Szombaton vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján. A Rózsák terén a Szentatya többek közt arról beszélt: “az igazi hit kilép a világba, hogy találkozzunk a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy a szeretet nyelvén szóljunk”.
Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez. Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik. A tervek szerint Ferenc pápa golfkocsival jár majd körbe a fiatalok között. Az egyházfő este magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.
Egy amerikai teológus szerint Ferenc pápa és Magyarország ugyanúgy kiáll az ukrajnai béke mellett
Ferenc pápa második magyarországi látogatása mély összhangot jelez Magyarország és a Szentszék között
– jelentette ki az Amerikai Katolikus Egyetem (Catholic University of America) teológiaprofesszora a katolikus egyházfő magyarországi látogatása kapcsán a magyar közmédiának helyi idő szerint pénteken. Chad Pecknold az összhang részeként említette, hogy mind Ferenc pápa, mind Magyarország határozottan kiáll az ukrajnai konfliktus lezárásának igénye mellett, ahogy összhang mutatkozik a gyermekek védelmének igényét illetően is. Az amerikai professzor hozzátette: a katolikus egyházfő és a magyar politika egyaránt elkötelezett azon eszme mellett, hogy a kereszténység nélkülözhetetlen elem a nemzetek megújulásában. A Washingtonban működő Amerikai Katolikus Egyetem tanára szerint a katolikus egyházfő amerikai megítélése ellentmondásos, úgy a katolikusok, mint a protestánsok, vagy a politika bal-, illetve jobb oldalán állók körében. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy Ferenc pápa világos és az amerikai narratívával ellentétes álláspontot fogalmaz meg sok, az Egyesült Államokat is érintő geopolitikai kérdésben. Ide sorolta a pápa véleményét arról, hogy Kínával a jó kapcsolatok fenntartására kell törekedni, valamint az ukrajnai háború lezárására vonatkozó határozott törekvést.
Az egyházfő genderideológiával kapcsolatban kifejtett kritikus véleménye szintén sokak álláspontjával nem egyezik az Egyesült Államokban
– tette hozzá Chad Pecknold a közmédiának adott interjúban.
Egy, a pápát ábrázoló babát kapott ajándékba Ferenc pápa magyar sofőrjétől
A Vatican News szúrta ki, hogy a felvételek tanúsága szerint Ferenc pápa egy plüss pápát kapott ajándékba magyar sofőrjétől, miután a Szentatya a Liszt Ferenc repülőtéren beszállt fehér Fiat 500-as pápamobiljába. Ferenc pápa a felvételek tanúsága szerint mindjárt meg is áldotta az őt ábrázoló babát.
?? After arriving in Hungary and participating in the Welcome Ceremony, #PopeinHungary entered his Popemobile, where he received a unique gift. The driver presented him with a plush that depicted the Holy Father himself! As seen in these pictures, Pope Francis blessed the plush… pic.twitter.com/mYJaeDNAMw
— EWTN Vatican (@EWTNVatican) April 28, 2023
Köszönöm a gyengédséget, amellyel fogadtatok – Ferenc pápa magánlátogatása a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban
Magánlátogatást tett a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban Ferenc pápa szombat reggel. A katolikus egyházfő az otthonban vak, gyengénlátó és halmozottan sérült gyermekekkel találkozott. Ferenc pápa néhány perccel háromnegyed kilenc előtt érkezett az intézménybe, ahol Inotay György igazgató fogadta. Belépés után a Szentatya találkozott azokkal a gyermekekkel, akiknek az állapotuk miatt nehézséget okozott volna végigülni a teljes műsort. Ezt követően az intézményben lakó fiatalok műsort adtak a pápának, énekeltek, majd Inotay György az otthon két lakójával közösen átadta a Szentatyának szánt ajándékokat. Átadtak Ferenc pápának egy kék-fehér, illetve sárga-fehér színű tarisznyát – utalva Argentína és a Vatikán zászlajára –, valamint egy nemeztechnikával készült, sárga-fehér színű rózsafüzért, amelyet egy kőrisfából készült ferences kereszt díszít. A Szentatya kapott egy olasz nyelvű könyvet is, amely Fehér Anna nővérről, az intézmény alapítójáról szól, továbbá két levelet: az egyik az otthon lakóinak üzenete (olaszul és Braille-írással), a másik pedig egy vak kisfiú gyógyulástörténete. A pápa rózsafüzért ajándékozott a gyerekeknek, majd beszédet mondott.
