Tihany díszpolgára lett az a dúsgazdag impexes, akinek vezetése alatt milliárdos veszteség érte Magyarországot

Tihanyi díszpolgári címet kapott idén az a Tóth József, aki a kádári diktatúrában azt a Mineralimpexet vezette, amelynek “köszönhetően” több milliárd forint kár érte az országot. Tóth és elődje közreműködtek abban, hogy svájci cégeken keresztül akkori értéken is több milliárd forintot lopjanak el az iráni olaj Magyarországra nézve borzasztóan veszteséges amerikai exportjából. A Tóthék által okozott kár jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy hazánk a rendszerváltás idejére az államcsőd szélére sodródott. Az 1989-es 19,5 milliárd forintnyi költségvetési hiányból ugyanis 3,7 milliárd forintot tett ki az a népgazdasági kár, amit egy korabeli belső vizsgálat szerint az újdonsült díszpolgár és elhunyt elődje, Russay István (másodállásban hírszerző) idézett elő a gátlástalanságával. Hogy még szebb legyen a történet: Russay ausztriai partnere egy volt SS-tiszt volt, akivel a rendszerváltás után is folytatták az ügyleteket. Tóth a sport világában is magasra jutott a rendszerváltás után, a Mineralimpex pénzéből ő fizette az első Taróczy Balázs-féle teniszgálákat, majd egyszerre lettek a kilencvenes években a teniszszövetség alelnökei. Tóth a rendszerváltás után is a Mineralimpexnél maradt, megmaradtak a közös üzletek a korábbi osztrák SS-tiszttel, majd Tóth átigazolt a MOL-hoz, ahol állítólag ő vitte a kenőpénzt (!) a horvátokhoz az INA-val kötött üzlet során. Természetesen milliárdos. És díszpolgár.

„Tihanyi díszpolgári címet kapott Tóth József. A díszpolgári cím átadásakor a laudációban egyebek mellett elhangzott, Tóth József Tihany fejlődése, gyarapodása, tekintélyének és hírnevének öregbítése érdekében kiemelkedő tevékenységet végzett, életművével elismerést szerzett, köztiszteletben áll. Életpályájáról kiderült, a veszprémi Vegyipari Egyetemen 1968-ban vegyészmérnöki diplomát szerzett, majd elvégezte a Közgazdaság Tudományi Egyetem [akkoriban még Marx Károly – MG] mérnök-közgazdász szakát, és ugyanott doktorált. Pályafutását a Mineralimpex Olaj- és Bányatermék Külkereskedelmi Vállalatnál kezdte, 15 éven át a vállalat vezérigazgatója” – szól az augusztusi hír. Mineralimpex… Valami kimaradt a méltatásból, ugye?

A hálózat című rovatunkban többször is írtunk arról, hogy a diktatúra külkeresei és a különböző impexek vezetői, alkalmazottai elképesztő összegekkel károsították meg az országot. Olyan tételekről van szó, amiről korábban fogalmunk sem volt. Ehhez természetesen asszisztáltak a rezsim vezetői is. A nagy lenyúlás egyik irányítója a most díszpolgári plecsnivel büszkélkedő Tóth József lett.

Milliárdos veszteségek és üzlet a “nagy ellenség” Amerikával

A Mineralimpex olaj- és ásványianyag-kereskedelemmel foglalkozott, leányvállalata, a Mineralkontor szerepelt Ausztria harminc legnagyobb cége között

– mondta a vállalatról Borvendég Zsuzsanna a Magyar Időknek. Így folytatva:

A Szovjetunió tudtával drágábban adták tovább az orosz olajat Nyugatra. A teheráni túszdráma, 1979 után az amerikaiak embargóval sújtották Iránt, de mint tudjuk, a kereskedelmi érdek mindig felülírja a politikai szólamokat. Ettől kezdve az iráni olajat az Egyesült Államokba már nem közvetlenül, hanem Magyarországon keresztül exportálták, méghozzá úgy, hogy a magyar exportőr minden dolláron tíz centet veszített. Ebből a tízcentes >veszteségből< az amerikaiak magánzsebekbe csorgattak vissza pénzt. Az ügyletben benne kellett lennie a magyar felső pátvezetésnek, de tudniuk kellett róla a szovjeteknek is.

A BM nyomozott, jelentette, hogy dollárszázmilliók folynak el, és a tranzitálás óriási veszteséget okoz. Erről bizonyos, hogy tájékoztatást kapott Németh Miklós, Marjai József, Fejti György és Grósz Károly is. Mindennek ellenére a veszteséges üzlet Russay [István, 1969-től vezette a vállalatot – MG]

1984-es nyugdíjba vonulása után is folyt, egészen 1989-ig, amikor már Tóth József vezette a Mineralimpexet. A BM megpróbálta a kilopott magyar vagyont visszaszerezni, Russay halála után örököse, az özvegye, Szőnyi Olga operaénekes kénytelen volt segíteni a nyomozást.”

