Pesti Srácok

Több szenátort is bíróság elé akart állíttatni a vádesküdtszék Georgia államban Donald Trump mellett

Több szenátort is bíróság elé akart állíttatni a vádesküdtszék Georgia államban Donald Trump mellett

A Donald Trump elleni georgiai vádemelés során eljáró vádesküdtszék több szenátor ellen is bűnvádat emelt volna, amit az ügyész nem fogadott el – olvasható a pénteken nyilvánosságra hozott iratokból, amiből az is kiderül, hogy eredetileg 39 embert akartak bíróság előtt látni.

A különleges vádesküdtszék az elé került dokumentumok alapján indokoltnak tartotta volna többek mellett Lindsey Graham szenátor, valamint Kelly Loeffler és David Perdue volt szenátor bíróság elé állítását, valamint Donald Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen is bűnvádat javasoltak. A jelentéséből kiderül az is, hogy Lindsey Graham, az amerikai törvényhozás felsőháza, a Szenátus jogi bizottságának korábbi elnöke véleményük szerint részt vett a 2020-as választás országos eredményének megváltoztatására irányuló kísérletben. Az állítást a vádesküdtszék többi között arra alapozta, hogy a szenátor az elnökválasztást követően felhívta Georgia állam közigazgatási vezetőjét, Brad Raffensbergert, és azt kérdezte tőle, milyen eszközei vannak a gyanús körülmények között beérkezett levélszavazatok érvénytelenítésére.

Az amerikai sajtóban minden idők egyik legkiterjedtebb vádemelési vizsgálatának nevezik a demokrata kerületi ügyész, Fani Willis által vezetett nyomozást. Georgia állam Fulton megyéjének ügyésze végül 19 ember ellen fogalmazott meg vádat a 2020-as elnökválasztás georgiai eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet miatt, amit a vádirat szerint bűnszervezetben követtek el. Az előző elnök mellett büntető eljárás elé néz Rudy Giuliani, New York korábbi polgármestere, Donald Trump ügyvédje, valamint több más korábbi magas rangú fehér házi tisztségviselő, így Mark Meadows volt kabinetfőnök. A vádlottak minden vádpontban ártatlannak mondták magukat, Donald Trump pedig többször hangoztatta véleményét, hogy ez a bűnvádi eljárás – ahogy az ellene zajló három másik szintén – politikai ösztönzésre és alapon indult ellene demokrata ellenfelei részéről.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Alex Brandon

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.