
Az álhírek elleni küzdelem részeként meg kell jelölni a mesterséges intelligencia (MI) által létrehozott, dezinformáció terjesztésére alkalmas tartalmakat – jelentette ki Věra Jourová, az Európai Bizottság átláthatóságért és értékekért felelős tagja hétfőn.
Věra Jourová brüsszeli sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a mesterséges intelligenciát alkalmazó rendszereket működtető cégek feladatának kell lennie, hogy felcímkézzék a generált tartalmakat a felhasználók tájékoztatása érdekében.
Azoknak a vállalatoknak, amelyek a mesterséges intelligenciát integrálják szolgáltatásaikba, biztosítékokat kell beépíteniük rendszereikbe, hogy a szolgáltatásokat ne használhassák fel dezinformáció terjesztésére
– mondta.
A mesterséges intelligencia által létrehozott, álhírek terjesztésére alkalmas szolgáltatásokat működtető cégeknek olyan technológiát kell bevezetniük, amely felismeri az ilyen tartalmat, és megjelöli őket a felhasználók tájékoztatására
– fogalmazott. Jourová szerint azoknak a vállalatoknak – köztük a Google, a Microsoft és a Meta –, amelyek csatlakoztak az EU félretájékoztatás leküzdésére létrehozott magatartási kódexéhez, júliusban jelentést kell tenniük a mesterséges intelligencia által lehetségesen terjesztett dezinformáció kezelésére bevezetett biztosítékokról. Emlékeztetett: a Twitter múlt héten mondta fel a vonatkozó uniós kódex szerinti együttműködését, és arra figyelmeztette az amerikai közöségi oldalt, hogy a közeljövőben szabályozási ellenőrzésre számíthat.
A kódex elhagyásával a Twitter nagy figyelmet keltett, és a konfrontációt választotta. Úgy gondoljuk, hogy ez hiba a Twitter részéről. A Twitter a nehezebb utat választotta
– fogalmazott az uniós biztos, majd hozzátette: határozottan és sürgősen ellenőrizni fogják, hogy az amerikai cég tevékenysége megfelel-e az új digitális szolgáltatásokról szóló, augusztus 25-én hatályba lépő uniós szabályozásoknak.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
mxy
2023-06-05 at 17:27
A természetes un-intelligencia kritizálja a mesterséges intelligenciát.
Matu
2023-06-05 at 16:42
Mifene? Már a mesterséges intelligenciai áruló lett? Nem azt mondja, amit a Fényes Porta hallani akar?
Orientál
2023-06-05 at 15:41
EU-s Jourova milyen hamis hazug információ alapján engedtek ki tégedet a fogdából? Mert te korrupt lopás alapos gyanúja miatt kerültél a rendőrségi fogdába.
Miki
2023-06-05 at 15:34
Biztos asszonyt kell jelölni “DANGER” felirattal,utánna majd jön a “WANTED”is
Csb
2023-06-05 at 15:20
Verácskova! Te félre nyelted a knédlit!! Szóljál te az inteligenciádnak hogy ne írogasson hülyeségeket, vagy jelölje meg ő maga! Kezdetnek mindjárt az uninteligens barátnédat is felhomályosíthatod Kannácska néven elhíresűlt dezinformátor!
Ungarn über alles !
2023-06-05 at 15:17
csak a brüsszeli meg a kijevi állatkertek álhíreit nem kell indexálni, azok természetesek & az Usakoké is
Megmondóember
2023-06-05 at 15:05
Akkor lesz csak igazán jó világ az EU-ban, ha a brüsszeliták majd mindent mikromenedzselnek, és az emberek majd csak félve mernek egy fűszálat keresztbetenni, nehogy valami kihágást kövessenek el.
István király
2023-06-05 at 14:55
Erre a nőre ránézek,és azt kérdezem magamtól,mikor viszik gumiszobába??? Az egész brüsszeli bagázs,/tisztelet a kisebbségben lévő normális embernek,/egy beteg,korrupt,rosszindulatú,őrjöngő gittegylet! Mi annak idején,nem ebbe a szellemiségű csapatba léptünk be!
Kakukk
2023-06-05 at 14:14
Téged, meg a bagázsodat kéne már megjelölni egy LA-10u/PEQ-val!
Tudományos libsizmus
2023-06-05 at 14:03
A libsik által terjesztett álhírekkel mi az ábra?