Akit mélyebben érdekel a téma, elolvashatja Borvendég Zsuzsanna a Taxisblokád évfordulóján, tavaly októberben tartott Modellváltás ’89 – Tetszettünk volna…? című történelmi fesztiválunkon elmondott gondolatait, vagy az Impexek kora című kötet megjelenése alkalmából készített írásunkat.

Dézsy Zoltán már 1989-ben megírta Russay dollármillióit

A „dollárszázmilliók elfolyása” tehát egészen a rendszerváltásig folytatódott.

Zavartalanul – ezt azért is fontos megjegyezni, mert Dézsy Zoltán riporter-újságíró már 1989-ben riportot készített Russayról és a Mineralimpexről. Dézsy az Új Reflektor Magazinban tárta fel azt a megdöbbentő tényt, miszerint Russay halála után 17 millió dollárnyi örökséget hagyott maga után a külföldi bankokban. Elképesztő pénz a szocialista diktatúra “szerény” vállalatvezetőjétől.

A riporter akkor megkereste a Kereskedelmi Minisztériumot, a Belügyminisztériumot, a Gazdasági Minisztériumot, de természetesen sehol sem mondtak semmi érdemlegeset. Mindenki igyekezett úgy tenni, mintha ez a visszaélés, ez a pénz Russay magánakciójából származott volna.

Dézsy Zoltán Russay utódját, Tóthot is megpróbálta megszólaltatni.

„Dr. Tóth József, a Mineralimpex jelenlegi vezérigazgatója határozottan elutasít minden feltételezést elődjéről. Ügy nincs, nem is volt. Legendákkal pedig nem foglalkozik, ő csak a vállalat érdekeit nézi. Ebbe pedig nem tartozik bele az efféle tévériport. Így az URM kameráját sem engedi be cége kapuján. Tóth dr. nagyon őszinte.

Azt sem rejti véka alá, hogyha olyasvalami jelenik meg a Mineralimpexről avagy valamelyik vegyes vállalatáról, ami ronthatja hitelüket, akkor perelni fog. Elgondolkodtató. A riport még el sem készült, és per máris kilátásban”

– olvashattuk a sajtóban a riportról.

Gondolom, senkit sem lepek meg azzal, hogy az egész ügyből nem lett semmi. Tóth a helyén maradt, ha jól tudjuk, még csak vizsgálat sem indult ellene.

Dézsy cikke a Mai Napban / Forrás: DZ

Ki is lenne jobb partner, mint a CIA volt SS-tisztje?

Az már Borvendég Zsuzsanna későbbi kutatásaiból tudható (akinek Dézsy Zoltán is segített a Russay-ügyben), hogy a játszma másik cégét, a Mineralkontort egy bizonyos Heinrich Korzil vezette. Korzil az SS tisztjeként kezdte, majd a CIA-ügynökeként folytatta. Amikor bécsi külkereskedőként elkezdett Magyarországra látogatni, a magyar külkereskedőt, Russay Istvánt bízták meg a megfigyelésével. Az arisztokrata származású Russay pedigréje ellenére a diktatúra kegyeltjének számított, már 1945-től külkereskedőtől dolgozott, előbb az ÁVH ügynöke volt, majd a BM hírszerzője lett.

Bár Russay már akkor korrumpálódott, 1969-ben a Mineralimpex vezérigazgatói székébe ültették. Közben szovjet nyomásra leállították Korzil megfigyelését, aki 1974-ben Russayval létrehozhatta Mineralkontor vegyesvállalatot.

„A Mineralkontort a nyolcvanas évek közepén a harminc legnagyobb osztrák cég között tartották számon, hiszen hatalmas forgalmat bonyolított le, ennek ellenére az állambiztonság információi szerint nem termelt nyereséget – írta Borvendég Zsuzsa. – A cég megszületése után, 1973-ban Russay és Korzil között titkos megállapodás köttetett arról, hogy a cég nyereségének egy részét svájci bankszámlán helyezik el, vagyis eltüntetik a magyar hatóságok elől. A kémelhárítás a nyomozás során kiderítette, hogy az állítólag >nem létező< haszon Magyarországról a Magyar Külkereskedelmi Bankon keresztül a zürichi Cantrade Bankba került, az összegen a két üzletember fele-fele részben osztozott.

