Pesti Srácok

Ügyeskedj részvényekkel, fenyegess női ügyintézőt, építs Szeretetországot | Karanténvlog

Szorul a hurok Magyar Péter körül, akit ismét súlyos önellentmondáson és hazugságokon kaptak. Hiába tagadta le februárban, hogy részvényeket vásárolt vagy adott el, a jegybank pontos dokumentációt vezetett minden tranzakcióról, megbízási számokkal. A bennfentes kereskedelem gyanúja miatt 24 részletes kérdést kapott Magyar Péter március közepén, amelyet csak néhány nappal az április 22-i válaszadási határidő előtt vett át, válaszként pedig bohócfejek rajzolását lengette be. Közben persze még neki állt feljebb, felhívta a jegybankot és egy női ügyintézőt fenyegetett, megígérve neki, hogy a 2026-os győzelmét követően majd leszámol többek között vele is. Börtönnel fenyegetés, agresszió, ezek már nem is újdonságok, azonban azt elfelejtette, hogy saját magával kellene kezdeni a sort, hiszen csak a brüsszeli segítséggel megtartott mentelmi jog segítségével nem ül a vádlottak padján, és ha kiderül, hogy a bennfentes kereskedelem gyanúja megalapozott, akkor még nagyobb bajban lesz. Kérdés, hogy az agymosott zombihadsereg akkor is kitart-e mellette?

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.