
Sokan bele fognak bukni a Szeviép-ügybe. Teljesen nyilvánvaló, hogy a milliárdok eltűnéséért, több száz család tönkretételéért nemcsak az a három ember felelős, akiket ma elítélt a Szegedi Járásbíróság – mondta a PestiSrácoknak az ítélethirdetést követően a Szeviép-károsultakat képviselő Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. vezetője, aki bejelentette, hogy csődbűntett, pénzmosás és bűnpártolás gyanúja miatt feljelentést tesz Ujhelyi István szocialista EP-képviselő korábbi sofőrje ellen, aki annak a Biztonsági Üzem Kft.-nek volt az ügyvezetője, amelybe tagi kölcsönök formájában még az utolsó pillanatban is mentették ki a százmilliókat. Szabó továbbá egy önkormányzati vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezi Szegeden, hogy kiderüljön, milyen összegeket fizetett ki a város megrendelőként a már csőd szélén álló Szeviépnek, illetve önkormányzati szinten kik vehettek még részt a pénzkimentésben.
Ma, több évi nyomozás és három éve tartó büntetőper után a Szeviép Zrt. három volt vezetőjét ítélték el, méghozzá letöltendő börtönbüntetésre. Az ítéleti indoklás szerint szándékosan, tagi kölcsönök formájában folyatták ki a pénzt az építési vállalkozásból leányvállalatoknak és magánszemélyeknek, akiknek a visszafizetésre fedezetük sem volt.
Két nagy beruházás, az M43-as autópálya építése és a szegedi villamosvonal-rekonstrukció kapcsán több, mint 6 és félmilliárd forintot nem fizettek ki az alvállalkozóknak. Kis családi vállalkozások százai kerültek ezért nehéz helyzetbe, sokan csődbe mentek, de akadt, akinek az élete is ráment arra, hogy a Szeviéppel üzletelt.
Szabó Bálint rámutatott, hogy sokkal több bűnös lehet az ügyben, mint akiket megvádoltak az utóbbi évek egyik legnagyobb korrupciós ügyében.

Milliárdok tűntek el a Szeviép körül és több száz kisvállalkozó ment csődbe, akiket a mai napig nem fizettek ki – Fotó: Lokál
B. Tamás, Ujhelyi István korábbi sofőrje gyakorlatilag ugyanazt csinálta kicsiben, amit a Szeviép nagyban. Ő annak a Biztonsági Üzem Kft.-nek a vezetője, amely tagi kölcsönök formájában mentette ki a pénzt a felszámolás előtt álló Szeviép Zrt.-ből, ráadásul konzorciumi tagként az ő cége több tucat alvállalkozó munkáját nem fizette ki mind a mai napig. Vannak olyan károsultak, akiknek a Szeviép is és a Biztonsági Üzem Kft. is tartozik – de erre nem tért ki a nyomozás, így a vádirat sem
– fogalmazott Szabó Bálint.
A Biztonsági Üzem Kft. – ahogy azt ma már ítélet mondja ki – közel félmilliárd forint, bűncselekményből származó pénzt vett fel, amiről a mai napig nem tudjuk, hol van – húzta alá a jogász.
De nemcsak B. Tamás – aki ma már maga is önkormányzati alkalmazott, hiszen az önkormányzati tulajdonú közlekedési vállalat repülési üzletágvezetője -, hanem más önkormányzati szereplők is érintettek lehetnek a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője szerint.
A károsultak képviselője emlékeztetett, hogy a Botka László szocialista polgármester vezette önkormányzat sorra adta a megbízásokat a Szeviépnek. Szabó Bálint ezért azt kezdeményezi, hogy a tisztánlátás érdekében a városvezető állítson fel egy vizsgálóbizottságot, és tekintsék át, tárják fel, mire és összesen mennyi pénzt fizetett ki az önkormányzat a már felszámolás előtt álló Szeviépnek.
A legfontosabb kérdés a mai napig nyitott – jegyezte meg Szabó Bálint. Itt milliárdok tűntek el és senki sem tudja megmondani, hogy hol van ez a pénz!
“Botkának ez kínos lesz” – így kommentálta az ügyet az ellenzéki HVG
Az ellenzéki sajtótól azt szokhattuk meg az elmúlt időben, hogy leginkább mentegetni próbálták a baloldalhoz köthető nagy korrupciós ügyek, büntetőügyek érintettjeit. Bármily meglepő, most már az egyik legnagyobb hangú ellenzéki portál, a HVG is látja: nem lesz ennek jó vége a szocialisták szempontjából.

HVG-interjú Botkával a Szeviép-ítélet után
A lapnak interjút adott Botka László szegedi polgármester – aki a nem ellenzéki sajtót persze a mai napig bojkottálja. Botka ugyan továbbra is mindent tagad, de ez az első alkalom, hogy néhány részletet azért elárul a Szeviép-ügyről… A HVG online cikkének azt a címet adta: “Botkának ez kínos lesz”.
Botka László továbbra is köti az ebet a karóhoz, hogy neki “semmi köze az ügyhöz”. Állítja, hogy a 2008-2009-es időszakban például semmilyen szerződése nem volt az önkormányzatnak a Szeviéppel. A HVG újabb kérdésére ismeri el, hogy konzorciummal szerződtek, aminek tagja volt a Szeviép is.
Az 1-es villamos vonalának építésére például mintegy négymilliárdot fizettek ki a három cégből álló konzorciumnak. De a polgármester szerint mivel késedelem miatt beperelték a konzorciumot és annak vissza kellett fizetnie a pénzből 190 milliót, semmiképp sem lehet azt állítani, hogy a Szeviép az udvari beszállítójuk lett volna.
A városvezető legalább azt elismerte, hogy Ujhelyi István volt sofőrjével kapcsolatban áll a városvezetés.
Az igaz, hogy ismertük. Amikor Ujhelyi stábjából kikerült, állást keresett, és a szakmájának megfelelően jelentkezett a Szeviép leányvállalatánál. Logisztikai végzettsége van, ilyen jellegű feladatot kellett végezni
– mondta Botka László az interjúban.
Tagadta, hogy a Biztonsági Üzem Kft. körül állítólag eltűnt 400 millió forintból az MSZP-nek osztottak volna vissza. Szerinte a pénzből az építkezésekhez lízingelt földmunkagépek bérleti díját fizették.

Botka László állítja, nincs köze a Szeviép-ügyhöz – Fotó: archív
Szeged polgármestere a büntetőper ellenére tovább mentegette a Szeviépet. Úgy fogalmazott, nehéz időszak volt a 2008-2009-es év, több építkezési vállalkozás ment csődbe, nemcsak a Szeviép.
Ezt még a HVG újságírója sem nyelte be szó nélkül és felhívta Botka László figyelmét, hogy a többi, csődbe ment cég vezetőit nem vádolták meg csődbűntettel. A vádirat szerint a vádlottak éveken át, a 2008 második felétől folyamatosan érkező fizetési felszólítások ellenére egyfajta pénzügyi intézményként működtették a céget, a társaság jegyzett tőkéjét meghaladó nagyságú, milliárdos kölcsönöket nyújtottak, ebből 1,5 milliárd forint hitelt úgy helyeztek ki a cég tulajdonában álló gazdasági társaságoknak, valamint magánszemélyeknek – köztük saját maguknak –, sportszervezeteknek, hogy nem volt esély a pénz visszafizetésére vagy behajtására.
A polgármester erre annyit mondott, hogy ő “nem ismeri az ügyet”. Ráadásként az állami kártalanítás miatt a károsultakba is belerúgott egyet:
Beleírják a gránitszilárdságú Alaptörvényükbe, hogy innentől kezdve, ha valaki Magyarországon csődbe megy, mert nem tudja kifizetni a tartozásokat, azokat közpénzből kártalanítani kell? Nem sajnálom tőlük a 2,5 milliárd forintot, de 10 év alatt szerintem már leírták a veszteséget
– vetette oda.
Vezető kép: Ítélethirdetés a Szeviép-perben, Délmagyar
Vízöntő
2018-11-21 at 16:03
Botka mondta, a Biztonsági Üzem Kft. a lízingelt földmunkagépeket fizette a több mint 400 millióból. Nem értek hozzá, de miért kellettek azok a gépek annak a Kft.-nek?
Logisztikai végzettség, azzal lehet sofőr, a Kft. ügyvezetője és most az önkormányzati repülőtér főnöke. Igazi polihisztor, vagy csak sokat tud? Kiről, kikről?
Botka meg a megjegyzésével
“Nem sajnálom tőlük a 2,5 milliárd forintot, de 10 év alatt szerintem már leírták a veszteséget”
önmagát minősítette, le, a béka segge alá!
És ez a figura az MSZP miniszterelnök jelöltje volt! Ezek így demokratikusak, az ő jogállamuk ilyen!
orygabor
2018-11-21 at 11:05
Ezek a bukott polgármesterek de furcsák: semmiről nem tudnak. Nem kellene az ilyeneknek lemondani? Vezessék olyanok a városokat, akik tudnak az város ügyeiről. Vagy ez így túl bonyolult?
olszal
2018-11-21 at 09:30
Csak azért nem, mert a bírák is hasonló elveket vallanak.
A hóhérral egyetemben…
ómió
2018-11-21 at 08:57
Pedig ez a “Szeviép ügy” maga a “létező szocializmus”, csak éppen (még) senkit nem akasztottak fel benne.
aladin
2018-11-21 at 06:57
Botka és Ujhelyi az MSZP. maffia bandához tartoznak. Annak idején Gyurcsánnyal összelopták az országot. De még levan foglalva a cellájuk Czeglédi mellett.
Rizikó
2018-11-20 at 20:46
Ûjabb/újhülyébb/ “gyula” taxis.
pufff
2018-11-20 at 20:40
MSZP-sek EU-s Ujhelyi képviselőjük volt szegedi sofőrje önkormányzati milliárdok logisztikai ellopását irányította.
Gabi
2018-11-20 at 20:34
Ha van esze a sofőrgyereknek, nem megy börtönbe az újhülye helyett!
Amerigo
2018-11-20 at 19:48
Az újhülye ezért lett olyan ideges az utóbbi hónapokban!
Kérdés, hogy sofőrgyerek bevonul-e helyette?