Pesti Srácok

Tovább gyűrűzik a László Imre-botrány: évek óta kamuzik arról, hogy PhD fokozata van

Tovább gyűrűzik a László Imre-botrány: évek óta kamuzik arról, hogy PhD fokozata van

Nincs mit tenni, hiszen a ballibek rendre öngólt rúgnak az ellenzéki térfélen. László Imre, Újbuda DK-s polgármestere amellett, hogy a múlt héten Adolf Hitlert méltatta, majd a Heti TV-ben összekeverte az SS tisztjét, az auschwitzi haláltábor “orvosát”, Josef Mengelét, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökével, Nelson Mandelával, úgy tűnik szándékosan ferdített el olyan tényt, amely a végzettségével kapcsolatos. A gyurcsányista polgármester egy Magyarországon nem akkredikált képzés elvégzését PhD fokozat megszerzéseként tünteti fel életrajzában.

László Imre, DK-s újbudai polgármester napról- napra égeti be magát a hazai közvélemény előtt. Az Adolf Hitlert méltató és Josef Mengelét, Nelson Mandelával összekeverő gyurcsányista polgármester életrajzával van egy kis bibi. Úgy tűnik, hogy a Parlament és a Demokratikus Koalíció honlapján is elérhető életrajzában a Newport University Econovum Akadémia PhD képzését úgy tüntette fel, hogy az a laikusok számára azt sugallja: László Imre PhD fokozattal rendelkezik, holott ez úgy tűnik, nem igaz.

László Imre életrajza a Parlament honlapján elérhető. Forrás: www.parlament.hu

László Imre életrajza szerint az említett képzést 2008-ban végezte el az Econovum Akadémián, amely egy felsőfokú akkreditált képzés, de semmiképpen sem doktori fokozat megszerzésére alkalmas képzés. Az Econovum honlapja szerint az Econovum Akadémia a felnőttképzésben regisztrált, a Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) által akkreditált intézmény. Küldetésük szerint részt kívánnak vállalni az Európai Unióban és az Egyesült Államokban már évek óta kiemelt feladatnak számító "életen át tartó tanulás" hazai kibontakoztatásában. Mint az Akadémia honlapján olvasható, azt írják, hogy a képzés

PestiSracok facebook image
Az Econovum honlapja szerint a végzettség nem használható a hazai Bologna-i rendszer diplomájaként, vagy pl. tudományos Ph.D. fokozataként. Forrás: www.econovumakademia.hu

Tehát az intézmény külön felhívja erre a figyelmet. Úgy tűnik, László Imre vagy tévedésben van, vagy szándékosan tévesztett meg mindenkit azzal, hogy olyan információt tüntetett fel az életrajzában, amely nem valós. Esetleg nem vette volna figyelembe, hogy az említett intézmény, külön felhívja rá a figyelmet, hogy ez a végzettség nem egyenértékű a hazai PhD fokozat megszerzésével?

KÉTES ÜGYEK A HÁTTÉRBEN

2014-ben az Átlátszóoktatás Blog írt arról, hogy milyen furcsaságok vannak az említett intézmény körül. A portál szerint az "Econovum Akadémia-ügy" kapcsán

A blog szerint a Newport Universityre, ahol László Imre vélhetően részt vett a képzésben, jellemző, hogy

A blog meglehetősen alapos tényfeltáró anyagban ír arról, hogy az Iványi Attila Szilárd, a Corvinus Egyetem tanára, akadémiai nagydoktor által vezetett magánintézmény a rendszerváltás óta működik, és körülbelül 2004 és 2010 között foglalkozott olyan képzésekkel, amelyekre a kétes hátterű amerikai Newport International University igazolt MBA, illetve esetenként még közgazdasági PhD képesítést is. Információik szerint:

Az Econovum "Menedzser Klub" alakuló ülése, 2006-ban. Középen Iványi Attila Szilárd. Forrás: Econovum Akadémia

Az Átlátszóoktatás szerint az Econovum a legeredményesebb évében, 2008-ban 522 millió Ft árbevételt könyvelhetett el. 2007-ben 484 millió, 2009-ben 331 millió, 2010-ben 240 millió, 2011-ben már csak 102 millió volt a bevétel. Mint írják, a legsikeresebb évben a vállalkozásból 122 millió forint osztalékot vettek ki és ezek az összegek egy csupán felnőttképzési akkreditációval rendelkező oktatási kft. esetében kifejezetten kiugróan magasak. Hozzáteszik, hogy

Ha hihetünk az említett információknak, akkor a gyurcsányista László Imre nem rendelkezik Phd fokozattal és évek óta megtéveszti az embereket az életrajzában feltüntetett információkkal.

HITLER ÉS MENGELE. KI A KÖVETKEZŐ?

A múlt héten a Hír Tv Troll című műsorának birtokába került egy olyan felvétel, amelyen a XI. kerület első embere Adolf Hitler náci vezetőt méltatta, és kijelentette, hogy

László Imre pedig hétfő reggel a Heti Tv-ben adott interjút, ahol magyarázatot akart adni arra, hogy az önkormányzat a főváros vezetésének kérésére vizsgálja, át lehet-e nevezni egy kerületi teret, hogy az Josef Mengele nevét viselje. László Imrét egyből figyelmeztette a műsorvezető Breuer Péter, hogy valószínűleg nem az a szándék, hogy közterület viselje Újbudán az SS tisztjének, az auschwitzi haláltábor “orvosának”, a közismert tömeggyilkos nevét, mire a polgármester zavarodottan helyesbített. Elmondta, hogy természetesen Nelson Mandeláról, a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnökéről, a korábban évtizedeket börtönben töltő apartheid-ellenes aktivistáról beszél. Kérdés, ezek után ki hisz majd neki?

PRECEDENS A MÚLTBÓL

Fotó: Kunhalmi Ágnes Facebook-oldala

Korábban, 2014-ben Kunhalmi Ágnes keveredett hasonló ügybe. Akkor a szocialista párt hivatalos internetes oldalán található önéletrajzában Kunhalmi korábban azt tüntette fel, hogy bölcsész- és politológusdiplomával is rendelkezik, ám egy pestszentlőrinci blog kiderítette, hogy Kunhalmi valójában még egyetlen diplomát sem szerzett. Kunhalmi a Gyurcsány-kormány alatt, 20 évesen már a miniszterelnöki kabinetirodán volt titkárságvezető, ezzel párhuzamosan kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetemen, majd az ELTE jogi karára is beiratkozott. Nyelvvizsga hiányában nem vehetett át oklevelet. A Parlament honlapján jelenleg elérhető életrajza szerint átvette egyetemi diplomáit, így 2016-ban politológus, 2018-ban pedig kommunikációs végzettséget szerzett.

Forrás: PS, kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.