A koronavírus-világjárvány jelentősen lelassította a szegénység elleni küzdelmet, és jelenleg még mindig mintegy 333 millió gyermek él szélsőségesen szegény körülmények között világszerte – derült ki az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) és a Világbank szerdán közzétett jelentéséből – írja az MTI. A világon minden hatodik gyerek él 2,15 dollárnál kevesebb napi jövedelemből. Ha a pandémia nem szól közbe, 30 millió gyermeket sikerülhetett volna hozzásegíteni ahhoz, hogy kikerüljön a szélsőséges szegénységből – hívta fel a figyelmet az UNICEF.
“A koronavírus, a konfliktusok és a klímaváltozás következtében több millió gyerek számára vált lehetetlenné az előrelépés. Egész egyszerűen tűrhetetlen helyzet az, hogy 333 millió gyerek olyan helyzetben éljen, amelyben nemcsak az alapvető szükségleteiket nem elégítik ki, de meg vannak fosztva méltóságuktól és bármiféle lehetőségtől és reménytől is a javulásra” – mondta el Catherine Russell, az UNICEF főigazgatója.
Fekete-Afrikában a gyerekek mintegy 40 százalékát érinti a szélsőséges szegénység. Ez az arány a világon a legmagasabb, az összes többi régióban az utóbbi években csökkent a gyermekszegénység. Fekete-Afrikában viszont súlyosbodott a probléma a népesség gyors növekedése, a koronavírus-járvány és a természeti katasztrófák miatt. Az ENSZ korábban 2030-ra célként tűzte ki a gyermekszegénység felszámolását.
MTI
Orientál
2023-09-13 at 15:37
Persze ezeken a helyeken a balliberális zöld Sorosék nem terjesztik a genderi buziskodást lezbiskedést pedofilkodást ….. meg a magzatok abortáltatási receptjüket. Persze Sorosék szemétkednek azzal is hogy az EU-ba beszökésüket erőltetik az ilyen túlszaporodott dolgozni nem akaró ottani emberekre.