Nagyon szépen köszönöm a gyengédséget, amivel itt fogadtatok. Köszönöm az énekeket, a gesztusokat, a szemeiteket. Köszönöm Önnek, igazgató úr, hogy ezt a találkozót Szent Ferenc imájával kezdte
– fogalmazott a Szentatya.
“Jesus came to assume reality as it was and carry it forward.”
Pope Francis greets and blesses the children assisted by the Blessed Laszlo Institute in Budapest, gifting them with a statue of Our Lady Undoer of Knots.#PopeInHungary https://t.co/g4zwP7T8x7 pic.twitter.com/WwZegQZ8A0
— Vatican News (@VaticanNews) April 29, 2023
Ferenc pápa megérkezett az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomba a budapesti Rózsák terén, ahol szegényekkel és menekültekkel találkozik
A szegények nagy kihívás elé állítanak bennünket: meg kell tagadnunk, hogy az általunk vallott hitet bebörtönözze az élettől eltávolított jámborság, amely egyfajta “lelki egoizmust” eredményez
– többek közt erről beszélt a templomban elhangzott beszédében a Szentatya. Ferenc pápa megköszönte a magyar egyházak rászorulókért végzett munkáját. Mint mondta, soha nem szabad felednünk, hogy a szegények állnak az Evangélium közepében. Beszédében hangsúlyozta, hogy ez egy Jézustól kapott feladat, amely lehetőséget ad arra, hogy a hitünk ne az egoizmusunkat szolgálja, hanem a világ felé irányuljon.
Az igazi hit kilép a világba, hogy találkozzunk a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy a szeretet nyelvén szóljunk
– mondta a pápa.
Aki Istenhez köti magát, mint Assisi Szent Ferenc, annak megnyílik a szegények iránti szeretete. Aki nem szereti testvérét, akit lát, az nem szeretheti az Istent, akit nem lát
– mondta a szentatya, aki ezután Szent Erzsébet példáját emelte ki, aki levetett gazdagságát, hogy azok szolgálatába állhasson, akik rászorulnak.
Ez a tevékeny szeretet elve
– fogalmazott. Az eseményről szóló teljes beszámolónk itt olvasható.
A görögkatolikus közösség tagjaival találkozott Ferenc pápa
A hívek Ferenc pápa érkezése előtt már elkezdték énekelni az akathisztoszt, az Istenszülő Szűz Máriát dicsőítő himnuszt, amit a pápa érkezésekor megszakítottak. Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita köszöntőjében arról beszélt: “Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet”.
Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren, különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk, jó 120 évvel ezelőtt
– tette hozzá.
Mint mondta, nekik, görögkatolikusoknak különösen is fontos a katolikus egyházhoz tartozásuk.
Születésünktől, az első unióktól fogva sokat kellett szenvednünk ezért a kettős hovatartozásért. Vértanúink nemcsak keresztény hitükért, hanem kifejezetten a katolikus egyházhoz tartozásukért haltak meg, hiszen ha vállalják a kommunista erőszak diktátumát, visszatérnek az ortodox hitre, megmenthették volna az életüket, de inkább meghaltak, semhogy a katolikus egyházat megtagadják
– fogalmazott. Hozzátette: “ezért senki nem vonhatja kétségbe, hogy miközben igyekszünk hűséggel ragaszkodni keleti gyökereinkhez, ezzel nem különállni akarunk, hanem hidat képezni a két testvéregyház között, hiszen mi valamilyen módon mindkettőhöz odatartozunk” – mondta.
