Pesti Srácok

Túlélte a bizalmi szavazást a skót kormány

Túlélte a bizalmi szavazást a skót kormány

Többségi szavazással elutasította szerdán a skóciai parlament a Skót Nemzeti Párt (SNP) vezette kormány elleni bizalmatlansági indítványt. A kormányt az SNP korábbi szövetségesei, a Zöldek mentették meg szavazataikkal, jóllehet a két párt az elmúlt napokban látványosan összeveszett.

A kormány elleni bizalmi szavazást a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt kezdeményezte, miután Humza Yousaf miniszterelnök, a Skót Nemzeti Párt távozó vezetője a múlt héten felmondta az SNP és a Zöldek 2021-ben kötött kormányzati együttműködési megállapodását. A zöldpárti miniszterek ezután kiléptek a kormányból és bejelentették, hogy támogatják a Skóciában szintén ellenzékben lévő Konzervatív Párt Yousaf személye ellen kezdeményezett bizalmatlansági indítványát. Humza Yousaf ugyanakkor hétfőn bejelentette lemondását, elismerve, hogy alábecsülte azokat az indulatokat, amelyeket a Zöldekkel folytatott kormányzati együttműködés felmondásáról – és ennek előzményeként a hosszú távú környezetvédelmi célok visszavonásáról – hozott döntése szított az SNP eddigi zöldpárti szövetségesei körében.

A Zöldek ezután megpróbálták rávenni a Munkáspártot a bizalmi szavazásra tett indítvány visszavonására, azzal az érvvel, hogy felesleges politikai káoszt okozna, ha Yousaf távozása után az egész skót kormány is megbukna. A Labour azonban kitartott a kezdeményezés mellett, de az edinburgh-i parlamentben megtartott szerda délutáni bizalmi szavazáson a képviselők 70 ellenszavazattal, 58 támogató voks ellenében elvetették az indítványt. Az SNP-nek jelenleg 63 képviselője van a 129 tagú skót parlamentben, így szüksége volt a héttagú zöld frakció támogatására a bizalmatlansági indítvány leszavazásához. A figyelem így most ismét Yousaf utódjának megválasztására összpontosul. A szabályok szerint a Skót Nemzeti Pártnak 28 napon belül kell új vezetőt találnia, ellenkező esetben parlamenti választást kell kiírni Skóciában. Humza Yousaf az utódválasztási folyamat végéig ellátja a kormányfői feladatokat.

Az SNP fő politikai programja Skócia függetlenné válása. Erről 2014 szeptemberében már tartottak egy népszavazást, de akkor a választók 55 százalékos többséggel elvetették azt az indítványt, hogy Skócia kiváljon az Egyesült Királyságból.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Perry

Ajánljuk még

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.