Ukrán szívvel, román földön
Véget ért a nagy kaland, véget ért a gyaloglás, amit néha egy kis autózgatás is megszakított, de ilyen apróságokkal nem foglalkoznak azok, akik Magyar Péter szívszaggató zarándokútjának hatása alatt állnak. De miért is volt ez nagy teljesítmény? Miért kell most lef@snunk a bokánkat? Mert amit a szektán kívüli emberek láttak, az alapján csak az körvonalazódik, hogy a zsebmessiás úgy játssza a nagy magyart, hogy Erdélyt román földnek nevezi, úgy beszél egymás szeretetéről, hogy az erdélyi magyarokat is egymás ellen uszítja, az RMDSZ-t pedig megfenyegeti. A valóságtagadás végtelen és ijesztő méreteket öltött, a hatalomért pedig úgy látszik, hogy semmi sem drága és semmi sem szent. Lehet hülyének nézni az embereket, terelni a témát, de a nagy gyaloglás közepette sem felejtettük el, hogy az ukrán titkosszolgálattal is összeszűrhette a levet a Tisza Párt, sőt, a különlegesen "okos" Ruszin-Szendi Romulusz még hencegett is az ukrán kapcsolataival. Ezt magyar földön nem felejtik, és azt sem, hogy mi magyar és mi román föld.
A zsebmessiás mindig újat próbál húzni, minden egyes öngól után megvádolja az ellenfeleit, hogy azok ők voltak. Amikor Erdélyt román földnek nevezte, arról videófelvétel készült, mégis, amikor megkérdezték tőle, hogy ezt miért tette, simán letagadta. A szekta pedig nem veszi a bátorságot, hogy a valóságot beengedje az aurájába, utána nézzen egy egyértelmű ténynek, elég, ha aranyszájú bajnokát hallgatja, a többi nem számít. És innentől kezdve nehéz a helyzet, hiszen próbálhatjuk mi áttörni a falakat, elválasztani a cikornyás szavakat a fekete valóságtól, nem megy át, mert nem akarják elhinni. Ha a szemük előtt történik, akkor sem.
Ha csak azt a néhány napos műgyaloglást idézzük fel, már akkor érezhettük, hogy Magyar Péter nagyon készül a nagyváradi bevonulásra, ahol a Kárpát-medence önmagát felkenő császárát várja a hömpölygő tömeg, az erdélyi magyarok több tízmilliós, boldog serege. Ez még akkor sem sikerülhetett volna, ha nem kezd el román földről beszélni Erdély vonatkozásában, és nem küldi az RMDSZ-t a büdös francba. Ne felejtsük, mindezt úgy, hogy semmilyen felhatalmazása nincsen beleszólni az erdélyi magyarok ügyébe, ehhez képest dirigálni akar egy ellenzéki párt vezetőjeként, hogy ki hogy viselkedjen a saját hazájában. Vélhetően az sem tett jót a tégláról téglára romboló wannabe népvezér ügyének, hogy le akarta parancsolni a magyar zászlókat a tiszás csapat az államhatáron, miközben szívük minden szeretetével mentek magyar testvéreikhez Erdélybe, a Partiumba. Bocsánat, román földre.
Aztán pedig csodálkoznak, hogy azok a falvak, ahol átvonult a román műparaszti viseletben (nem, nem kalotaszegi) pózoló zsebmessiás, megkapták a magukét. Mert az az ember, aki hazát árul, ne várja, hogy néhány magyar zászló és szalag, meg a seggnyaló rajongói kör hatására egyszerre csak a szeretet bálványává válik egy csettintésre. Aki hülyének nézi az embereket, bizony így jár. A partiumi, erdélyi, de a délvidéki, felvidéki, kárpátaljai és muraközi magyarok többsége pedig nem ül fel egy ilyen szemfényvesztő és ostoba píárkamura, mert nagyon jól tudják, hogy kitől mit várhatnak magyarságuk, kultúrájuk megvédése érdekében. Van, aki már bizonyított, és van, aki csak fel akarja használni aktuális érdekében a határon túli magyarokat, aztán meg van sértődve, hogy nem ugranak első szóra és Nagyváradon csak az utaztatott csapat hallgatja csillogó szemmel a Kárpát-medence császárát. Mert szó szerint, szinte senkit se érdekelt Magyar Péter, a környező falvakban azonban szembejött vele a valóság, amikor a helyi magyarok szívük minden keserűségével mutatták meg neki, hogy átlátnak az ilyen olcsó, hazaáruló tempón. A valóság pedig ez, nem a beállított képek, az arcpirító hazugságok, hogy a Kárpát-medence minden magyarja mögötte áll.
Értjük, hogy csalódott Magyar Péter, hiszen szinte senki se volt kíváncsi rá, értjük, hogy fáj neki az elutasítottság és a düh, mert a Szeretetország építőmestere csak gyűlöletet hint el, amerre jár, amelyből ki is szökkennek az elvetett magok. Aki megtámadja Erdélyben az RMDSZ-t, aki térden álló hódolást követel az erdélyi magyaroktól, az tényleg azt várja, hogy a nagyváradi kaland ne egy orbitális kudarc legyen? Mert lehet ezt csűrni-csavarni, de az ukrán kémsztoriról történő terelés nem jött be, olyannyira nem, hogy Erdélyben az igazi valósággal találkozhatott a saját magát csak udvari talpnyalóival körbevevő Magyar Péter, aki lehet, hogy tényleg elhitte, ő a Kárpát-medence császára. Pedig a hozzá hasonló alakok a történelem szemétdombján végzik, nem a császári trónon.
