Pesti Srácok

Tovább dagad a botrány: képviselőségéről és tiszteletdíja nagy részéről sem mond le Joób Márton (videó)

Két hónapja folyósítják úgy Joób Márton szocialista képviselő több százezer forintos tiszteletdíját, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tagsági díját – mintegy havi 1 millió forintot –, hogy ő közben börtönben ül. A korábbi élsportolót, az MSZP szegedi politikusát még júliusban vették őrizetbe bűnszervezetben, jelentős értékre elkövetett költségvetési csalással gyanújával, amely ha a bíróság előtt is megáll, Joób akár 20 évre is rács mögé kerülhet. A Joób-botrányról a PestiTV is riportot készített; még azt megelőzően, hogy adásba került volna, Joób Márton levelet küldött Szeged Város Közgyűlésének, amelyben lemondott tanácsnoki és felügyelőbizottsági tisztségéről, és közölte, hogy a kéthavi tanácsnoki tiszteletdíjat – ez 800 ezer forint – az Újszülött Életmentő Alapítványnak ajánlja fel. Képviselői mandátumát ezek szerint börtönben ülve is meg kívánja tartani Joób Márton, és arról is megfeledkezett, hogy zárolt bankszámláról nem igazán lehet jótékonykodni.

A szegedi szocialista önkormányzati képviselőnek, aki mellesleg az előző választáson összellenzéki országgyűlési képviselőjelölt is volt, két cége van: az egyik hirdetésszervezéssel és lapkiadással, a másik terjesztéssel foglalkozik. Az adónyomozók ellenőrzéseik során több gyanús számlára lettek figyelmesek, majd valaki Joóbra is vallott. A nyomozás jelenlegi adatai szerint egy kiépített bűnszervezetben 5 éven át fiktív számlázással összesen negyedmilliárd forinttal károsították meg a központi költségvetést. Botka hárít és eltolja magától a Joób-botrányt, a gyanú szerinti adócsaló bizalmas annyira azonban mégsem vállalhatatlan, hogy megszabaduljanak tőle. Egyelőre Szabó Bálint független képviselő javaslatát sem voltak hajlandók napirendre venni, aki azt kezdeményezte, hogy legalább a tiszteletdíjat vonják meg a börtönben ülő képviselőtől.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Nincs karácsony Jézus Krisztus nélkül!

Exkluzív 2024 december 24.
Karácsony sajnos ma már egyre kevésbé szól arról, amiről kellene. Krisztus Urunk teljes figyelmen kívül hagyása, a keresztény értékek totális feledésbe merülése természetesen nem magyar sajátosság. Ráadásul a kommunizmus igáját megúszó nyugati társadalmak sincsenek jobb helyzetben nálunk, sőt, a helyzet ott mára sokkal rosszabb, reménytelenebb lett. Ez azonban nem mentség nekünk és nem is ok számunkra arra, hogy kövessük a példájukat.