Az érsek-metropolita hangsúlyozta: a pápa látogatásával “óriási megerősítést kaptak”, hogy a katolikus egyháznak ők is egyenértékű tagjai és kiemelte, ígéretet tesznek arra, hogy miközben Krisztust keresik és hirdetik, egyházi létükben az egység hordozói és építői lesznek. Ezt mindenekelőtt buzgó imádsággal szeretnék munkálni, ezt tartják legfőbb kötelességüknek és lehetőségüknek, “ezzel tudjuk éltetni a Titokzatos Testet”. A görögkatolikus közösség ajándékot is adott Ferenc pápának: a keleti egyház rózsafüzérét, egy száz szemes csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra. Az ajándékot gyermekek adtak át és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára.
Kocsis Fülöp kiemelte: az ajándék mindannyiuk üzenetét fejezi ki, “hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, (…) Ferenc pápánkat”. A pápa rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket. Kocsis Fülöp ezután felkérte a Szentatyát, csatlakozzon hozzájuk és imádkozza velük a nagy litániát, a béke ekténiáját a rítusuknak megfelelően. Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion) és megáldotta a jelenlévőket. A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel. A templomot már kerekesszékben hagyta el. A Rózsák terén összegyűlt emberek énekeltek a pápa távozásakor. Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható, hallható.
Fülöp és a pápa
A miniszterelnök közösségi oldalán egy tegnap készült fényképet osztott meg, amelyen legkisebb unokája látható, aki először találkozott a pápával:
Videón az Istenszülő oltalma-templom megáldása
A Vatican News képes és videós összeállítást tett közzé Ferenc pápa az Istenszülő oltalma-templomban tett látogatásáról. A Szentatya szombaton áldotta meg a templomot, az erről készült felvételek ITT megtekinthetők.
Mozgássérült papot áldott meg a pápa
Napvilágot látott egy kép, amelyen az látható, ahogyan a pápa megáld egy mozgássérült papot. A lelkipásztor a kép megosztója szerint sérülése óta egy hajléktalanszállón él, és ott teljesít szolgálatot.
A Magyarországi Orosz Ortodox Egyház képviselőivel is találkozott a pápa
A pápa személyesen találkozott a görgökatolikusokat követően Hilarion metropolitával is, a Magyarországi Orosz Ortodox egyház képviselőjével is.
Pope Francis met with Metropolitan Hilarion of Budapest and Hungary, of the Russian Orthodox Church, for around 20 minutes on Saturday at the Apostolic Nunciature in Budapest.#PopeInHungary pic.twitter.com/7BpjWWocoN
— Vatican News (@VaticanNews) April 29, 2023
Videón Ferenc pápa találkozása a háborús menekültekkel
A VaticanNews twitter-oldalán tette közzé a pápa Arpád-házi Szent Erzsébet-templomban tett látogatásán készült videót:
Video highlights of Pope Francis’ encounter with refugees and the poor in Budapest, during which he urged Catholics to live a “genuine faith” that reaches out to the poor and speaks the language of charity.#PopeInHungaryhttps://t.co/XierB7ALHK pic.twitter.com/7K8lpAQLFY
— Vatican News (@VaticanNews) April 29, 2023
Újabb videó a Szentatya szombati útjáról
A VaticanNews a Ferenc pápáról a görögkatolikus hívek között készült videófelvételt is megosztotta közösségi oldalán:
Video highlights of Pope Francis’ visit to the Greek Catholic community in Budapest, during which he blessed the faithful of the Byzantine rite.#PopeInHungaryhttps://t.co/6Wr58iAIQ1 pic.twitter.com/ziqPdfOf6z
— Vatican News (@VaticanNews) April 29, 2023
Merjetek élni!
Merjetek élni! – üzente Ferenc pápa a fiataloknak. Az egyházfő beszédében arra szólította fel a megjelenteket, hogy ne a virtuális térben éljék le életüket, mert – az ő szavaival – ez hülyeség, és merjenek élni, merjenek cselekedni, ugyanis “aki mer, az nyer”. A fiatalokkal közösen tartott eseményről szóló teljes beszámolónkat itt olvashatják.
Vezetőkép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS