Pesti Srácok

Tőkés László az autonómiatörekvések támogatására kérte Orbán Viktort

Tőkés László az autonómiatörekvések támogatására kérte Orbán Viktort

Az autonómiatörekvések támogatására kérte Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban (Tusványoson) tartott szombati előadásában Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnököt. Az 1989-es forradalom hőse azt is felidézte, hogy a kérdés kriminalizálása már a kilencvenes évektől kezdődően jellemzője a román politikának.

Köszönettel kérjük a miniszterelnök urat, hogy a továbbiakban az eddiginél is hatékonyabban részesítse támogatásában autonómiatörekvéseinket, tudatában annak, hogy az integráció közösségi jogok és autonómia nélkül az asszimiláció melegágya – jelentette ki a volt püspök. Felidézte, hogy az autonómia intézményének kriminalizálása az 1990-es kezdetek óta jellemzője a román politikai életnek. Nyilvánosságra került egykori titkos iratból idézte Ion Iliescu elnököt, aki 1995-ben azt mondta Richard Holbrooke amerikai külügyminiszter-helyettesnek, hogy az autonómiakövetelés jóváhagyása "Románia bantusztánosodásához vezetne". Úgy vélte: ez a szemlélet tükröződött vissza Klaus Iohannis román államelnök két évvel ezelőtti "hírhedt kirohanásában" is, amikor azzal vádolta szociáldemokrata ellenlábasait, hogy "széles körű autonómiát akarnak biztosítani Székelyföldnek" és "oda akarják adni Erdélyt a magyaroknak". Úgy értelmezte, hogy az autonómia igénye miatt kellett politikai fogságot elviselnie Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak, és a neki ítélt román állami kitüntetés visszavonását is az autonómiaigény képviselete okán javasolta a kitüntetés becsületbírósága.

Tőkés László szerint az autonómia állandó bukaresti kriminalizálása vezetett el oda is, hogy már az erdélyi magyar politikai életet is megosztja a nemzeti önrendelkezés kérdése.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Hozzátette: azon lesznek, hogy a román kormányban lévő RMDSZ helyzeti előnyét kihasználva új lendületet adjanak a román parlament jóváhagyását igénylő autonómiaügynek. Tőkés László úgy vélte: a remélt erdélyi magyar összefogás első próbája a kormányprogramban előirányzott kisebbségi törvény kidolgozása és elfogadtatása lesz. Felidézte: Hunyadi János 1456-ban július 22-én állította meg Nándorfehérvárnál a török előrenyomulást, és győzelme emlékét őrzi egész Európában a déli harangszó.

– állapította meg. Úgy vélte: a határőrizet több évszázados feladata után a székelységre ma az országhatárokat meghaladó magyar nemzeti közösség földrajzi és nyelvi határainak a védelme hárul. Tőkés László – aki áprilisban töltötte be hetvenedik évét – a tusványosi nagyszínpadon vette át Németh Zsolttól, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökétől azt a meglepetéskönyvet, amelyet a születésnapjára számára állított össze az írásaiból és a kortársai írásaiból a Pro Minoritate Alapítvány. Németh Zsolt egykori mentorát, a kovásznai Fábián Ernő filozófust idézve jelentette ki:

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.