Több fiatalkorúval is kapcsolata lehetett annak a kadarkúti tanárnőnek, akiről a napokban kiderült, hogy viszonyt folytatott egy 15 éves diákjával – írja a Blikk.
A Sonline.hu írta meg elsőként, hogy egy tizenéves iskolás fiúval folytatott szexuális viszonyt egy 30 év feletti kadarkúti tanárnő. Egyik együttlétükről videó is készült, amit a fiú barátja vett fel a mobiltelefonjával. A helyiek szerint a felvétel kézről kézre járt, amíg le nem foglalta a rendőrség.
A helybéliek szerint nemcsak a 15 éves fiúval, hanem egy másik fiatalkorúval is kapcsolata lehetett a pedagógusnak, egy harmadik tinédzserrel pedig intim témájú leveleket váltott. Ezeket láthatta meg az említett fiú gyámja, aki a feljelentést is tehette a rendőrségen – írja a Blikk.
A Sonline.hu-nak nyilatkozott a fiú két diáktársa, akik elmondták, hogy a gyerek továbbra is oda jár az iskolába.
Nem látszik rajta semmi, tanul velünk
– mondták. A tanárnőt – akinek a Sonline információi szerint nem volt könnyű élete, többször volt házas, majd megözvegyült – viszont azonnal elbocsátotta az iskola. Az eset kirobbanása óta a településen már napok óta nem látták, és a közösségi oldalról is törölte magát.
Forrás: Sonline, Blikk; vezető képünk illusztráció, forrása: Sonline
Apolitikus
2017-12-11 at 11:06
Manapság lefoglalni videó felvételt??? Ne hülyítsenek.
Igazság Rigája
2017-12-10 at 18:07
Ha celeb vagy, megúszod,
ha filmrendező vagy, megúszod
ha sportedző vagy, megúszod.
Ha tanár vagy, beszopd…
Na már csak ezért sem vonzó a pedagógiai pálya.
Ja,
tudja valaki mi a különbség a pedagógus és a pedofil között?
?
A pedofil szereti a gyerekeket…
Bocsi
Névtelen
2017-12-10 at 14:38
Mert ökör vagyó csávókám!
Gáspár Anett
2017-12-09 at 20:12
A Kádár-érában ez teljesen elfogadott volt. Az ifi vezető, aki főiskolás vagy egyetemista volt, következmények nélkül kikezdhetett az úttörő táborban a kislányokkal.
A gyakorlati tanárunk megcsipkedte a csinosabb lányok fenekét, ölelgette őket.
A testnevelő tanár naplóval ütött az óra alól felmentést kérő kislányok fejére, s hangos megjegyzést tett rájuk, hogy aki menstruál, az nem béna, tornázzanak csak, s olyan talajgyakorlatokat vezényelt, hogy terpeszülésben kelljen végrehajtaniuk… Stb.
Sorban állhatna fél Magyarország lánya, asszonya, hogy kik és mikor, mivel alázták meg az utóbbi jó ötven év alatt.
zincsi
2017-12-09 at 19:35
Jaj, de gyenge “humor, jó nagy sületlenséget sikerült összehordani. A lánynak dicsőség, asszonynak kötelesség, mármint a gyermekszülés.Ez az 50-es években volt Ratkó Magda elvtárnő jelszava. Hogy jön az ide? Nem hinném, hogy egy 30 éves tanárnő egy 15 éves fiútól kívánna teherbe esni! Főleg, hogy titkolandó viszonyról van szó!
Matyko-X
2017-12-09 at 17:44
Jó segge van a tanárnéninek.
Mi ez a nagy huhogás?
Hátha csak Macront akart csinálni a fiúka “makarónijából” a derék tanárnő?
Na, meg egyébként is: “Lánynak dicsőség, asszonynak kötelesség” – ugye? 🙂
Török János
2017-12-09 at 17:44
Mos akkor kell a szexuális oktatás az iskolában,vagy nem kell?
Gáspár Anett
2017-12-09 at 20:15
Haha… Oktatás nem. Felvilágosítás, párosítva az erkölcsi szempontokkal, feltétlenül kell.
KARY
2017-12-09 at 17:02
BALLIBERÁLIS GYURCSÁNYÉK ,SOROSÉK MUSZLIMJAIKNÁL EZ AZ ŐSI NÉPSZOKÁS ,MÁR GYEREK KORBAN.
Alexxx
2017-12-09 at 17:28
A muszlim srácokat ha elérik a kort beengedik valamelyik rokonnál a hárembe..
Colin MacLeod
2017-12-09 at 16:38
A fene enné meg, hogy nekem nem volt egy ilyen tanárnőm szakközépben. Nekem max fantáziálni lehetett róla, ha netán a suliba véletlenül tanított egy hosszú lábú vékony tündérke, esetleg az edzőterembe futottam vele össze, ott legalább pofátlanul megtudtam nézni az idomait.
Ezek a mai retardáltak meg a tanárnőt döngetik.
Amúgy a “férfi” tornatanároknak csak annyit kívánok, hogy Terry Black álljon mögötte egy jó nedves szappannal. Ne a tizenéves lányokat molesztálják, a félimpotens gyökerek.
Edwin
2017-12-09 at 15:35
Volt nekem is olyan tanárom és tanárnőm aki tizenévesekkel k*félt félre az iskolában, de akkoriban az senkit se érdekelt. Persze az is bejátszik, hogy az internet és a mobiltelefon sem volt annyira elterjedve, és a társadalom sem volt vevő erre a fajta kitárulkozásra, hogy mindig mindenről videót/képeket kell készíteni és ki kell teregetni az internetre.
Gyökérhatározó
2017-12-09 at 15:52
Most viszont szerencsére fejbelövik őket.
Ja, sajnos nem.
Pedig ideje volna.
Főleg a hímtanárokat.
Alexxx
2017-12-09 at 17:27
Az jó, ha a fiúkat kedves tanárnénik tanítják meg a dolgokra és nem repedtsarkú kurvát szednek fel az összegyűjtött zsebpénzükből. Anno a mi időnkben még csak ez utóbbi lehetőség, vagy a haver idősebb nővére volt opció.
Gáspár Anett
2017-12-09 at 20:14
Akiket a nyilvános házakban avattak fel, azok nem repedt sarkúaktól kapták az első tapasztalatot. Az egy másik világ volt, de ebből a szempontból mégis emberségesebb.