keretein belül kollégáimmal létrehoztuk a Szabad Európa Intézetet. Az Intézet megalapításával egy régóta tartó, szoros együttműködés új szakasza kezdődik el. Intézetünk velem együtt három főből áll, de ambíciózus programot kívánunk végrehajtani. A nemzeti szuverenitásra alapozott európai integráció elvét valljuk, kiállunk a szabadság mellett, elutasítjuk az Európai Egyesült Államok gondolatát és egyetértünk Magyarország Alaptörvényével, amely szerint az európai együttműködés alapja a tagállamok önállósága, amelyben a szuverenitásról a nemzetek nem lemondanak az Unió javára, hanem azt az uniós intézmények által, közösen gyakorolják - olvasható a XXI. Század Intézet honlapján megjelent közleményben.Harc a normákért – Mit jelent hatvannyolc hagyatéka a mai identitáspolitika fényében?
Mi hatvannyolc forradalmának bélyege a mai identitáspolitika tekintetében? Hogyan lett a szexuális szabadságért vívott harcból a szabadosság rákényszerítése a kultúrpolitikára és hogyan védhetjük meg a hagyományos normákat? Ezeket a kérdéseket járták körbe az Identitás mint politikai fegyver elnevezésű előadássorozat hétfő délutáni pódiumbeszélgetésén.Hogyan lett politika és a civilizációnkat fenyegető támadás a szexualitásból? – Nagyszabású konferenciát rendez a XXI. Század Intézet és az MCC
Visszájára fordult a szexuális forradalom, a XX. századi „mindent szabad” helyére az „elgondolni sem szabad” lépett – áll a XXI. Század Intézet és a Matthias Corvinus Collegium közös konferenciájának beharangózójában. Az identitás mint politikai fegyver c. kétnapos rendezvényen előadásokon és panelbeszélgetéseken járják körbe a közösség és a rendes szexuális identitások ellen indított háborút.Az identitás, mint politikai fegyver – Nemzetközi konferenciát tartanak Budapesten a tradicionális nemi szerepek válságáról
Mi a nő, mi a férfi? Mi a nemek szerepe, és miért gondolják egyesek, hogy nem csupán a tradíciókat, de magának a biológiának a szabályait is fel kell rúgniuk? Hogyan lehetséges az, hogy a woke-liberális politikai oldal által konstruált mesterséges problémából ma már olyan ideológiai fegyver született, ami a nyugati civilizáció teljes egészét fenyegeti? Ezeket a kérdéseket járja körbe a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium kétnapos konferencia keretében neves hazai és külföldi előadók részvételével.Ajánljuk még