Pesti Srácok

Újabb mélypont: a rendőrség szerint nem volt senki életveszélyben a Kodály köröndi palota óriástűzében

Két éves zabhegyezés után a következő megállapításra jutott minap a rendőrség, a 2014 júliusi, Kodály köröndnél lévő Andrássy út 83-85. szám alatti palotában keletkezett tűz felelősei után indított eljárásban: nem történt bűncselekmény, így annak hiányában megszüntették a nyomozást. Azt már megszokhattuk, hogy a rendőrség csak olyan bűneseteket képes kinyomozni, amelyben van egy beismerő vallomás, netán tettenérés, azonban amit e "nyomozásban" végső megállapításként papírra vetettek az egészen elképesztő: a tűzoltók szerint is minden idők egyik legnagyobb fővárosi tűzében emberélet nem került veszélybe, mert időben kimenekültek a lakók...

PÁMER DÁVID - PestiSrácok.hu

Emlékezetes, az Andrássy út 83-85. szám alatti négyszintes épület (ahol egyébként a PestiSrácok.hu szerkesztősége is volt korábban) harmadik emelete gyulladt ki még 2014 júliusában.A ház életveszélyessé vált, négy embert, köztük két rendőrt vittek kórházba füstmérgezés miatt. A palota tetőszerkezete és felső szintje teljesen kiégett, a világörökségi területen álló impozáns épület tornyai ledőltek. Végül mind a harminc lakót sikerült kimenteni, bár volt olyan személy, aki a toaletten ülve csak akkor vette észre a tűzvészt, amikor lezuhant mellé egy égő gerenda. A lakók egy része az önkormányzat által felajánlott lakásokban, rokonoknál, vagy barátoknál húzta meg magát. Ráadásul portálunk megtudtaazt is, nem elég, hogy a tűz után a tulajdonosok otthonai lakhatatlanná váltak, az őket védő szigorú biztonsági szabályok miatt csak előre egyeztetett időpontokban mehettek be értékeiket kimenteni, miközben sok más egyéb akadállyal is meg kell küzdeniük. A tulajdonosok arról is beszámoltak, hogy egyes ingatlanokba a nyáron valakik megpróbáltak betörni, aminek szerintük az lehet az oka, hogy az építtetővel érkező biztonsági cég nem ellenőrizte az építési területre belépőket, így bárki ki-be járkálhatott az Andrássy út 83-85-be.

8385nymsz-page-001
PestiSracok facebook image

Nem találtak felelősöket

A rendőrség az eset után egyébként két személyt vett őrizetbe, akik a karbantartási munkálatokat végezték a tetőn, ám később csak egyikük, N. János ellen indított gondatlanságból elkövetett közveszély okozás vétsége miatt eljárást. Vele szemben azonban két év nyomozás után a BRFK megszüntette a nyomozást azzal az indokkal, hogy "nem volt megállapítható bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem várható ilyen eredmény". A PestiSrácok.hu birtokába került nyomozást megszüntető határozat szerint a kirendelt igazságügyi tűzvédelmi szakértő megállapította, hogy a "tűzeset folytán közveszélyes helyzet nem alakult ki". A rendőrség által elfogadott szakértői véleményben szerepel ugyanis, hogy "a már égő társasházból a gyanúsított és az ott lakók gyors jelzésének köszönhetően" a házban tartózkodók ki tudtak menekülni, "azaz emberélet és testi épség nem került közvetlen veszélybe". Ezek hiányában pedig a közveszélyokozás bűncselekménye nem állapítható meg - áll a határozatban, amely azt is tartalmazza, hogy a szakértő végül nem tudta megállapítani a tűz keletkezésének pontos okát, ahogy arra sem találtak adatot, hogy a tetőn dolgozó férfi " a nyílt lánggal való tevékenységet nem megfelelően alkalmazta volna és emiatt következett volna be a tűzeset".

8385nymsz-page-002

A korábban a PestiSrácok.hu szerkesztőségének is helyet adó Andrássy úti épület leégésével kapcsolatban elsőként írtuk meg, hogy a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzvizsgálati határozatából érdekes és fontos információk derültek ki a tűz keletkezésével kapcsolatban, ugyanis a vizsgálatok során kihallgatták a tetőn dolgozó kivitelezőt és annak beosztottját. A vizsgálat egyértelműen leírja, hogy a tűz gyors keletkezéséhez alacsony aktivitási energia is elég volt, ugyanis a több mint 100 esztendős fa ácsszerkezetű tető az évek során teljesen kiszáradt, valamint a meleg nyári időjárásnak köszönhetően a kibelezett, légüres padlástér klímája felforrósodott. A tűz keletkezési helyén a gázégő nyílt lángja és a felhevített bitumenes szigetelőlemez által leadott hőenergia pedig bőven elég aktivitási energiát biztosított ahhoz, hogy a ház tetőszerkezete és harmadik szintje a lángok martalékává váljon pár perc leforgása alatt. A helyszínen dolgozó tűzoltók szerint ez minden idők egyik legnagyobb városi tűzeseteként vonul majd a történelembe.

Szocialista szálak az épület kálváriája körül

Az épület kálváriáját az Átlátszó.hu ebben a cikkében dolgozta fel.

– írta az Átlátszó.hu, amely szerint a szélhámos beruházót képviselő Arie Yom-Tov izraeli üzletember Fürst György terézvárosi volt szocialista alpolgármester barátja, de az online lap Fidesz-közeli szálakat is talált a felszámolási ügyletet bonyolító ügyvéd környezetében. Ez az egyik olyan nagy Andrássy úti visszaélés, amelyet az időközben elhunyt Verók István MSZP-s polgármester és testülete rovására írtak.

Címlapfotó: PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.