Az MKB-nál lévő számla >kiemelt titkosságú< volt, és négy, egyenként 22–25 millió dolláros tételt tartalmazott a vizsgálatkor – vagyis közel százmillió dollárt. (1984-es árfolyamon számolva ez 4,8 milliárd forintot ért, amelynek a mai értéke közel 125 milliárd forint.) A számlán lévő pénzeket egy Andre nevű cég számlájára utalták át rendszeresen.

A nyomozás során további, a visszaélésekben érintett számlákat is felderítettek, amelyeket szintén a Magyar Külkereskedelmi Bankban vezettek. Az egyik azonosított számlára a Mineralkontor adózatlan jövedelmének egy részét utalták, amelynek ötven százaléka Svájcba került – ezen Russay és Korzil fele-fele arányban osztozott –, a fennmaradó rész állítólag a Mineralimpex eredményességét javította, bár egy későbbi információ alapján a BM arra a megállapításra jutott, hogy a Mineralkontor legális jövedelmét alaptőke-emelésre fordították, így az anyavállalathoz és a magyar népgazdasághoz egy fillér sem jutott belőle. A BM ezután külön akciócsoportot állított fel azzal a feladattal, hogy felderítsék és hazahozzák a Mineralimpexen és a Mineralkontoron keresztül kilopott vagyont az országba.”

A BM megpróbálta visszaszerezni a pénz egy részét

Borvendég Zsuzsanna kutatásai során megpróbálta rekonstruálni a nyomozást, és részletesen megírta, hogy mennyi pénzt lehetett visszaszerezni. Persze nem sokat, bár többek között kinyitottak két bécsi széfet. Az elsőben „121 ezer USD [amerikai dollár] értékű aranyérmét, 1,3 millió ATS [osztrák schilling] értékű betétkönyveket, valamint 12 ezer svájci frankot, 1800 amerikai dollárt, 1200 francia frankot, 2100 nyugatnémet márkát, továbbá egy újabb széfkulcsot emeltek ki.” A másodikból „fél kilogramm súlyú, briliáns- és drágakőbetétekkel díszített arany ékszereket, 17 350 svájci frankot, 7450 nyugatnémet márkát, 840 osztrák schillinget, valamint két újabb betétkönyvet tartalmazott, összesen 89 700 ATS értékben”.

Borvendég Zsuzsanna előadást tart tavaly októberben a Modellváltás ’89 – Tetszettünk Volna… ? című történelmi fesztiválunkon. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Hetvenmilliót visszaszereztek, de a pénzszivattyúzás addig is működött

A BM 1988. áprilisi adata szerint mindössze egymilliárd forintot sikerült felderíteni, és ebből hetvenmillió forint érkezett addig haza. „A legmegdöbbentőbb” – írta Borvendég Zsuzsanna, hogy az „állambiztonsági nyomozással párhuzamosan [még]  2,5 milliárd forint népgazdasági kár keletkezett”.

Azaz a hatalmas ellopott vagyonhoz képest csekély összeg megmentése 2,5 milliárd forintba került. Hozzátartozik a történethez, hogy a kémelhárítás akciósorozata alatt ugyanúgy folytatódott a Mineralkontoron keresztül történt pénzszivattyúzás is. Logikus arra gondolnunk, hogy amíg a BM nyomozott, addig jóval több pénz hagyta el az országot, mint amennyit sikerült visszaszerezniük.

A nyomozás szerint Tóth József alatt 41 milliárd értékű veszteség érte az államot

„Az op. osztály a »Márk« [Tóth József] fn. bizalmas nyomozás keretében megvizsgálta a fenti üzleti konstrukciót és megállapította, hogy az jelenleg is folytatódik »Máté« [Russay István] örököse, »Márk« személyes és aktív közreműködésével. A beszerzett hivatalos dokumentumok szerint 1985 októbere és 1988 februárja között bonyolított 6 üzletben (238 millió dollár értékben) a népgazdaságot 30,8 millió dollár veszteség érte

– idézi az állambiztonság titkos iratát Borvendég, aki szerint ez az összeg az 1988-as árfolyamon számolva 1,5 milliárd forintot tett ki, s ez mai értéken közel 41 milliárd forintot ér. „1988 folyamán további százmillió dollár értékben közvetített a Mineralimpex iráni olajat a Phibrónak, a betervezett veszteség meghaladta a tíz százalékot” – tette hozzá. Ez pedig tíz millió dollár.

Felbukkant az MTK-nál és impexes teniszgálát is szervezett

Tóth József nevét akkor a hazai sportközvélemény is megismerte, a nyolcvanas évek közepén ő lett az MTK focicsapatának szakosztályelnöke (!), 1986-ban pedig teniszgálát rendezett Budapesten Taróczy Balázs segítségével. Ez akkor hatalmas számnak számított: „A Mineralimpex jóvoltából Taróczy Balázs és Heinz Günthardt most rangos ellenfelek társaságában ad gálaműsort: a szintén páros világbajnoki címmel, csapatbán pedig Davis Kupa-győzelemmel (!) büszkélkedő csehszlovák Pavel Slozil, valamint a legutóbbi Davis Kupasorozatán ezüstérmes NSZK válogatott második embere, Michael Westphal vetélkedik a kétnapos torna díjaiért.”

A tornagyőztetesek több ezer dolláros jutalmat kaptak – amit természetesen a külkeres cég fizetett ki. Az impex és svájci leányvállalata, a Mineralkontor-Zürich. Svájc, Honnan is rémlik most? Odamenekítették a magyar államtól ellopott pénzt (ahogyan korábban a náci vagyon jelentős részét is).

Taróczy Balázs és Tóth József számára annyira emlékezetesre sikerült a torna, hogy 1993-ban egyszerre lettek a Tenisz Szövetség alelnökei. 1995-ben pedig együtt távoztak.

Korzil és Tóth is nyeregben maradt a “rendszerváltás” után

Ugye senkit sem lepek meg azzal, ha elárulom, hogy Tóth József a rendszerváltáson is átvezette a Mineralimpexet, amelyet egészen a kilencvenes évek közepéig irányított. Azért csak addig, mert akkor beolvadt a MOL-ba.

Ezzel párhuzamosan Russayék osztrák bűntársa, Korzil is nyeregben maradt. 1990 telén (már jóval az MDF-kormány megalakulása után) a magyar sajtó a német ESSO magyarországi és csehszlovákiai terjeszkedéséről írt. A német cég ausztriai leányvállalata éppen fenti a társasággal állt össze. Így tehát Tóth és Korzil is együtt üzletelt:

„Az ESSO Magyarországon és Csehszlovákiában is terjeszkedik. Ausztriai leányvállalatának az Aforral, a Mineralimpexszel, az Agentura GmbH-val és az Mineralimpex érdekeltségű Mineralkontorral létrehozott 250 millió forint alaptőkéjű vegyes vállalata tegnap nyitotta meg első budapesti önkiszolgáló töltőállomását. A társaság célja, hogy egy-két éven belül mintegy 30 kútból álló saját hálózatot építsen ki Magyarországon.”

– írta a Világgazdaság. Tóth József tehát a Mineralimpex vezetője maradt, és a régi kapcsolatai is megvoltak.

Újra az irániakkal üzleteltek, reméljük már betervezett veszteség nélkül

A Tóth vezette impex 1991-ben egymillió tonna olaj megvásárlásáról kötött szerződést az Iráni Nemzeti Olajtársasággal, a National Iranian OIL Campanyval (forrás: Népszabadság) – ugyanúgy ahogyan régen, amikor Russay vezetésével ezzel az üzlettel kirabolták Magyarországot. Három évvel az újabb iráni üzlet után, 1994 elején természetesen Tóth jelentette be a sajtóban az oroszokkal kötött szerződést, amely szerint „az orenburgi államközi egyezmény alapján öt éven át évi 2,8 milliárd köbméter földgáz szállításáról írt alá magánjogi szerződést az orosz Gazprom és a Mineralimpex”. Ez még az MDF-kormány alatt történt, de a kormányváltás után már be akarták olvasztani a Mineralimpexet a Mol-ba (1994 telén). Ekkor a sajtó szerint valóságos háború indult a két vállalat között, ami a Moltrade-Mineralimpex megalakulásával zárult.

Nem sokkal később, 1997-ben a Mol megalapította a Mol Austriát, amelynek jogelődje, a hírhedt Mineralkontor volt. A magyar vállalat a „Moltrade-Mineralimpex Rt. nek és a Baustoffimportkontor GmbH-nak 49, illetve 26 százalékos részesedését vásárolta fel”. Utóbbi tulajdonosa a Világgazdaság akkori cikke szerint továbbra is Korzil volt… Tehát neki fizettünk. A kommunistákkal összejátszó volt SS-tisztnek.

Egy hónappal korábban Korzil még a legnagyobb osztrák szénimportőr cég, a Polkarbon eladásáról tárgyalt a Napi Gazdaság cikke szerint, amely az üzletet befejezettnek tekintette. A lap éppen a Mol miatt találta fontosnak Korzil szerepét: „A cég eladását követően a lengyel állami széniparral a bécsi nyersanyag-kereskedő Mineralkontor cég tulajdonosa, Heinrich Korzil veszi fel a kapcsolatot, ami azért különösen érdekes, mert a Mineralkontorban szeretne a jelenlegi kisebbségiből többségi tulajdonossá válni a Mol” – írták 1997 márciusában.

Hogy milyen hálózati-moszkovita emberek dolgoztak Tóth József mellett a Moltrade-Mineralimpexben? Például az a Fasimon Sándor, aki 1997-től 1999-ig a vállalat igazgatóhelyettese volt. Ő a KGB-keltető MGIMO-n végzett Moszkvában, hogy később (1990-1991 között) már a Kairói Egyetemen folytasson posztgraduális tanulmányokat arab nyelven, mialatt (1990-től 1993-ig) a Mineralimpex moszkvai irodájában kereskedelmi, majd vállalat területi igazgatóként dolgozott.

Maga Tóth József is vezérigazgató-helyettes lett a Moltrade-Mineralimpexnél 1999-ig, majd egészen 2012-ig fontos pozíciókat töltött be a MOL-csoportban. A horvát sajtó és az ügyészség azzal is megvádolta, hogy ő abszolválta az állítólagos kenőpénzt, amikor a MOL privatizálta a horvát INA többségi befolyást jelentő részvénycsomagját. A vádat Tóth a médiában tagadta.

És, hogy még kerekebb legyen a történet: tavaly, 2018-ban a MOL új embert nevezett ki az INA igazgatótanácsának élére. Kit? Fasimon Sándort…

Gondolom, ő is sokszoros milliomos, Tóth József meg egészen biztosan milliárdos. Az impexes főkádert a Napi.hu leggazdagabb magyarokat összegző listája 2012-ben előkelő helyen tüntette fel, 19,9 milliárd forintosra becsült vagyonával.

Tóth egyébként néhány éve jutott fel pályafutása újabb csúcsára: 2014-ben – első magyarként – a WPC (World Petroleum Council) elnökévé választották. Hol máshol, mint a szervezet moszkvai kongresszusán. Vajon hány egykori hírszerző tapsolt neki?

És még egy kérdés: ki tudja, eszébe jut-e még néha az a dicsőséges pillanat, amikor 1986-ban még maga Lázár György ünnepelte? Mert a pénzszivattyúzás ellenére természetesen a rezsim is kitüntette a Mineralimpexet. „A Mineralimpex Külkereskedelmi Vállalat dolgozói hétfőn a Magyar Néphadsereg Művelődési Házában tartották ünnepségüket. Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, az MSZMP Központi Bizottsága, a kormány és a SZOT nevében köszöntötte a vállalat dolgozóit. […] Ezután a kormány elnöke átadta a két megtisztelő zászlót Tóth József vezérigazgatónak” – írta akkor a Népszabadság.

Köszönjük meg a díszpolgár úrnak, hogy nagymértékben hozzájárult az állam csődjéhez!

Mit írjunk zárszóként? Ahogyan mások, a szakértő Borvendég Zsuzsanna sem tudja pontosan megmondani, hogy mekkora összeget tüntettek, loptak el Magyarországról. De azért nagyjából látható.

Érzékletes összehasonlításként érdemes az 1988 végére összesen felderített 3,7 milliárd forint népgazdasági kárt a korabeli költségvetési hiány mellé rakni, amely 1989-ben 19,5 milliárd forint volt. Vagyis elmondhatjuk, hogy egyetlen külkereskedelmi vállalat [a Russay, majd Tóth vezette impex – MG] felhasználásával okozott kár egy töredék része már költségvetési tétel volt: az 1989-es hiány 19 százalékát tette ki!

Ma már tudjuk, hogy Magyarország eladósodásának egyik kulcsfontosságú oka a külkereskedelmi deficit volt. Ez az impexes hálózat mindent túlélt, nem véletlen, hogy az ellenzéknél még 2018-ban is abban a Balázs Péterben gondolkodtak, aki bizonyítottan a katonai hálózatnak dolgozott. A nemzeti oldalon ugyanezt nem nagyon láttuk, ezért is lehet félreértés ez a kitüntetés, ami így vagy úgy, de korrigálásra szorul. Ha már a nyomozással és a felelősségre vonással elkésett az ország.

A vezető képen a díszpolgári cím átadásán Kontrát Károly miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője (balról), Tóthné Nagy Ilona, Tóth József és Tósoki Imre, a Fidesz által is támogatott, azóta újraválasztott polgármester látható. A kép szélein állók talán csak a festő község és a tenisz elkötelezett hívét látták az enyves kezű külker-káderben – Fotó: Tihanyi Önkormányyzat